Valentin-napon szakítottak A Dal legjobbjai közé választott csajbanda tagjai

2023. február 14.
Elég érdekes dátumot választottak szakításuk bejelentésére a HolyChicks zenekar tagjai. A lányok egy videóklip kíséretében éppen Valentin napon jelentették be az egyik alapító távozását. De vajon mi vezetett hirtelen a különváláshoz?
Valentin-napon szakítottak A Dal legjobbjai közé választott csajbanda tagjai

A HolyChicks nevével számos helyen találkozhattunk már a budapesti underground egyik üdítő színfoltjaként. Múlt héten éppen arról olvashattunk, hogy az együttes bekerült A Dal idei évadának legjobbjai közé a Víz alatt levegő című számukkal. Nem csoda, ha ezek után értetlenül állunk a kialakult helyzet előtt.

Mosolyogva szakítani?

A lányokat rettentően megviselte gitárosuk, Lahucsky Krisztina távozása. Mindeközben döntését támogatóan és megértően kezelik, mivel az együtt töltött évek után a köztük lévő kötelék messze túlmutat a munkakapcsolaton, inkább családtagként tekintenek egymásra. Kriszti így foglalta össze, hogyan jutott a szomorú elhatározásra:

„Rengeteg mindent csinálok, és az utóbbi időben már az egészségem bánta a túlhajtást, úgyhogy muszáj vagyok egy kicsit fékezni. A zenélés teljes embert kíván, a dalírás, koncertezés, a próbák… nem lehet fél fenékkel igazán jól csinálni, viszont a megélhetés miatt kénytelen az ember mással is foglalkozni. Most elérkezett egy pont, ahol vissza kell kapcsolnom egy sebességet.”

Az elengedés művészete

A zenész kilépése a kívülállókat hidegzuhanyként érhette, de a csajok már pár hónapja tudtak társuk döntéséről. Megbeszélték, hogy a hírrel akkor állnak nyilvánosság elé, ha megtalálták Kriszti utódját – mert egyvalamiben biztosak voltak: a közös zenélést semmiképpen nem hagyják abba. Hosszas keresgélés után Barsi Anna Liza személyében találták meg azt a gitárost, aki szakmailag és emberileg is betöltheti a formációban és a szívükben tátongó űrt.

Nélkülünk, bennünk

Kriszti távozásával vitathatatlanul befejeződött egy korszak a HolyChicks életében, amitől szeretnének méltó búcsút venni. Ezt a lezárást egy új klippel indítják, amit a Víz alatt levegő című számukhoz készített Makk Vata. A videóban az a stúdiózás elevenedik meg, amikor utolsó három közös szerzeményüket rögzítették. A Nélkülünk, bennünk EP februárban lesz elérhető a streaming platformokon. A kiadvány üzenete érthető módon igen csak szentimentális, ezzel fejezik ki, hogy a különválás ellenére örökké egymás életének részesei maradnak.

Az elengedés az online térben kezdődik, de a hölgyek mindenképpen élőben, közös zenéléssel ünnepelnék meg az együtt töltött időszakot. A közönségnek egy tavaszi koncerttel készülnek a fővárosban, ahol nemcsak Krisztit búcsúztatják el, de egyúttal Lizának is lehetősége lesz egy emlékezetes bemutatkozásra. Ha nem szeretnél lemaradni a búcsúbuliról, kövesd be a HolyChicks közösségi oldalait, ott időben értesülhetsz a fejleményekről!

Fotó: Csakvari