Solére új albuma nem véletlenül kapta a Boldogok vagyunk-e címet

2024. június 05.
Végre megérkezett az újhullámos popénekesnő, Solére második lemeze, amellyel merőben más alkotói irányt indít el. A beszédesen Boldogok vagyunk-e című, új anyagon minden olyan stílust megtalálsz, amelyek eddig is jellemzőek voltak rá, mégis sokkal letisztultabb, céltudatosabb érát ölel fel.
Solére

A projektben a hangzáson és stíluson túl új még, hogy ezúttal a producer, DOÓR vállalt fő háttérszerepet, de egy-egy szám erejéig WaTa, Vava, Kovács Miklós, a Gerendás tesók, azaz Gerendás Ruben, és a jelenleg LA-ben producerkedő Gerendás Dániel is kezességet vállalt.

Szigeti Zsófia, azaz Solére, aki a kiválasztott, magyar support produkció a Coldplay mindhárom telt házas, Puskás Arénás koncertjén, tavaly pedig a Spotify Equal kampány nagykövete volt – az évek alatt eggyé vált a Solére művésznévvel. A dalszerző köztudottan teljes vállszélességgel beszél elakadásairól, mentális kilétéről, erőt adva sok fiatalnak.

„Már sokadjára léptem vissza a menedzseremnél, hogy egyszerűen nem lesz meg tavaszra az ígért lemez. Aztán az év elején alkalmam nyílt egy hónapot eltölteni Los Angelesben, a NAMM zenei konferencián egy nagyon kedves barátom, egyben a lemezen co-producer Gerendás Dani jóvoltából. Ott virágzik a kulturális élet, az emberek nyugodtak, rengeteget jammeltünk, kapcsolódhattam dalszerzőkkel. Annyira jót tett a közeg, hogy csak úgy kiszaladtak belőlem a számok, maguktól naturálisan bontakoztak ki. Végül ebben az állapotban nyugtáztam, hogy mégis lesz album. Ami más, hogy most már nem akarom megfejteni, hogy mi az abszolút igaz, hanem kezdem elfogadni, hogy olyan talán nincsen” – árulta el Solére, aki az IMA című, első albumát követően egy kompaktabb, hétszámos anyaggal ajándékozza meg közönségét. Elmondása szerint az IMA azt szolgálta, hogy a benne több év alatt felgyülemlő érzést kiadja magából és egy festői hasonlattal élve, egy tág kiállítótérben mutathassa be az összes technikát, amellyel dolgozik. Most azonban szűkült ez a tér, és nem feltétlenül a negatív értelemben.

A címadó Boldogok vagyunk-e igazi kulcsdal, egy érdekesen megírt, belső párbeszéd, számvetés a hogyan továbbról és a felnőtté válásról, melyekről Solére így mesél: „Minden albumomra úgy tekintek, mint egy már elmúlt időszakot összefoglaló anyagra. A Boldogok vagyunk-e inkább egy kezdetet jelöl számomra. Úgy érzem, vissza kell lépnem, mert nem véletlenül volt a hintázás, hogy lesz-e lemez vagy sem. Kell az alkotói súlytalanság, a nyugalom, túl nagy pszichológiai nyomás volt rajtam az utóbbi időkben. Ez egyszerű biológia, csak jelez a testem, hogy le kell lassítani. És mielőtt még bárki félreértené, ezeket az elvárásokat csakis én állítom magamnak, ez az én fejemben létezik és most jött el az ideje, hogy helyre tegyem ezt. Ha azt szeretnénk megvizsgálni, hogy boldogok vagyunk-e, akkor egész egyszerűen meg kell néznünk, mekkora arányban vannak örömpillanataink egy egységnyi időn belül. Sokkal több az olyan momentum, amikor boldognak érzem magam, mint régen. Hosszú út van mögöttem, hogy ki tudjam ezt mondani, de most még kell egy kis táv. A lemez után szeretnék valami egészen mást csinálni. Egy időre tervezek elvonulni, kicsit többet utazni és magamnak zenélni, ha jól esik, ami az alkotást illeti.” 

Persze, Solére nem tűnik el, sőt hatalmas izgalommal tölti el, hogy a Puskás Arénában mindhárom Coldplay-koncerten ő nyithatja a programot, külön megtiszteltetés, hogy a zenekar maga személyesen szavazott neki bizalmat. Emellett a dalszerzőt június 7-én várják a MÜPA színfalai, ahol egészen más, kibővített felállásban adja elő dalait a közelgő nyári fesztiválok előtt.

A teljes albumot ITT hallgathatod meg!

Fotó: Fábián Soma