A dráma, ami mindent visz
Székely Csaba történelmi drámája, Az igazság gyertyái ősbemutatóját 2024-ben tartották a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, az előadás pedig hatalmas sikert aratott. Az UNITER, azaz a Román Színházi Szövetség, a legjobb ősbemutatóként színpadra alkalmazott szövegnek és a legjobb zene és sound designnak járó díjat is az alkotóknak ítélte. A Színházi Kritikusok Céhe a legjobb kőszínházi előadás, a legjobb új magyar dráma és a legjobb női alakítás díját is a társulatnak adta tavaly.
A Budaörsi Latinovits Színház gárdájának munkája az első hazai rendezésű bemutató, érthető hát, hogy alig egy hónappal a premier előtt hatalmas a nyomás a társulaton. Ez a nyílt próba nézőinek szerencséje, hiszen az a közel kétszáz, aki műértő voyeur-ként betekintést nyer a próbafolyamatba, nehéz szülésnél segédkezik. Felemás helyzet: a társulat szül, a rendező céltudatos, büszke szülészorvosként magyarázza, mikor, milyen erővel és pontosan hogyan kellene a kismamának nyomnia, hogy a várva várt gyermek sértetlenül, kiteljesedve jöjjön a világra.
Mi pedig az első sorból, kacagva, szurkolva, röhögve nézzük, ahogy a kínlódás kitölti a teret. Másfél órán át ugyanaz a jelenet. Együtt lüktetünk és ahogy a mozdulatok újra meg újra ismétlődnek, a tekintetek néha villódznak, máskor pedig összefonódnak, megtörténik a varázslat. Már nemcsak hisszük, tudjuk is, hogy az előadás zseniális lesz.
Székely Csaba, a darab írója és Alföldi Róbert, az előadás rendezője
Az igazság gyertyái történetét az élet írta
Bözödújfalu Erdélyben, Székelyudvarhely és Marosvásárhely között nagyjából félúton található. A kistérség, mely napjainkban elsősorban csodás taváról és a környék szépségéről ismert, sok száz éves történettel rendelkezik. A középkorban az egyik legismertebb erdélyi Mária-kegyhely volt, később a római katolikusok mellé unitáriusok, székely származású szombatosok és görög katolikusok is érkeztek. Utóbb a szombatosok betértek a zsidó vallásba, a közösség döntésével a mindennapi élet azonban vajmi keveset változott.
Az inkluzív környezetnek megvoltak a maga sajátosságai és szabályai, az élet alapritmusát azonban a mindenkori emberség adta, mely felülkerekedett a különbözőségen. Egészen 1940-ig, amikor Észak-Erdélyt újra Magyarországhoz csatolták, s hirtelenjében már nem az számított, ki milyen emberi minőséget képvisel, hanem az, hogy egy felsőbb hatalom, egy kontrollálhatatlan külső erő kinek milyen címkét adott.
Az igazság gyertyái négy hosszú év, a szombatos Kovács család és a bözödújfalui sokszínű közösség végjátékának történetét meséli el. A falu, ahonnan nyolcvan éve Marosvásárhelyre, majd Auschwitzba deportálták a zsidókat, a település, amit húsz évvel ezelőtt maga alá temetett a Küsmöd-patak felduzzasztásával járó árvízvédelmi terv, részben ma is víz alatt van. A tó pedig sokak számára szinte megváltás a nyári hőségben. Kevesen tudják ugyanis, hogy a tó valójában sírhely, melynek mélyén egy egész falu története pihen. Azaz, csak pihent, hiszen Székely Csaba történetének – is – köszönhetően újra él.
„Rég olvastam ennyire »szíves« cuccot”
Alföldit lehet szeretni vagy nem szeretni, lehet imádni vagy rettegve utálni, egyvalami biztos. Alföldi nem csupán színész-rendező és kortárs alkotóművész, hanem egy két lábon járó intézmény is. Brand, aminek erős márkaüzenete van, ami rendre halló fülekre és nyitott szívekre talál. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az az aprócska, mégis sokatmondó tény, hogy amikor Rozi, a mester lagotto romagnolo kutyusa begrasszál a színpadra, felzúg a taps. Hiszen a négylábú megjelenése csak egyet jelenthet: Alföldi jelen van, kezdődik a show.
A nyílt próba, mely megadja a beavatottság, az együvé tartozás és az együtt-színházcsinálás élményét, rendkívül szórakoztató és jól konstruált előadás. Látjuk Alföldit, ahogy színházi nagyság helyett élő, érző, gondolkodó emberként jelen van a pillanatban. Humoros, vicces és laza, élcelődik önmagán és a társulaton, (ön)kritikus és cinikus, ugyanakkor végtelenül szerethető. Azt mondja, rég olvasott „ennyire szíves cuccot”, mint Az igazság gyertyái és büszke rá, hogy itthon ő rendezheti meg először. Nem sokkal később az is kiderül, hogy ez már a harmadik Székely-darab, amit színre visz. „Ennél többet csak Shakespeare-től rendeztem” – mondja némi éllel és Székely Csaba láthatóan érti a humort.
Pelsőczy Réka és Alföldi Róbert
A rendező azt se tagadja, ez a darab nehéz szülés, a folyamatnak pedig épp egy kínlódós, szenvedős szakaszában éri őket a nyílt próba napja.
„Képzeljék el, hogy itt minden kék. A tordai kerámiának van egy kékje, na olyan. A házat formázó székek zsidócsillag-sárgák, ami lehet szék is, meg ház is, meg pakolni is lehet bele, ha menni kell” – magyarázza Kálmán Eszter egyelőre még láthatatlan díszlettervezői koncepcióját. – „A szereplők közül Márta viszi az egész darab ívét. Nem olyan nagyon azért, mert akarja, hanem mert van ez a Mózes, a férje, aki folyton hárít és merő szeretetből állandóan áttolja a felelősséget anyura. Két gyerek, egy tizennyolc éves fiú, meg egy kacska lábú lány, a Sárika. Ami azt illeti, nem lesz teátrális kezdés.”
A rendező rendez – és egy kicsit a társulat is
A Budaörsi Latinovits Színház társulatának története önmagában is egyfajta lenyomata a hazai kultúréletnek. A sokféleség alapállapotát színpadra alkalmazó darab bemutatása emiatt is szimbolikus, ahogy a lát(tat)ni engedett nyílt próba is. Alföldi ugyanis rendez, utasít, kér és követel, nevet és instruál, mégis emberi.
A társulat pedig mozdul és ismétel, mosolyog a bajsza alatt és próbál(kozik), újra, meg újra, meg újra. A legszebb pillanatok azok, amikor a bizonyos értelemben tulajdonképpen elvárható engedelmesség helyett vissza- és beszólnak, rákérdeznek és rápróbálnak egyes helyzetekre. A sokadik visszajátszásnál Pelsőczy Réka, a darab női főszereplője csak annyit mond: „Legalább megmutatod, hogy tényleg kínlódunk” – mi, nézők pedig röhögünk, mint a hallgatózáson kapott gyerekek. Nem sokkal később a rendező azt magyarázza a tanító szerepét játszó Nagypál Gábornak, hogyan nyújtsa el a hangokat és miként legyen a játéka még „több”, még karakteresebb.
„Látod? Nevetnek. És még jobban nevetnének, ha sokkal több lenne. Mondtam, hogy ez nem sok” – mondja a Latinovitsban elsőbálozó színésznek Alföldi. „De Robi! Ez nem sok, ez rengeteg!” – válaszolja ő. „Látjátok, milyen sikeretek lesz majd? Én mondtam!” – érvel a rendező kicsit később Pelsőczynek. „Hát, ha el nem rontod!” – válaszolja erre a színésznő, akiről a nyílt próba alatt többször is bebizonyosodik, szívesen adna egyéni nézőpontjából többet is a rendezői nagy egészhez.
Ilyés Róbert és Alföldi Róbert
Szinte biztos, hogy ezek a nézőpontbeli eltérések zárt ajtók mögött igencsak nehezítik a próbafolyamatot, kívülről nézve azonban a két erőteljes karakterű színész-rendező között feszülő energiák izgalmas kereteket teremtenek a nyílt próbának, ahogy vélhetően a lassan formálódó, okkal sikervárományos előadásnak is.
A próba másfél órája alatt színpadra kerül a nyitójelenet, megkel a barhesz, újra igent mond Alföldire és végleg bevonódik száznyolcvan ember. A ritmusok és dominanciák játékát kísérve pedig már az sem számít igazán, hogy okosan megrendezett előadást vagy hús-vér valóság társulati próbát láttunk.
Az igazság gyertyái premierjére 2025. február 22-én kerül sor a Budaörsi Latinovits Színházban.
Szerző: Z. Kocsis Blanka Fotó: Borovi Dániel
