Sorok közötti olvasásából egyes alá

2017. augusztus 27.
A nők képesek rá, sőt ösztönösen űzik, míg a férfiak azt sem értik miről beszélünk, ha a sorok közötti olvasásról van szó. Kár, hogy erre negyven körül kellett rádöbbennem (mint megannyi más dologra, ami a párkapcsolatokat mozgatja). Miért nem mondta el ezt eddig senki nekem? Tömör Elisabeth-tel a népszerű Érintés és karma című könyv írónőjével beszélgettem.

Azonnal, és éppen azt

Amikor a barátnőmmel megyünk bulizni, és én csak annyit mondok, hogy „Hű de szomjas vagyok”, akkor ő azonnal és éppen azt kérdezi, amit én is hasonló helyzetben, egymást kb. húsz éve ismerve feltennék: Pina Colada vagy Mojito? Azaz nem kell kérnem, nem kell hosszas magyarázatokba bonyolódnom, és kellemetlen kérésekhez folyamodnom. Klasszikusan fél szavakból is értjük egymást.

Ahogyan a férfi reagál

Ám a férfiak nem csak a kötőszövetük felépítésében és még megannyi más dologban térnek el a nőktől, de egészen másképp is gondolkodnak, sőt éreznek. Egy férfi, ha szabad a szót pozitív értelemben használni, egészen pontosan „egyszerűbbek”, mint a nők. „Azt mondják, amit gondolnak, nem játszmáznak, csak ha arra kényszerítik őket” – magyarázza a kanadai születésű írónő. Jó példa erre a következő eset: A nő üzenetet ír. Annyira esik az eső, azon agyalok, vajon bemenjek-e tömegközlekedéssel, vagy inkább autózzak át Budapesten egészen a déliig. Arra vár, a férfi vajon felajánlja-e lovagiasan a segítségét, és a megmentésére siet. Ezen a módon kiküszöbölhető a konkrét randevúra való felkérés, azonban mégis találkozhatnának. De a teremtés koronája sajnos nem tud a sorok között olvasni. „Mégpedig azért nem, mert az ő fejében a dolgok másképpen működnek. Ha a nő azt az információt továbbítja felé, hogy bizonytalan, mivel menjen, a férfi segítségképpen előáll a megoldással, miszerint menjen tömegközlekedéssel, az biztosabb, és nem kell a dugóban állni. Erre természetesen a nő megsértődik, hogy micsoda egy bunkóval van dolga. Pedig ha tudná, hogy a férfi fejében meg sem jelenik más lehetőség, hiszen a nő pontosan megmondta, hogy vagy így vagy úgy, de be kell jutnia a fővárosba. Milyen más lenne a felállás, ha a nő azt kérdezte volna, nem jársz te is véletlenül arrafelé, lenne időd bevinni engem? Ekkor a férfi lehetne lovag, és válaszolhatná azt, hogy persze, mikor induljak.” – mondja mosolyogva Elisabeth.

Egyszerűen másképp működünk

Ha képesek lennénk megérteni és elfogadni, hogy a férfiak teljesen másképpen működnek, mint a nők, ha ráébrednénk arra, hogy jó értelemben véve, de egyszerűbb a gondolkodásuk, akkor sokkal könnyebb lenne a két nem közötti kommunikáció. Nőként hasznosabb lenne a bölcsebbik oldalunkat elővenni, amelyik ismeri a női kommunikáció rejtelmeit, amely őszinte, egyenes, és célratörő, ugyanakkor gyengéd, befogadó, puha, és ölelő.

Fotó: Profimédia – Red Dot