Lélekjegyzetek egy fiatal lánytól

2017. szeptember 17. |

Talán mindannyiunknak szüksége van egy kis erőre mindennapi küzdelmeinkhez. Megjelent az elsőkötetes Perepelica Claudia blogger regénye kitartásról, újrakezdésről és a női erőről.

“Három és fél évem, illetve rengeteg érzés köt ehhez a munkámhoz, amivel lányok és nők ezreit szeretném támogatni. Ha visszagondolok az életem legnehezebb időszakaira, akkor nagyon jól esett volna egy erős kéz, akire támaszkodhatok és akiben maximálisan megbízom. Sajnos, vagy nem sajnos az élet úgy hozta, hogy elég szélsőséges gyerekkorom és tinédzseréveim voltak, és rengetegszer voltam teljesen egyedül. Kivülről lehet nem látszódott semmi, de a lelkemben több vihar is zajlott. Kerestem az utamat, és sokszor féltem, hogy feladom. De szerencsére nem így történt. Erről az útról vannak feljegyzéseim és történeteim, amiket nyíltan és őszintén osztok meg, hogy rengeteg lánynak és nőnek tudjak a soraimmal segíteni. Szeretném, hogy ez a könyv sok erőt és támaszt adjon, mert előbb vagy utóbb, ha kitartóak vagyunk, eljutunk oda ahova mindig is vágytunk” – így hangzanak a könyv beköszönő szavai.

A könyvet Kálnoki-Kis Vitkória, az 11GROUND bloggere, Sydney Van den Bosch szépségkirálynő, és Claudia egyik kedvenc fotósa, Bognár Bogi ajánlja. A könyveket a Fashion Capital oldalain keresztül lehet megvásárolni, illetve októberben egy rendhagyó dedikálásra is sor kerül.

Még több irodalom: ITT.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Lélek