Amikor önmagunkkal szemben mérettetünk meg

2018. április 01. |

Vajon hogyan működik a lélek? Talán az önismeret visz közelebb hozzá? Cikkünk egy különleges zenei program kapcsán készült, az interjú alanya pedig Murvai Piroska, a Staffino szervezetfejlesztő szupervizora, pszichológusa.

Hogyan járhatjuk be önmagunkat, miként világíthatjuk át saját személyiségünket? Mire adhat választ, ha nem kívül keresgélünk, hanem belülről, a tudatalattinkból engedjük felszínre kerülni a mélyen eltemetett blokkokat? Vajon a kauzalitás vagy a lélekerő hat a sorsunkra vagy a kettő egymást összekapcsolva működik? Egy biztos, a kérdés és a válasz mi magunk vagyunk, a saját értékünk és teljesítményünk egyetlen mérési szempontja pedig egyedül az, hogy mikor merünk a lelkünkkel és nem a testünkkel a tükör elé állni…

A Szimpla Kert Lemming programjában, mely nem verseny és tudásalapú, sokkal inkább önfejlesztést célzó megmérettetés, idén te fogod képviselni a pszichológiai vonalat. Miben és hogyan tudod majd támogatni a résztvevő 12 zenekar fejlődéstörténetét?

A Lemming program egyedi és különleges a megmérettetések palettáján. Az üzenete messze túlmutat a hagyományos versenyek keretein. Egyedülállóan speciális fókuszban tartott önismereti és személyiségfejlesztési utazást kínál a résztvevőknek. Az utazás résztvevői a zenekarok tagjai éppúgy, mint a programban őket támogatók. Az önismereti és fejlődési út résztvevői mindannyian formálódnak, fejlődnek, tudatosodnak az egymásra gyakorolt hatások mentén. Vallom, hogy az úgynevezett „Mester és Tanítvány” kontextusban, hogy a Mester pont annyit tanul és fejlődik a tanítványa által, mint fordítva. A Lemming programban ez a Mentor és Mentorált kapcsolat. Szemléletem szerint az együttműködés sikere, a valódi flow épp ebben a hozzáállásban rejlik, amikor egy együttműködésben mindenki a saját funkciója és tudása mentén, a lehető legnagyobb szakmai alázattal teszi a dolgát, s a folyamatban maradéktalanul megvalósul a kölcsönös tisztelet. Vallom, hogy minden okkal történik. A nagy mélységek és a nagy magasságok egyaránt. A nagy sikerek, és a nagy kudarcok szintén a kauzalitás törvényszerű áramlásának elemei. Minden a fejlődésünk aktuális lehetőségét szolgálja. A valódi kérdés az az, hogy hogyan vagyunk képesek rálátni a történésekben rejlő tanulási/fejlődési potenciálokra. És kérdés az is, hogy ha már ráláttunk, akkor hogyan tudjuk a kapott információkat, felismeréseket előre mutatóan integrálni, azaz beépíteni a személyiségünkbe.

A Lemming program teret teremt a résztvevők számára ezen felismerések, és legbelső önmagukkal való valódi találkozásaik megélésére. Ezen megélések hatékony feldolgozásának támogatása többek között az én egyik hozzáadott értékem a programhoz. A Lemming program egy tér, melyben a résztvevők különleges felületet találnak önmaguk mélyebb megismerésére, az azzal való barátkozásra, annak elfogadására. A közvetítő eszközök egyike ebben a térben a zene, az univerzális kommunikációs csatorna, úgy is mondhatnánk, hogy a lélek hangja.

Minden zenekar egyben egy szervezet is.

Ebben a kontextusban egy mikroszervezet, és mint ilyen, fejleszthető, formálható. Hatással vannak a “milyenségére” a benne lévő személyek éppúgy, mint a külső hatások (pl. a közeg, a piac, ahol a zenészek érvényesülni próbálnak). Meglátásom szerint a magyar zenei piac túltelített, ez is extra nehézséget jelent a sikerre vágyó zenekaroknak. Természetesen felmerül a kérdés: mi is a siker? A Lemming program szellemiségében ez a szó is új minőséget kaphat. Az új minőség pedig segíthet áthidalni a fent említett nehézség kihívásait. Kauzalitás. Flow. Ami a sikerek és a kudarcok megélését is más kontextusba tudja helyezni mindannyiunk számára. Ez az egészséges mértékű és mélységű sikerorientáltság tudatossága, mely tanulható. Szervezetfejlesztőként és szervezetfejlesztő szupervizorként a pszichológusi aspektus mellett ezt a szemléletet képviselem majd a zenekarok, mint szervezeti egységek fejlődésének támogatásában.

Mondják, hogy az asszertív kommunikáció a személyes vélemény, szükséglet, határok kommunikálásának arany középútja, szemben a kevésbé hatékony agresszív és passzív módszerekkel. Szerinted egy mentor-tanítvány kapcsolatban, mondjuk egy zenész esetében hogyan kell úgy értékelni, hogy egy fejlődési folyamat ne akadjon el vagy záruljon le örökre egy tartalmilag vagy hangnemben rosszul megfogalmazott „odaszúrás” miatt?

Az asszertív kommunikáció az asszertív érdekérvényesítés része. Megvalósul a win-win (nyer-nyer) hozzáállás, azaz az asszertív fél hozzáállásának lényege az adott helyzetben a mindkét fél számára jó érzést és elégedettséget adó eredmény elérése. Ez az attitűd akkor valódi és hiteles, ha a kommunikáció mindhárom csatornáján (verbális, vokális, nonverbális) egyaránt az asszertivitás kongruenciája jelenik meg. Ekkor beszélünk asszertív kommunikációról. A mentor-mentorált kapcsolatban a fejlődési folyamat tekintetében az értékelés  javasolt menete: pozitív megerősítés megfogalmazása a sikermomentumok vonatkozásában, előremutató tanács/javaslat csatolása a fejlődés érdekében. Pl.: “Kimagaslóan jó a …., amitől meg jobb lesz, az a ….”; vagy “Szenzációs a …., és amire véleményem szerint érdemes még jobban figyelnetek…”

A kisebb, nagyobb közösségekben, a munkahelyünkön és a szűkebb családi, baráti körünkben is állandóan ki vagyunk téve a különböző minősítéseknek, hogyan lehet levédeni és a helyén kezelni a kéretlen kritikát?

Mindenekelőtt lehetőség szerint kezeljük “hideg fejjel”, higgadtan. Tekintsünk rájuk információként, mely a tanulásunkat szolgálhatja, mint egy jó szakirodalomban olvasott fejezet. Törekedjünk olvasni a sorok között, amennyiben van az elhangzottaknak alapja, fókuszáljunk arra az elhangzás módja és formája helyett. Mondhatjuk a kritika megfogalmazójának, hogy köszönjük a visszajelzést, de erről másként gondolkodunk. Közösségben alkothatunk közösen kommunikációs szabályt a visszajelzés-adás formátumára is. A legjobb és leghatékonyabb védekezési mód az önismeret, önmagunk „tudása”, így pattinthatjuk le magunkról a nem valid visszajelzéseket.

A mélylélektan olyan pszichológiai kezelési módszer, mely a lelki zavarokat az úgynevezett „tudatalatti okok” feltárásával igyekszik gyógyítani, elgondolkodtató, hogy vajon milyen olyan rejtett blokkjaink lehetnek, amelyek tényleg öntudatlanul is arra késztethetnek minket, hogy kiszolgáltatottá váljunk a sokszor teljesen szubjektív megítélések romboló hatásának?

A mélylélektani módszerek alkalmazásával a terapeuta segítsége, irányítása és biztonságot adó kontrollja mellett lehetősége nyílik az egyénnek rátekinteni, azokra a blokkokra, traumákra, érzelmi horgonyokra, patológiákra, melyek akadályok abban, hogy tudjon az aktuális életvezetésében, szociális létezésében, személyiségfejlődésében, azaz a pszichológiai értelemben vett normalitás mentén létezni. A mélylélektan metodikájával, módszereivel és eszközeivel feltárhatók a személyiségzavarok éppúgy, mint neurotikus zavarok, a pszichózisok, pszichoszomatikus zavarok, disszociatív és konverziós zavarok… stb. Ezek bármelyike megnehezítheti az érintett egyén mindennapi létének optimális megélését. Ahhoz, hogy egészséges önértékeléssel, önbizalommal, minőségi életet élhessünk, hogy ellent tudjunk állni az esetenkénti romboló hatású megítéléseknek, visszajelzéseknek, fontos, hogy tisztában legyünk erősségeinkkel és fejlesztendő területeinkkel, hogy az önismeretünk formálásán folyamatosan dolgozzunk. Ez utóbbit megtehetjük egyéni, illetve csoportos fejlesztő folyamatokban, módszertani keretek között éppúgy, mint a társas érintkezéseink során a számunkra fontos, referenciaszemélyektől érkező visszajelzések mentén.

Milyen hasonló pszichológiai vagy öngyógyító módszerekkel juthatunk el egy olyan belső biztonsághoz, amikor már önmagunk ismeretében bátran meg merjük szűrni a ránk záporozó értékeléseket?

Napjainkban számos módszer, technika áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a benső stabilitásunkat és úgynevezett legbensőbb biztonságunkat kialakítsuk és/vagy fejlesszük, erősítsük. Ezek között vannak egyéni és csoportos alternatívák. Ilyen például az egyéni terápia, a life coaching, a szupervízió, a pszichodráma, a relaxáció és a különböző meditációs technikák, de számos módszer áll még rendelkezésre. Természetesen egyik sem egyedüli és üdvözítő, személyre szabottan kell kiválasztani az adekvát módszert, illetve az azt képviselő szakembert.

 

“A teljesség sehol máshol, csak önmagunkban rejlik”

 

Hogyan írhatók felül a gyermekkori traumák, miként lehet új mintákat létrehozni ahhoz, hogy átlépjük a kauzalitás törvényeit és a saját lélekerőnkkel felvértezve tudjuk élni és építeni az életünket?

A gyermekkorban elszenvedett traumák felülírásának első lépése azok szakemberrel való feldolgozása, amelyben megtörténik a beazonosítás-megértés-megbocsátás-elengedés-továbblépés folyamata. A második lépés az újonnan kialakítandó szokás(ok) megfogalmazása, valamint az újraprogramozás lépéseinek és ütemezésének meghatározása. Mivel trauma felülírásáról beszélünk, a második lépéshez is a kísérő szakemberrel való együttgondolkodást és működést javaslom. Nincs univerzális, mindenki számára, és minden típusú gyermekkori trauma feldolgozása esetén alkalmazható módszer, így kiemelten fontos az egyénre szabott, releváns szakértő által vezetett és kísért folyamat. Az új minták létrehozásában hatékony segítséget nyújtanak pl.: az önismereti-, személyiségfejlesztő-, kommunikációs- tréningek, csoportok, NLP, Autogén tréning, Agykontroll. Elmondható, hogy van, akinek az egyéni, s van, akinek a csoportos lehetőségek biztosítják a szükséges fejlődést. Bármely módszert is választjuk, kiemelt fontosságú, hogy képessé váljunk az érdemi visszajelzések adására és fogadására egyaránt, hogy reális önértékelésünk legyen, s hogy képessé váljunk az érdemi társas kapcsolatok kialakítására és fenntartására az asszertív véleményáramoltatás mentén.

Mit gondolsz, miért mindig egy külső értékelő rendszerhez vagy más emberekhez mérjük magunkat, miért nem elterjedtebb egy saját magunk ismeretére alapozott erős öntudatra épített csakis a fejlődést elősegítő hozzáállás a saját teljesítményünk értékelésében?

Úgy vélem, ebben szerepe van annak a kulturális és szociális térnek is, melyben létezünk, amelyben felnőttünk, s amelyben meg kell valósítanunk önmagunkat. Ez a mikro-, mezo- és makro környezetünket egyaránt jelenti. A magyar emberekre általában véve jellemző sajnos (tisztelet a kivételnek!), hogy döntően kívülről motivált üzemmódban funkcionálnak. Szabályok, normák, törvények, melyek inkább korlátoznak, mint biztonságos, inspiratív kereteket adnak. Tapasztalatom szerint életkortól függetlenül érzékelhető a poroszos oktatási rendszer nyoma és hagyatéka, mely a „megmondjuk, hogy hogyan létezz, hogyan viselkedj, milyen legyél… stb.” korlátokat rótta a társadalomra. „Ha ilyen vagy, így viselkedsz, akkor vagy jó.” Ennek generációs örökítő hatása még jelen van a családon keresztül ható mintakövetésben. Ez is állhat a kérdésben megfogalmazott jelenség hátterében. Továbbá sajnos ki kell mondanunk, hogy a magyar populációra nem feltétlen a reális és komplex önismeret, valamint az egészséges mértékű és mélységű önbizalom és magabiztosság jellemző.

Pilinszky János mondta az, hogy „Az a furcsa, hogy az ember megéri azt, amikor szeretik, de rettenetesen nehéz valakit találni, aki ki is bírja, el is viseli, hogy szeressék.” Némely embernek a szeretet riasztó, akinek ilyen sérülése van, az hogyan tud egy másik embert közel engedni magához, egyáltalán hogyan orvosolható a mélylélektani módszerekkel egy ilyen komoly probléma?

Apró lépésekkel. Biztonságos keretek között végig járt lépésekkel. A szeretet megnyilvánulásainak hárítása valóban erőteljes jelzőlámpa a valamikor elszenvedett traumá(k)nak. A traumáink az esetek nagy részében oly mértékűek és mélységűek, hogy a tudatos elme számára elérhetetlen mélységbe kerültek, azonban az elfojtott, vagy elnyomott emlékek épp a feldolgozatlanságuk miatt a mélyben igazi aknamunkát végeznek. A környezet csak azt érzi, hogy valami „nem OK”, az egyén szenvedésnyomása is egyre erőteljesebb. Minél mélyebben gyökeredzik a trauma, annál szélesebb körű megakadásokat okoz az egészséges életvitelben, önértékelésben, önmegvalósításban.

Ken Wilber, az Integrál pszichológia atyja szerint személyiségünk fejlődése a fejlődési szakaszokon belül is három alfázisban valósul meg. Ezek: azonosulás (az adott szint alapstruktúráival), differenciálódás (a személy megtanulja megkülönböztetni magát az adott szintre jellemző tárgyaktól éppúgy, mint az előző szint alanyától), valamint az integráció (szintfejlődés – személyiségfejlődés). Amennyiben adott életkorban pl. a szeretet témakörében a fenti alfázisok folyamatában megakadás, elakadás történik, létrejöhetnek a patológiák (pl: fixációk az azonosulás szakaszában, vagy hasítás, disszociáció, elfojtás a differenciáció szakaszában). A szakember számára ezek az elhárító mechanizmusok (és természetesen az összes többi is) konkrét információt adnak arra vonatkozóan, hogy a trauma, a megakadás mely életkorban keletkezhetett, mit is generált, hol kell dolgozni az előrelépés érdekében. A mélylélektani ismeretek és módszerek lehetővé teszik, hogy beazonosíthatóvá váljon, hogy ego-synton vagy ego-dyston zavarról van szó. Az előbbi a személyiségzavarok csoportja, az utóbbi a neurotikus zavarokat foglalja magában. Mindkettő célzott terápiát igényel. A Lemming program keretében a pszichológusi támogatottság lehetővé teszi, hogy ilyen irányú tudatosítás is megvalósulhasson a résztvevőknek önnön személyiségük fejlesztése érdekében.

A siker, a boldogulás, a céljaink elérése csak részben külső kontroll és irányítás alatti. Fontos, hogy az érvényesülés belülről indukált is legyen. Egészséges személyiség, reális önértékelés esetén az egyén az ún. szeretet-tankját képes belülről (önmagából), s kívülről (a környezete visszajelzéseiből) is egyaránt és maradéktalanul tölteni. Ez a működés biztosítja az adekvát függőség kialakulásának megelőzését. Aki képes önmagát elfogadni, értékelni, az mindig, minden körülmények között egyaránt képes a sikert jól és egészséges keretek mentén megélni, illetve a kudarcokat megérteni, építő jelleggel feldolgozni.

Szöveg: Sárosi Kinga

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek