Képzelj el egy hatékony vezetőt! Férfi, ugye?

2018. március 31.
Egy egyszerű pszichológiai kísérlet kíméletlenül rávilágít, hogy mindkét nem tagjai a férfiakat látják alkalmasabb vezetőnek, ennek pedig súlyos következményei vannak a munkaerőpiacon.

Több tucat kutatás és egy halom statisztikai elemzés mutatott már rá, hogy a nagy cégek vezető pozícióit sokkal inkább kapják férfiak, mint nők, és bár az elmúlt években javulás látszott a középvezetői posztok területén, a felsővezetők még mindig jelentős részben férfiak. Az eleve nyugtalanító adatokon túl még ijesztőbb a jelenség mögé nézni, ugyanis itt nem csupán a patriarchális társadalom épített elnyomórendszere működik, hanem olyan tudattalan folyamatok is, amiket talán még nehezebb kiírtani.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Tina Kiefer szervezeti pszichológus rajztesztjének egyszerű az instrukciója: „Rajzolj egy hatékony vezetőt!” Talán nem annyira meglepő, de nagyon is fontos tény, hogy a Kiefer kutatásában résztvevők közül szinte mindenki (beleértve a nőket is) férfi figurákat rajzolt, de akinek a képe valahogy mégis semleges maradt volna – mondjuk egy pálcikaember – az is a férfiakra utaló személyi névmással, „he”-vel hivatkozott a karakterére. Az Academy of Management Journalban publikált kutatás is megerősíti, hogy a nőknek sokkal nehezebb vezető pozíciókba küzdeniük magukat, elsősorban azért, mert nem is igazán tudjuk elképzelni, hogy egy nő alkalmas lenne erre.

Egy kísérletben arra kérték az alanyokat, hogy vegyenek részt egy fiktív cég sales-es meetingén, ahol Erictől vagy Ericától hallottak beszédet. Később értékelniük kellett a beszélőt aszerint, hogy mennyire mutatkozott vezetőnek és mennyire tudott hatással lenni a teamre. Az „Ericek” akik változásokat sürgető ötleteket dobáltak be sokkal inkább tűntek vezetőnek, mint azok az Ericek, akik csak a csoport teljesítményéről beszéltek. Viszont az Ericákat akkor sem látták vezetőknek, ha mindenféle kreatív ötleteket dobáltak be, hiába voltak pontosan ugyanazok, amiket az Ericek mondtak.

Több kutatás is bizonyította, hogy az emberek (ismét: még a nők is) szívesebben dolgoznak férfi vezető alá, és a nemek és a vezetés kapcsolatát vizsgáló tanulmányok sorra számolnak be róla, hogy a nőket kevésbé kompetens vezetőknek tartjuk. Szakértők szerint változást az hozhat, ha alapvetően formáljuk át a képet, amit a „jó vezetőről” gondolunk. Az ördögi kör abban áll, hogy leginkább az segítene, ha több nővel találkoznánk és így személyes tapasztalatból alakulhatna a véleményünk, csakhogy több női vezető nem lesz, amíg erre nem adjuk meg az esélyt nekik.

NYTimes