A fiatalok még sosem voltak ennyire boldogtalanok

2018. április 26.
A fiatalok aggódnak a munkájuk az anyagi helyzetük és az egészségi állapotuk miatt, néhányan pedig egyenesen "reménytelennek" érzik a helyzetüket.

Fotó: Unsplash.com

Aggasztó eredményekkel zárult a fiatalok boldogságát és elégedettségét kutató brit kutatás. A 2194 tizenhat és huszonöt év közötti Egyesült Királyságban élő fiatalt kérdező felmérésből kiderült, hogy minden öt fiatalból három rendszeresen aggódik a munkája és az anyagi helyzete miatt, négyből egy kamasz pedig gyakran egyenesen „reménytelennek” érzi helyzetét. A fiatalok fele saját bevallása szerint valamilyen mentális problémával küzd.

A Prince’s Trust felmérését 2009 óta minden évben elvégzik, de a fiatalok boldogságindexe még sosem volt ennyire rossz. Úgy tűnik, a korosztály elsősorban a munkaerőpiacból ábrándult ki: nagyon félnek attól, hogy nem tudnak elég pénzt keresni és attól is, hogy sem szakmailag sem anyagilag nem biztosított jövőjük. Érdekes egyébként a nemek közti különbségek vizsgálata is, például a lányok 57 százaléka aggódik amiatt, hogy azért nem kap majd jó munkát, mert ő maga „nem elég jó”, míg a fiúk közül csak 41 százalék gondolkodik így.

A felmérést elemző kutatók szerint az eredmények jó „vészcsengőként” szolgálhatnak, és elsősorban az idősebbek feladata lenne, hogy támogassa a kiábrándult, reményvesztett fiatalságot. A legnagyobb felelősség a munkaadók kezében van, hiszen ők tudnak a gyakorlatban is segíteni az álláskereső fiataloknak.

 

TheGuardian