Nem vagyok elég jó, és rettegek, hogy rájönnek majd – az imposztor-szindróma rengeteg embert érint

2018. június 23.
Az imposztor-szindróma az önbizalomhiány speciális fajtája, melyben úgy érezhetjük, hogy értéktelenek és tehetségtelenek vagyunk, és csak valami tévedés folytán gondolnak rólunk mást az emberek - épp ezért rettegünk, hogy ők is rájönnek majd az "igazságra". Az imposztor-szindróma tényleg létezik és rengeteg embert érint, de szerencsére ezt is lehet kezelni.
Fotó: Unsplash.com

Biztos sokan érezték már úgy, hogy csak valami véletlen folytán csípték meg állásukat, mert amúgy egyáltalán nem értenek a területhez. Meg úgy egyáltalán, semmihez. Az önbizalomhiány mellé ilyenkor egy jó adag rettegés is társul, hogy mi történik, ha erre a többiek is rájönnek majd? Ennek a jelenségnek neve is van, imposztor-szindrómának hívják és jó hír, hogy az emberek 70 százaléka érezte már életében legalább egyszer.

Az imposztor-szindrómát először Pauline Rose Clance és Suzanne Imes pszichológusok azonosították 1978-ban, tanulmányukban akkor azt írták, hogy elsősorban a nők szenvedhetnek tőle. Azóta már több kutatás bizonyította, hogy férfiakat és nőket is érint, tulajdonképpen minkeket, aki Audrey Ervin pszichológus szavaival élve „képtelen internalizálni a saját sikereit”. Persze azért le lehet szűkíteni, hogy milyen típusokra jellemző: kutatások szerint a perfekcionisták, a szakértők, akiken nagy a nagyomás, hogy mindennel naprakészek legyenek, az ösztönös zseninek tartott és az egyedül dolgozó emberek is gyakran érzik úgy, hogy csak szerencséjüknek köszönhetik sikereiket, nem saját képességeiknek.

Egyes szakértők szerint a szorongással és a neurózisra való hajlammal áll összefüggésben, így szerintük elsősorban ezeket is kell kezelni ahhoz, hogy a szindróma elmúljon. Mások szerint gyerekkori élményeink is hatással lehetnek ránk, például ha a szüleink mindig elégedetlenek voltak iskolai teljesítményünkkel, még olyankor is, ha egyébként jó jegyeket hoztunk. Ilyenkor a teljesítmény gyakran kényszerré válik és a szerethetőségünk feltételeként fogjuk fel, a nyomásból pedig szorongások és tévképzetek születnek saját képességeinkkel kapcsolatban.

Az első lépés, hogy legyőzzük ezeket a rossz gondolatokat, hogy tudatosítsuk őket és akár beszéljünk is ezekről ismerőseinkkel, kollégáinkkal. A kétely időről-időre normális érzés, de ne hagyjuk, hogy ez határozza meg egész viselkedésünket. Szemléljük kritikusan a kétyeleinket, próbáljunk a racionalitás talaján maradni és igyekezzünk szeretni magunkat, hogy az önbizalmunk visszatérjen.

Time