2018. november 07. | Bobák Szilvia

Emberevő vegánok?

"Immár két éve vagyok vegán – azaz elnézést, hogy ezt a szót használtam, mert csak 98 százalékban igaz rám. Néha becsúszik egy kis tanyasi tojás, ez pedig éppen elég indok arra, hogy ne használhassam a Szót magamra." – növényi alapokon táplálkozó kolléganőnk besokallt a "vérvegánoktól", és el is mondja miért.

Ha az embert megcsapja a veganizmus szele akár egészségügyi, akár környezetvédelmi vagy etikai okokból, és elkezd olvasgatni a témában, netán betéved egy-két vegán Facebook-csoportba, könnyen lehet, hogy egy fél pillanat után gyorsan ki is kifordul onnan, és végleg elveti az életmódváltás ötletét. És az az igazság, hogy részben érthető, miért!

A veganizmus többet jelent növényi alapú táplálkozásnál. Én, személy szerint az étkezésen túl próbálom minél inkább csökkenteni az ökológiai lábnyomomat is: próbálok fair trade forrásból vásárolni, kimérős alapanyagokat vadászni, kerülni az olyan növényi eredetű összetevőket, melyek kitermelése közvetetten, de veszélyezteti az állatfajokat. De a hangsúly azon van, hogy próbálkozom, mert lássuk be, a jóléti társadalmunkban, ahol minden mozdulatunkat túlfogyasztásra ingerlő hirdetések veszik körül és ahol a legtöbben nem környezettudatos mintákat hozunk a transzgenerációs kis csomagunkban, nem is olyan könnyű. A kezdeti időkben viszont a legnagyobb kihívást Budapesten élőként számomra mégsem az élelmiszerek, tisztítószerek és egyéb ökotudatos kiegészítők beszerzése vagy a környezetemben élőkkel folytatott párbeszéd jelentette, hanem meglepő módon maguk a vegánok.

A szakzsargon “vérvegánoknak” nevezik azokat, akik egy kicsit (vagy nagyon) fanatikusan állnak a veganizmushoz. (Különösen költői ez a kifejezés egy, a vértől annyira határozottan elhatárolódni vágyó csoportra.) Ők azok, akik miatt a vegánokat a közvélemény gyakran szektának vagy radikális felfogású hippiknek bélyegzik meg, akik a feminista szüfrazsettek igazságérzetéhez hasonlóan mindenek felett álló életprogramnak élik meg a növényi alapú táplálkozás és az állatok védelmét. Olykor bennük van az igaz útra találtak felsőbbrendűség-érzete is, és az is megesik, hogy őszinte indulatoktól felvértezve minősíthetetlen hangnemben beszélnek az embertársaikról. Anno, amikor még naivan receptgyűjtéshez és egyéb tippolvasáshoz beléptem a vegánok közösségi médiás csoportjaiba, nemegyszer szembesültem olyan  bejegyzésekkel, melyek alatt habzó szájú vegánok egy-egy segítséget kérő, újonc társukat alázták. Akkor léptem ki végleg ezekből a csoportokból, amikor egyszer egy, a “béke életmódja” mellett elkötelezett csoporttag a szintén veganizmus felé kacsintgató embertársa halálát kívánta, amiért ő akkor még csak “leszokóban volt” az állati eredetű élelmiszerekről.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Mint minden szubkultúra, a vegánok csoportja sem fogható fel homogén egységként. Természetesen a legtöbb vegánnak soha életében nem jutott volna eszébe ilyen radikális mondat, és vannak sokan olyanok, akik kifejezetten nem szeretnének megtéríteni másokat. Azok viszont, akik a jövő fenntartható életmódjának első papjaiként identifikálják magukat, talán pont hogy az ellenkezőjét érik el amikor a heves érzelmeiket nem tudják megfékezni a virtuális térben, mint amire alapvetően felesküdtek. Ahelyett, hogy a vegán életmódot és filozófiát szimpatikussá tennék a vegyesen táplálkozók számára, inkább egy életre elrettentik őket.

A veganizmus egyik alaptétele az, hogy az állat- és növényvilágon nem hierarchikusan uralkodik az ember, hanem velük szimbiózisban, erőszakmentesen él együtt. Az viszont meglehetősen nagy támadási felületet biztosít a béke harcosainak, ha miközben az állatok és a természeti környezet védelmét teszik mindenhatóvá, elfeledkeznek az egyik legfontosabbról: az embertársaikról. Annak ellenére, hogy a vegetáriánusok és vegánok száma, illetve a veganizmussal kapcsolatos kutatások napjainkban gombamód szaporodnak, még mindig gyerekcipőben járunk. Így hát mi mindannyian még csak próbálkozhatunk a lehető legélhetőbb formában elsajátítani az alapjait. Nem hiszem, hogy az a növényi alapú életvitel hosszútávon fenntartható lenne, mely alapja áldozat, amely nem az élvezetről, az örömről vagy az emberi testi-lelki jólétről szól. (Pedig igenis tud/na arról szólni.)

Ritkán van szó róla, pedig a hús- és tejipar ellen az egyik legfontosabb érv az kellene, hogy legyen, hogy milyen hatása van közvetlenül az emberi szervezetre, pszichére. A Mércén megjelent egy cikk, melyben a vágóhidak mentális egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatos kutatásokat ismertet a szerző – ez viszont igen ritka mind a hazai, mind a nemzetközi sajtóban. Ebből is látszik, hogy a veganizmust nem túl gyakran fogjuk meg a legkézenfekvőbb oldaláról, az emberi oldalról, helyette a vegán-diskurzusok gyakran elmozdulnak egy állat- és környezetvédelem párti, de sajnos emberellenes irányba.

Teljesen oké, sőt, több is, mint oké, ha előző héten még minden ételed tetejére szórtál egy kis sajtot, most viszont kipróbálod sajt nélkül vagy vegán alternatívával az ételedet, mert olvastál a tejtermékek élettani hatásairól. Teljesen oké, ha előző héten még két üveg pálmaolajjal teli Nutellát tettél a kosaradba, most viszont úgy döntesz, hogy csak egyet fogsz, mert elkezdett foglalkoztatni az orángutánok védelme. És még ha olykor magamat is figyelmeztetnem kell, de az is teljesen oké, ha néha becsúszik az a kis tanyasi tojás, mert már megtanultam nem azt nézni, hogy mi nem megy, hanem azt, hogy mennyi minden igen.

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek

Soha többet nárcisztikus pasit áldozat

Soha többet nárcisztikus pasit

3 stresszoldó trükk introvertáltaknak egészség

3 stresszoldó trükk introvertáltaknak