Karácsonyi katasztrófavédelem

2018. december 17. |

Mindjárt itt van a szeretet ünnepe, amikor békés idill költözik minden otthonba és a család együtt örül a feldíszített fának, az ajándékoknak és a finom ünnepi ételeknek. Ha azonban valakinek a karácsonyról a készülődés miatti fizikai és idegi kimerültség és a közös családi kényszermosolyok jutnának eszébe, az se keseredjen el, mert erre is van megoldás! Szepesi Andrea coach el is árulja nektek!

Természetesen senki sem szeretné puskaporos hordókon ülve tölteni a karácsonyt, még akkor sem, ha az indulataink tanácsára még a kanócot is szívesen meggyújtanánk alkalom adtán egyik-másik rokonunk alatt. Mindenki úgy gondol erre az ünnepre, mint egy meghitt, idilli, békés családi eseményre és talán épp emiatt is helyeződhet ekkor túl nagy hangsúly olyan konfliktusokra, amelyeket az év további részében könnyedebben kezelünk, da a karácsonyi vacsora asztalnál koncentráltabb formában kell szembenéznünk velük.

Fotó: Unsplash.com

Íme néhány példa, amelyeknél érdemes odafigyelni az első, ösztönös reakciónkra:

  • kötelező család látogatáskor az anyósunknál, amikor már mindenki ünneplőbe öltöztette a lelkét, különösen nehéz feladat elviselni a számunkra csípősnek és okoskodónak tűnő megjegyzéseket például a gyerekek nevelését illetően: „bezzeg az én időmben, amikor az én gyerekeim kicsik voltak ők sosem hisztiztek”, „nekünk jó volt egy szép, piros alma is ajándékba, nem is gondolhattunk semmilyen drága játékra”, „ezek a mai fiatalok már nem tudnak örülni semminek a nagy jólétükben” vagy pihenésképpen, ha a gyerek téma kifulladt: „én a helyedben nem vennék fel piros ruhát, mert kövérít!”
  • A szokásos használhatatlan ajándékokat kibontva sem kiálthatunk fel, hogy „ezerszer megmondtam már, hogy allergiás vagyok a tejtermékekre, így a tejcsokira is”; „utálom a rózsaszínt” vagy „ha még egy vázát kapok ajándékba, azonnal kidobom a csukott ablakodon!” Nem, természetesen ilyet nem teszünk, hanem elgondolkodunk, hogy ki nem laktózérzékeny még a mai világban, valamint kinek van olyan rossz ízlése a környezetünkben, hogy majd tovább ajándékozhatjuk neki a kapott szörnyűségeket.  
  • Villámhárítónak is kényelmetlen lenni, amikor például a szülők arra használják fel az ünnepi vacsoraközönséget, hogy egy „ha már ilyen szépen összejöttünk” bevezető után jól beszólogassanak egymásnak, revansot véve ezzel a lappangó sérelmekért. Az ilyen esetekben sokszor arra kényszerül a társaság, hogy a halászlénél kinyilatkoztatott problémákról a bejgli felett már ítéletet kell mondani és választani kell, hogy ki akar az anyjával és ki az apjával tovább együtt élni. Persze ezt elkerülendő arra is vigyázhatunk egész este, hogy egy kommunikációs aknamezőn terelgessük a beszélgetést egy békésebb területre, bízva abban, hogy nem fog robbanni … a konfliktus.
  • Civilizációs ártalmaktól sújtott gyermekeinket is nehéz elviselni, akik között futótűzként terjed el karácsony előtt, hogy mi a legdrágább ajándék, baba, kütyü stb. és ha nem kapják meg akkor az Ég irgalmazzon nekünk!   
  • Könnyed humorral vagyunk kénytelenek kezelni a szűkebb látókörű családtagok macsó kommentjeit, amellyel a karácsonyi dekorációnkat veszik célba, miután párszor már a pohár fenekére néztek vagy lefitymálják a konyhaművészetünket mondván, hogy mi volt ebben olyan nagy dolog megcsinálni?!  
  • Túl kellene tenni magunkat a mindennek tökéletesnek kell lennie típusú külső elvárásokon is. Le kell faragni a maximalizmusunkból, hogy ne sodródjunk bele olyan vállalhatatlan feladat mennyiségbe, amellyel megmérgezzük a saját közérzetünket. Tehát ha valaki netán már csak 4 órákat aludna karácsony előtt 2 héttel, az már nem az ünnepről szól, hanem valamiféle önkínzó forgatókönyv megvalósításáról, amelynek a létjogosultságát a karácsonyra fogjuk.

A kényes helyzetek felsorolását persze tovább lehetne folytatni, de mielőtt még valóban az az érzésünk lenne, hogy nem a legszebb ünnepekre, hanem valami dzsungel harcra kellene felkészülnünk, inkább vegyük sorra pár jó tippet, amellyel ésszerű keretek közé tudjuk terelni az érzelmeinket, ha erre szükség lenne.

Hogyan éljük túl a téli Ünnepeket?

  • A humor, az irónia vagy akár az abszurditás iránti érzék is sokat segíthet, hogy átlendüljünk bizonyos helyzeteken, mert a nevetés, de akár egy mosoly is képes csökkenti a feszültséget és a ránk nehezedő nyomást, vagyis segíthet dedramatizálni a nehéz helyzeteket.
  • Megpróbálhatunk érzelmileg nem belemenni az eseményekbe. Szemléljük inkább kívülállóként, racionálisabban a körülöttünk történő dolgokat. Képzeljük el, hogy egy film vagy egy színdarab rendezői vagyunk és a szereplők színjátékát figyeljük és mi döntjük el, hogyan és mikor vonódunk be a történetbe. Fogadjuk el, hogy a szereplőink változatosak, vannak előre megírt és vannak meglepetésekkel teli jelenetek, amelyek lehetnek vidámak, drámaiak, meghatóak vagy feszültséggel teliek is.
  • Készüljünk fel életünk legszebb karácsonyára! Képzeljük el, hogy az idei lesz a legjobb! Ehhez vegyük sorra a gondolatainkat, hogy mit csinálnánk másképp. Hogyan kellene megváltoztatni az eddigi szokásokat, hogy elérjük a célunkat?
  • Az előző ellenpéldájaként készíthetünk vészforgatókönyvet is, ha nagyon tartunk attól, hogy mi fog történni.  Az ünnepeket megelőző két hétben minden este szánjunk 15 percet arra (ennyit és ne kevesebbet vagy többet), hogy elképzeljük, mi sülhet el balul, mitől lehet, kínos, szörnyű és elviselhetetlen és mitől válik majd tortúrává az egész hercehurca, hogy azon is csodálkozhatunk majd, ha túléljük! Könnyen elképzelhető, hogy utólag, bárhogyan is alakuljanak a dolgok, már nem is lesz olyan vészes az egész, hogy talán még jól is éreztük magunkat. A vészforgatókönyvünkből pedig semmi olyan szörnyűség nem történt meg, amelyről azt hittük, valósággá válik.  
  • Ne akarjunk mindenáron, mindenkinek megfelelni, mert nem kell, hogy minden tökéletes legyen. Nem az a lényeg, hogy kirepedt-e a bejgli, vagy hogy meddig tudjuk megőrizni a vacsora alatt foltmentesen a hófehér terítőt. Engedjük el az ehhez hasonló felesleges gondolatokat és próbáljuk meg átadni magunkat az ünnepi pillanatoknak és élvezzük a színeket, fényeket, ízeket és mindent, amit szeretünk. Lassítsunk le és koncentráljunk magunkra és szeretteinkre. Szenteljünk minőségi időt egymásnak, beszélgessünk azokkal, akik ott vannak és ne azokkal legyünk folyamatosan, online elfoglalva, akik nincsenek ott. Így tudunk feltöltődni érzelmileg és fizikailag is, hogy emlékezetesek maradjanak azok az esték, amelyekkel megajándékozzuk egymást.   
  • Az örök borúlátók tegyenek kísérletet arra, hogy most ugyanazzal az elánnal keressék a jót, mint máskor a baj forrását. Legyenek az ünnepek alatt ők a legjobb nyomozók, hogy felkutassák a legapróbb bíztató jelet is a jövőre nézve! Higgyék el, az eredmény meggyőzi majd Önöket arról, hogy semmi sem fekete-fehér, így semmi sem indokolja, hogy csak annak tulajdonítsunk jelentőséget, amitől félünk.   
  • Nem minden esetben a mi felelősségünk megkeresni a megoldást. Ha úgy érezzük, ahogy fentebb említettem, miénk lenne az ünnepi villámhárító szerep, vegyük figyelembe, hogy nem tudhatunk minden helyzetet megmenteni. Ne akarjunk folyton az őrangyal szerepében tetszelegni és mások konfliktusaiba és játszmájába beleavatkozni, mert egyrészt ez gyakran, minden jó szándékunk ellenére, csak olaj a tűzre, másrészt képtelenek leszünk elengedni magunkat és kikapcsolni a folyamatos készenléti üzemmódot. Ehelyett próbáljuk kivenni a legjobbat az adott helyzetből és váljunk annak részesévé.  Játsszunk együtt gyermekeinkkel, csaljunk mosolyt az arcukra és osszunk meg egy szép, vidám történetet, amellyel kapcsolatot teremtünk a jelenlévők között.
  • Ha lobbanékonyabb természetűek vagyunk és nem kell sok ahhoz, hogy “elguruljon a gyógyszerünk” akkor inkább próbáljunk meg ne azonnal zsigerből, dühből reagálni és visszavágni a másik fél bántónak tűnő megjegyzésére, mert ezzel csak rontunk a helyzeten. Ehelyett menjünk ki egy kicsit levegőzni, higgadjunk le és csak utána reagáljunk rá, ha még szükségét érezzük.
  • Semmi szégyen nincs abban, ha elfogadjuk mások segítségét, így nem kell egész este önfeláldozóan és frusztráltan, mártír módjára egyedül robotolnunk a konyhában, amennyiben anyósunk és párunk felajánlja, hogy segít leszedni az ünnepi asztalt és elmosogat, éljünk vele, annak érdekében, hogy mi is élvezhessük a közösen együtt töltött estét és jobban bekapcsolódhassunk a beszélgetésekbe.

Ha el tudunk jutni addig, hogy nem azt érezzük, hogy „nyakunkon a karácsony”, hanem azt, hogy a szívünkben van a karácsony, az maga a csoda. Ugyanakkor ez a csoda rajtunk is múlik, mert mi döntjük el, hogy min változtatunk és mit csinálunk majd idén másképp.

Boldog Ünnepeket kívánok és köszönöm, hogy egész évben velem tartottatok!

Infówww.szepesiandrea.hu

Interjúnkat Andreával ITT olvashatod el!

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek