Nem tart örökké. És azt hiszem, nem is egészen hiábavaló. Kudarcaim szorosabban kötődnek hozzám, mint kellemes élményeim. Azzá tesznek, aki vagyok. Változásra kényszerítenek, ha elfogadhatatlanok, elfogadásra, ha elfogadhatók. Nem gondolom, hogy minden bukás a javunkra válik. Van, amelyik egyszerűen csak fájdalom, de a legtöbbjük, nem az. Megélni, ahogy a kilátástalanságból békét teremtek magamban, és a nehézségek során magamról új dolgokat tapasztalok, azt hiszem, mindenképpen gyógyító erejű. És utólag úgy érezzük, szükségünk is volt rájuk. Enélkül nem tudnám azt, amit már tudok.
Átélni és kiutat találni belőle viszont piszok nehéz. Itt van pár lépés, ami segíthet:
Szánj időt arra, amit igazán szeretsz!
Egy veszteség után hajlamosak vagyunk durván elszámolni magunkkal. Hol, miben, hibáztunk és hányszor és mennyire lehettünk volna jobbak, hogy elkerüljük a helyzetet. Ha erős énvédők és gyakorlott elfojtók vagyunk, másokat hibáztatunk és önsajnálatba süppedünk. Mindkét működés konzerválja bennünk a veszteséget és megnöveli annak jelentőségét. Ilyenkor segíthet, ha elő tudunk kaparni magunkból annyi lelkierőt, hogy feloldjuk a harcot magunkkal és ellenségeinkkel, és időt szánjunk arra, amit szeretünk csinálni. Mindenkinek van olyan tevékenysége, amit ha végez, úgy érzi, megáll vele az idő. Nem baj, ha teljesen haszontalan. Sőt, annál jobb!
A cél, hogy kizökkenj a teremtett szomorúságodból és megtapasztald azt, hogy jól is tudod magad érezni. Legyen ez egy jó könyv, ami magával ragad. Egy hideg sör a teraszon, amit a kinyúlt trikódban kortyolgatsz, vagy egy ágyban elköltött reggeli.
Legyen valaki, akinek beszélhetsz róla!
Persze nem biztos, hogy olyan szerencsés vagy, hogy vannak igaz barátaid. Ha vannak, nyílj meg előttük, beszélj nekik arról, ami bánt! Mondd el nekik, ami a legjobban fáj, amit még magadnak is nehéz kimondani! Ehhez nagy bátorság kell. Ha mégis megteszed, tapasztalhatod, hogy az igaz barát szemében ugyanaz maradsz, aki voltál. Te úgy érzed, kicseréltek, tetőtől talpig más vagy, egy jóval erőtlenebb változat, ő mégis ugyanúgy hisz benned, mint régen. Meghallgat, mikor feltárod neki a gyengeséged, a problémát, ahol egy jó ideje elakadtál, és finoman vezeti vissza a figyelmed olyan területekre, ahol minden a legnagyobb rendben van veled. Úgy vezet vissza önmagadhoz és az értékeidhez, hogy szinte észre sem veszed, csak azon kapod magad, hogy könnyebb leszel.
Ha úgy érzed nincs ilyen barát melletted, de van olyan, akiben megbízol és akiről úgy gondolod, megértene, oszd meg vele. Elcsépelt közhely, de nagyon igaz: a kimondott szónak gyógyító ereje van. Ezért ha még ilyen megértő emberre se lelsz, vedd fontolóra egy jó szakember és a terápia lehetőségét!
Varázsolódj el!
Van olyan dolog, amitől libabőrős leszel? Ami elevenedbe talál és magával ragad? Ami egyszerre ráz fel és taglóz le? Ami gúzsba köti valamely érzékszervedet? Nekem ilyen Fellini, Bob Dylan vagy Paul Klee. Kellenek ezek a katartikus érzések, amik egyszerre távolítanak el a valóságunktól és visznek mégis közelebb legbelső vágyainkhoz. Ha elmosódó képekkel is, de megtudjuk, hogy mi az, amire a legérzékenyebben reagálunk.
Vadulj!
Bontsd meg egy kicsit a feszes hétköznapokat! Lazíts, keresd az izgalmat, az ismeretlent! Próbálj ki új dolgokat, lépj ki a komfortzónádból, engedd el magad! Ez nem megy egyből. Ehhez már gyógyulni kell, hogy újra vágyni kezdjünk a kalandra, a másra, az ismeretlenre. De ha ez megszületik bennünk, ne nyomjuk el magunkban, éljük meg! Minden nagyobb sikertelenség óhatatlanul magával hozza, hogy megtörik bennünk valami. A jól működő felszín megreped. Hogy mi marad belőlünk a megtört felszín alatt, az a legérdekesebb. Engedd el magad és hagyd, hogy előtörjön belőled!
Állj a sarkadra! Állj ki magadért!
Ha megfogalmazódik benned, hogy ki vagy, ha megértetted magad és a vágyaidat, hogy érvényesíteni tud őket, elkerülhetetlen, hogy fel is vállald azokat.
Millió apró megalkuvással és kényszerhazugsággal terhelt életünkben különbséget kell tudnunk tenni aközött, ami elfogadható számunkra és a között ami nem elfogadható. Meg kell tudnunk húzni a határainkat. Szelíden, de határozottan. Fel kell tudnunk ismerni azokat a működéseket, amik folyton gyengítenek, hogy megakadályozhassuk azokat. Meg kell tanulnunk nemet mondani. Ismerni és tisztelni a határainkat és érdekeinket olyan képesség, amit minden boldogságra törekvő embernek előbb-utóbb birtokolnia kell.
Alkoss!
A velünk történteknek leginkább mi adunk jelentőséget. Attól függően, milyen értelmezést társítunk hozzájuk, válik valami saját kudarcunkká vagy pusztán tapasztalattá. Választhatunk, hogy vállaljuk-e a felelősséget, vagy tudattalanul hánykolódva, áldozattá válunk saját történetünkben. Ha megéltük, ahogy szétesett bennünk valami, elveszetté váltunk majd elég bátrak voltunk ahhoz, hogy meghallgassuk belső hangunkat, akkor az újonnan tanultakból újra felépíthetjük magunkat.
A megújult énünk már gazdagabb lesz, rengeteg élménnyel, amit belső utunk során tapasztaltunk magunkról. Sorsunk formálóivá válhatunk, ha szépen lassan elkezdjük újjáteremteni magunk körül a világunk. Alkoss, hozz létre valamit, ami rólad szól és úgy érzed, hogy senki más nem tudná úgy megcsinálni! Támaszkodj a saját erődre és hozd felszínre, ami benned van!
Szöveg és styling: Anna Bödecs
Photographer: Laurent Gloor
Make up: Vanda Leányfalvi
Hair: Brigitta Molnár
Model: Kitti Kulcsár
