Miért a bal oldalon ringatjuk a kisbabákat?

2019. július 21. |

Az emberek kétharmada automatikusan a bal kezében tartja a kisbabákat. Az érdekes jelenség okát nem abban kell keresni, jobb- vagy balkezes-e valaki, hanem az agy érzelemközpontjában.

Hatvan év negyven tanulmányának összegzésével a német Ruhr Egyetem kutatói kiderítették, hogy az emberek kétharmada, a nők háromnegyede a bal kezében fogja a kisbabákat. “Ennek egyik oka az lehet, hogy az érzelmek elsősorban a jobb agyféltekében keletkeznek, mely a testünk bal oldalát irányítja” – mutatott rá Julian Packheiser, a tanulmány szerzője.


Az érzelmek a döntők
Rengeteg találgatás született már a megfigyeléssel kapcsolatban, miért a bal oldalt preferáljuk elsősorban a kisbabák hordozásában. Feltételezték például, hogy a jobbkezesek azért tartják a bal kézben a gyereket, hogy a jobb, ügyesebb kezük szabad maradjon.
A kutatók azonban arra is rájöttek, hogy az érzelmi kötődés is szerepet játszik a jelenségben. Mivel az érzelmek a jobb agyféltekében keletkeznek elsősorban, az emberek így a babákat a bal oldalukon lévő látómezejük felé közelítik, melyet a jobb agyfélteke irányít. Ez különösen igaz azokra az anyákra, akiknél már a várandósság alatt erős kötődés alakult ki a gyermekükkel.

A férfiölelés is balról indul
A bochumi tudósok összehasonlították a megfigyeléseket a férfiak ölelkezési szokásait kutató tanulmányukkal. Ebben a kutatásban ugyanis arra jutottak, hogy azok a férfiak, akik kényelmetlenül érzik magukat, ha megölelik őket, balról végzik el a mozdulatot az erős érzelmi hatás miatt. “A babák hordozása ugyan nem negatív érzelem, de hasonló hatások miatt történik a bal oldalról mindkét mozdulat” – mondta a kutatás vezetője. 

Forrás: Science Daily
Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek