Pfliegel Dóra: Karácsonyi stációim

2019. december 25. |

Pfliegel Dóra tavaly karácsonyra írt novellája Beelőzzük a szentestét címmel jelent meg. Azóta viszont minden megváltozott...

December 20. péntek

Pár nap van még karácsonyig. Ma végre egyedül mehettem el egy gyors shoppingtúrára, a férjem otthon maradt a három gyerekkel. Egy órán át cirkáltam a játékosztályon, a kis piros műanyag kosarat teli pakoltam, majd amikor én jöttem volna, kiálltam a sorból és mindent visszatettem a helyére. A túra vége az lett, hogy beültem a kocsiba és bevágtam egy tábla csokit tök egyedül, közben maxon meghallgattam a Last Christmast. Szánalmas… Inkább szeretnivaló. Ezt már a férjem mondja, amikor hazaérek üres kézzel és könnyek között elmesélem, hogy valami nagy baj lehet velem, mert míg régen az okozott örömöt, ha vettem valamit, most igazából az esett jól, hogy nem vettem semmit. Na jó, egy tábla csokit igen.

December 22. vasárnap

A karácsonyi kacsát daraboljuk éppen a szent ünnepre, a két lányom érdeklődve nézi, ahogy éles késsel levágom a fontosabb részeket. A két combra és a két mellre most öten leszünk összesen: én, két apuka és a három gyerek (a legkisebb, az öthónapos szoptatott fiam, anyatejen keresztül kap a jóból). Ügyesen kell elosztani a kacsát, mert a két combra például hárman pályáznak. Töpörtyűt is fogok készíteni, ami nem kifejezetten ünnepi étel, de most épp kipihentebb vagyok, ilyenkor akár egy egész délután szuperanyu üzemmódba tudok kapcsolni. Előadást is tartok a gyerekeknek a régi vasárnapi ebédekről, amikor a vígan kapirgáló tyúkok a nagymamák kezéből egy gyors és határozott mozdulat, meg némi tisztítás és feldolgozás után a fazékban meg a sütőben végezték. Elmesélem, hogy minden részét megették régen, mutatom, miből lesz a levesnek való, a nagylányom a szíve láttán kicsit összerezzen, pedig azért látott már ilyet, csak a mozdulat erős neki. Kitépem a helyéről. Ahogy egykor őt is, meg a húgát is, pár évvel ezelőtt, amikor azt mondtam az akkori családomra, hogy köszönöm, de nekem ez nem megy tovább. Három év telt el azóta, bűntudattal, kegyetlenségekkel teli évek vannak mögöttem, sokakat bántottam magam, ezzel a mai napig dolgozom. Volt, hogy a lányaim is háttérbe szorultak a nagy útkeresésben. Azt hiszem, ezt a legnehezebb magamnak megbocsájtanom. Mire a kacsát a felismerhetetlenségig darabolom, megszületik bennem a napi Facebook bölcsességem is: amíg egy-egy hétköznapi mozdulatban is a személyes tragédiádat véled felfedezni, tudhatod, van még min dolgoznod.

December 23. hétfő

Ez kész családállítás! – mondja Kati, a keramikusművész, akihez hetente egyszer jövök, hogy megérkezzem. Nála lenni, vele alkotni, megérkezés. Éppen az agyagalakokat igyekszem a végleges helyükre tenni, gyertyatartó lesz a férjemnek. Annak az embernek, aki a lányaimmal együtt szeret, akivel nyár óta közös gyermekkel is gyarapítottuk a családunkat. A férfi a legnagyobb, védelmezően öleli az anyát, akinek a kezében ott a csecsemő, a fiunk, de persze a lányaim is ott vannak köztünk. Sziromként borulunk egymásra, ha felülről nézzük, olyanok vagyunk, mint egy rózsa. És a rózsa az maga az élet. Közben pattog a tűz a kályhában, Kati készít egy teát. Még ma este kiégetem, mondja, holnapra kész is lesz.

December 24. kedd

Ebédhez terítek, a fiam alszik, a lányok az apjuknál, a férjem épp értük megy, csend van a házban. A karácsonyfa a járóka helyén, földlabdás, a férjem két napja átültette és tápot is adott neki, próbáljuk majd a kertbe kimenteni. Évekig igazi plafonig érő volt, aztán jött a műfenyő, amióta együtt vagyunk élő fát veszünk. És igyekszünk rá nagyon vigyázni. Ahogy egymásra is. Az első házasságom egyik nagy tanulsága, hogy minden törékeny, a második házasságomé, hogy minden megjavítható. Épp az ünnepi tányérokat veszem elő, és észreveszem, az egyik csorba, de nem cserélem le, majd eszek én abból. Nyílik az ajtó, a lányok futnak hozzám, két napja nem láttak, örülnek a fának, de leginkább azt várják, hogy az öccsük is felébredjen. Kész az ebéd, kérem Borit, szóljon a többieknek. A férjem és a volt férjem kint kávéznak a teraszon. Pár éve még azt gondoltam volna, egy vicc első mondata ez. Most meg az életünk egy kiragadott pillanata. Hálát érzek és békét, a fiam ébred, a középső megy érte, a nagylányom meg kikiabál az ajtón: Apa, Papa, gyertek ebédelni!

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek

De mikor alussza már át az éjszakát? altatás

De mikor alussza már át az éjszakát?

A stabil párkapcsolat 5 tartópillére 5T

A stabil párkapcsolat 5 tartópillére