Pfliegel Dóra: Tindertojás (részlet)

2019. október 03. |

Állandó szerzőnk, Pfliegel Dóra új regénye, a Tindertojás már megjelent. Most újabb részletet olvashattok a regényből.

Este már egyedül vagyok, a fiam a barátnőmmel úton az anyámhoz. Végre megpróbálhatom összerakni a kirakóst. Ha túl akarom ezt élni, ahhoz le kell zárnom a történetet. Ehhez viszont tudnom kell, hogy ki is vagy valójában. Felbontok egy rozét, mert bár tiszta fejre lenne szükségem, de most még nem akarok a tudatomnál lenni. Cicus visszaér, én meg bábként engedelmeskedem neki. Azt mondja, irány az éjszaka, nem temethetem magam, az életet kell választanom, annak pedig része, hogy ha tetszik, ha nem, emberek közé megyünk. Hovatovább pasizunk, mert az átbaszós faszit, higgyem el, csak egy hús-vér faszi moshatja ki belőlem. A ruhái közül összerak egy olyan szettet, amit farsangkor sem mernék viselni, de nincs erőm ellenkezni. Fekete, testhezálló miniruhában, neccharisnyában és Martens bakancsban lépek ki az otthonomból. Az előszobai szőttesről leakasztja Cicus a bőrkabátját, és a kezembe nyomja, az erdélyi faragott kulcstartóról leveszem a kulcsomat. Hát igen, a szereplő és a díszlet nincs összhangban. Talán sosem volt. A legmélyemben biztos, hogy nem… A belvárosban egy zsúfolt szórakozóhelyen kötünk ki, azt hiszem, Doboz a neve. Ahogy számítottam rá, indul a húsvásár. Már a bejáratnál elengedem Mártit, az anyát, a feleséget, a jókislányt. Hosszú comb vagyok, karcsú nyak, dús, túrni való haj, kerek fenék, harapható ajak. Csak a megtört tekintet hozhatja zavarba a férfiakat, de itt attól sem kell tartani, mert senki nem néz a másik szemébe hosszan. Cicus hamar otthon érzi magát, rajongók gyűrűjében igyekszik rajtam tartani a szemét, de nem érzek félelmet, veszélyt sem. A legalapvetőbb emberi érzések kihaltak belőlem. Aztán észreveszem, hogy egy sötét szempár engem néz. Nem véletlenül, nemcsak úgy, hanem hosszan, mintha keresne valamit. A harmadik gin-gyömbéremet iszom, ez Cicus itala, erre esküszik, nekem meg tök mindegy, csak bódultságot adjon. Azt játszom, ha ötig számolok magamban, és közben idelép és leszólít, akkor szabad a vásár, övé a hús. Még csak háromnál tartok, amikor megfogja a kezemet, és húz ki magával az utcára. „Nem itt van a helyed.” Ez az első mondata. Sétálunk. Csak pár szót szólunk egymáshoz. Marcinak hívják, harmincöt éves, és van három gyereke. Nem tudom, igazat mond-e, de nem is érdekel. Bemegy egy éjjel-nappaliba, egy üveg rozéval jön ki, leülünk a Liszt Ferenc térnél egy padra, és próbálunk beszélgetni. Azt hiszem, tetszik neki a nemtörődömségem, talán a sebzettségemet is élvezi. Na meg a titokzatosságomat, ugyanis alig szólok pár szót. Elmondja, gimis szerelemből házasodott, és mára már kiégett a kapcsolat, de a gyerekek miatt együtt vannak. Az asszony tudja, hogy vannak kalandjai, nem büszke rá, de nem tud magának megálljt parancsolni. Igyekszik olyan nőkkel lefeküdni, akik érzelmileg nincsenek rá hatással, mert viszonyt senkivel nem szeretne. Kérdőn nézek rá, miért magyaráz ez ennyit, tőlem aztán nem kell tartani. „Te veszélyes vagy. Beléd lehet szeretni könnyen.” Ennek a mondatnak biztos hatnia kellene, de lepereg. „Sétáljunk még” – ennyi a válaszom. Megyünk a körúton, a Harminckettesek terénél betérünk a József utcába, majd az egyik kaput a vállával erővel benyomja. A belső udvar egykori pompája csak jóindulattal vehető észre, romos lépcsőház és gangok magasodnak fölénk. Egy sötét zugban a postaládák mellett a falhoz nyom, a nyakamat határozottan, de nem erőszakosan megragadja, a számra tapasztja a száját. Meleg a nyála, az ajkamat ki-be szívja, finoman harapja, a másik kezével felrántja a ruhámat, a harisnyámat én magam segítek lejjebb húzni. A sliccét kibontja, kezembe veszem, vastag és kemény. A bugyimat félrehúzza, a combom alá nyúl, a jobb lábamat feljebb tolja, és már bennem is van. Szinte semmit nem érzek, csak a vakolat hűvösét a fenekemen, és enyhe fájdalmat a térdemnél. Talán háromszor, négyszer löki belém magát, amikor jön valaki, és a lámpa felkapcsolódik. Eltolom magamtól, gyorsan rendbe szedem magam, és már surranok is ki a hatalmas fakapun át, amit szerencsémre valaki épp nyitva tart, így nem kell az ajtónyitó gomb után matatnom. Futok egészen a Blaháig. Az éjszakai buszról egy megállóval hamarabb szállok le, a harisnyám ki van szakadva. Minden erőmmel azon vagyok, hogy hazaérjek. Cicus otthon vár, milyen jó, hogy a táskám nála maradt, így be tudott jutni, már az ajtóban ordít bele az arcomba, hogy mit képzeltem, hogy így eltűntem.

A Tindertojás című könyvet ITT rendelheted meg!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem” interjú

Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem”