A férfiak állítólag többet és jobban hazudnak

2020. január 12.
A férfiak szerint ők kétszer olyan jól hazudnak, mint a nők, és nem buknak le olyan könnyen, derült ki egy friss kutatásból. A hazudozás nagymesteri szemtől szembe szeretnek igazán füllenteni.

Azok az emberek, akik a hazudozás mesterei, jól kommunikálnak és különösen a családjuknak, barátaiknak, kollégáiknak és romantikus partnereiknek hazudnak gyakran, derült ki a Portsmouth Egyetemen végzett kutatásból.

A gyakorlott hazudozók szemtől szembe szeretnek igazán hazudni, a szöveges üzenetekben és a közösségi oldalakon sokkal ritkábban mondanak félrevezető dolgokat. “Szembetűnő kapcsolatot találtunk a hazudozásban való jártasság és a nemek között” – mutott rá Dr. Brianna Verigin, a kutatás vezetője. “A férfiak kétszer olyan gyakran hazudnak, mint a nők, és nem buknak le olyan könnyen” – tette hozzá Dr. Verigin.

A hazugságok nagy részét ugyanazok követik el
Egy korábbi kutatásból az derült ki, hogy egy átlagos ember két-három hazugságot mond egy nap, ám ez nem teljesen pontos. A legtöbben nem hazudnak minden nap, ám a megrögzött hazudozók, akik a hazugságok többségét elkövetik, azoknak több félrevezető információ is a számlájára írható egy nap. “A mostani tanulmányunkból az derült ki, hogy az összes hazugság jelentős részét – negyven százalékát – az összes ember egy pici csoportja, a megrögzött hazudozók követik el. Ők büntetlenül és gátlások nélkül vezetik félre a hozzájuk legközelebb állókat” – magyarázta a kutatás vezetője. A megrögzött hazudozók rendkívül jól bánnak a szavakkal, a hazugságaikat igaz állításokkal leplezik, így nehéz kibogozni, vajon melyik része és mennyire hamis annak, amit mondanak. Egyszerű, tisztának tűnő történetekkel támasztják alá mondandójukat, hogy kétség se merüljön fel velük kapcsolatban.

Kicsi az esély, hogy kiderüljön
A tudósok közel kétszáz embert kérdeztek meg, ugyanannyi nőt mint férfit. A résztvevők átlagéletkora 39 év volt. Számos kérdést tettek fel nekik azzal kapcsolatban, mennyit hazudnak egy nap, milyen típusú dolgokban, kinek és milyen formában. “Időről időre jelennek meg olyan tanulmányok, melyek arról tanúskodnak, hogy nem is vagyunk olyan jók a hazugságok leleplezésében. Ötven-ötven százalék a legjobb, amit elérhet valaki, amikor szembesít valakit a hazugságaival” -mondta a kutatásvezető. “Mi most azokra koncentráltunk, akik jól hazudnak, és megpróbáltuk megérteni, hogyan csinálják és kit vezetnek félre leggyakrabban” – tette hozzá Dr. Verigin.


A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a két kulcsmomentum abban, hogy valaki hihetően hazudjon, hogy maradjon közel az igazsághoz és ne adjon meg túl sok információt. A jól és rosszul hazudó emberek hazugságai is ugyanazért történnek leggyakrabban: bizonyos információkkal kapcsolatban ferdítenek. Ám a gyakorlott hazudozók egy hihető történetbe ágyazzák a fals dolgokat, így nehezebben buknak le azoknál, akik csupán az információközlésre szorítkoztak. Fontos különbség még a jól és rosszul hazudók között a bizonytalanság: a rosszul hazudó emberek általában saját magukat buktatják le.

Ki hazudik kinek?
Minden résztvevő azt állította, hogy leggyakrabban kegyes hazugságokat mondanak, túloznak, elhallgatnak részinformációt, az igazságba bugyolálnak némi hazugságot és kitalálnak dolgokat. A legtöbben szemtől szembe hazudnak, de sokan szöveges üzenetben, telefonon, e-mailben is füllentenek, míg a legkevesebben a közösségi oldalaikon adnak meg hamis infromációkat. A hazugságok célpontja leggyakrabban családtag, közeli barát vagy kolléga. A tanulmány szerint nincs azonban összefüggés az iskolázottság és aközött, mennyire hajlamos valaki a hazugságokra.

 

Forrás: Science Daily
Fotó: Unsplash