A leggyakoribb oka az anyai bűntudatnak egészen mostanáig az volt, hogy a kicsiket bölcsődébe adva visszamentek dolgozni. Nem elég, hogy ez egy eleve keserédes helyzet az anyák számára, hiszen egyrészt jó dolog ismét a munkájukkal foglalkozni, ugyanakkor a gyermek életének mérföldkövei közül soknál nem lehetnek jelen emiatt, a társadalom, az anyatársaik és sokszor a családtagjaik sem könnyítik meg számukra ezeket az éveket.
Még a BBC is feltette azt a kérdést Új-Zéland miniszterelnökének, Jacinda Ardernnek, amit egy férfitól biztosan soha nem kérdeznének meg: nem érez-e bűntudatot amiatt, hogy az anyaság mellett az ország vezetőjeként is dolgozik. Ardern válasza pont olyan elgondolkoztató volt, mint amennyire egyszerű. Megkérte az újságírót, ne állítsák be őt szuperhősként, és elmondta, hogy már önmagában is rendkívül káros ez a kérdés minden nőnek, mivel olyan elvárásokat támaszt, amelyeknek senki sem tud megfelelni.
Ha jó anya lennél…
„Az anyák úgy érezhetik, hogy feláldozzák a gyermekükkel való kötődést, vagy nem adják meg a szükséges figyelmet a gyerekeknek, ha bölcsődébe kerül a kicsi. Vagy egyszerűen amiatt éreznek bűntudatot, mert nincsenek ott a fontosnak vélt eseményeknél, ha visszamennek dolgozni – mondta Nancy Sokarno pszichológus. – Nagyon gyakran érezhetik úgy, hogy nem elég rá a 24 óra, hogy minden belférjen egy napba, vagy hogy a gyermekeiktől veszik el az időt. Ezt erősítik a társadalom elvárásai is a jó anyáról.”
Olvastad már?
A jó anyáról alkotott ideál folyamatosan ott motoszkál a dolgozó anyák agyában, ha ehhez hozzáadjuk a saját belső kételyeit és a családja felől érkező nyomást, máris érthető, hogyan alakul ki a bűntudat bennük. A dolgozó anyák bűntudata azonban, bár teljesen normális érzés, ám olyan jelenség, amit nagyon fontos lenne végre letörni és kitörölni a tudatunkból.
A járvány rátett egy lapáttal
A dolgozó anyák bűntudata nem hogy csökkent volna azóta, hogy a koronavírus-járvány miatt bezárták az óvodákat, iskolákat, a szülők pedig home office-ban folytatják a munkát. A megváltozott, új munkarend, a rengeteg bizonytalanság miatt könnyen érezhetik úgy, hogy most már az otthonukban sem képesek annyi figyelmet fordítani gyermekükre, amennyit szeretnének, vagy amennyit a társadalom elvárna tőlük. Még nehezebb egyensúlyozni a munka, háztartás, gyereknevelés háromszögben. A bűntudat és szégyen érzetét pedig csak súlyosbítják a közösségi oldalakon megjelenő tökéletes anyák.
Az összehasonlítás csapdája
Nagy valószínűséggel immunisak vagyunk a közösségi oldalakról áradó szülőségre, amikor az életünk a normális mederben csordogál. Tudjuk, hogy azoknak az anyáknak is vigyáz valaki a gyerekére, akik aprólékosan elkészített uzsonnásdobozokat, tökéletesen berendezett gyerekszobát és még tökéletesebb kézműves remekeket posztolnak, amiket a gyerekeikkel együtt készítettek. Ám a több mint két hónapnyi izoláció alatt kialakult bennünk az az illúzió, hogy mindannyian egy cipőben járunk, hasonlóan élünk, még akkor is, ha másoknak több segítség jut, akiket nem látunk a képernyőn.
Az összehasonlítás fontos része az emberi lényünknek, a tudomány jelen állása szerint alapvető pszichológiai folyamat, hogy mások véleménye, tapasztalatai és viselkedése hatással van ránk.
Ráadásul a jelenlegi helyzetben, amikor minden teljesen bizonytalan, a szorongással és stresszel való megküzdésben fontos szerepe van annak, hogy megismerjük, mások hogyan élnek, mit csinálnak, hogyan viselkednek.
Sovány vigasz tehát, hogy azért nehezebb megbirkóznunk a közösségi oldalakon posztoló tökéletes szülőkkel való összehasonlítgatással, mert ez az emberi természet része. Rádásul lehet, hogy a mi képeink ugyanilyen stresszt okoznak a barátainknak és ismerőseinknek, akik a mi fotóinkat látják.
Nézzünk rá más szemmel
Talán az lehet a megoldás és enyhülés a bűntudatunkra, amiért dolgoznunk kell, a gyerekünknek pedig kénytelenek vagyunk a videohívás alatt bekapcsolni egy mesét, hogy a közösségi oldalakra való posztolásra úgy tekintünk, mint a feszültség levezetésére, azt pedig elfogadjuk, hogy önmagunk másokkal való összehasonlítása természetes dolog. Csak nem szabad túl komolyan venni.
Olvass tovább!
Forrás: Marie Claire Australia, The New York Times
Fotó: Unsplash
