Másodszor jelent meg HOME melléklettel a Marie Claire

2021. szeptember 17.
2021-ben már másodszor jelentkezünk Home melléklettel. Érdekes írásokkal nézünk az ősz elé, és bámulatos fotókkal búcsúztatjuk a nyarat.

2021-ben már másodszor jelentkezünk Home melléklettel. Érdekes írásokkal nézünk az ősz elé, és bámulatos fotókkal búcsúztatjuk a nyarat.

Benézünk egy hatalmas alapterületű brazíliai villa összes helyiségébe. Aki már járt ott, így írta le az épületet: a bahiai házban tartózkodni leginkább érzékszerveinkkel élvezhető élményt jelent, amely a természet elemeiből, fényből, árnyékból és az óceán szüntelen zúgásából áll össze.

A mellékletben szereplő izgalmas szerkezetű, színes budai házra az Év háza pályázat épületei között találtunk rá. Tervezője arról mesél, hogy a tulajdonosokkal együtt a maradandót, a jó hangulatút keresték a munka során. A végeredmény egy elegáns, a méreteihez képest tágas, napfényben úszó és nem utolsósorban környezethatékony módon működő ház lett.

Ha az életünk vagy a lelkünk egyensúlya felborul, akkor velünk együtt az otthonunk is „megbetegszik” – tartják az otthonterápiával foglalkozó pszichológusok. Arról is beszélnek, hogy az otthonunk a berendezésén, a stílusán, a térhasználatán, a hangulatán keresztül őszintébben beszél rólunk, mint a szavaink.

A kortárs kerámiaművészek műhelyében nézelődve rájöttünk, hogy a korongozás kimondottan szexi. Összeállításunkban a napozó flamingók és a lédús gránátalmák mellett még meztelen férfiak is feltűnnek. Lenyűgöző otthonok, tehetséges tervezők és új érzések a Home melléklet lapjain.

A 25 oldalas Home mellékletet keresd a friss Marie Claire-ben!