Az ember vesz egy nagy levegőt, rácsatlakozik a világháló milliónyi magányos lelkét felsorakoztató applikációkra. A reményteli matcheléseket bizakodásra okot adó üzenetváltások követik, majd mindent lenulláznak a létre sem jövő vagy lesújtó találkozások. Általában ez a lineáris menetrendje a párkeresési próbálkozásoknak – persze akadnak üdítő kivételek is –, és mindeközben az önbizalmunk és az önértékelésünk egyre csak zsugorodik. Az online társkeresők térnyerése óta nemhogy egyszerűbbé vált, hanem úgy tűnik, még bonyolultabb lett párt találni.
A keresőben böngészve egy huszonéves lány kérdésére bukkanok: azt szeretné megtudni, hogy a férfiak szerint milyen a vonzó nő. Olyan konkrét válaszok érkeznek, hogy sok év házassággal a hátam mögött is zavarba jövök. A frizurától a derékon húzódó öv vastagságáig mindennek passzolnia kell, hogy valaki elnyerje a hozzászóló srácok tetszését. Persze ez szélsőséges esetnek tűnik, de tovább keresgélve sem túl megnyugtató a helyzet.
Lebomló hagyományok
A mai, Tinder-alapú társkeresés teljes mértékben eltér attól a modelltől, amely évszázadokon át jellemző volt. A hagyományos udvarlás, ismerkedés és házasság – sokak szerint konzervatív – képlete felborult, és a 21. század embere értelmileg, érzelmileg és szexuálisan is a tökéletes párt keresi – lehetőleg gyorsan, miközben régen elég volt „csak” egy, a maga ütemében kialakuló, kölcsönös szereteten alapuló kapcsolat. Nem várták el a másiktól, hogy minden és mindenki legyen egy személyben, mert a másikban fellelhető hiányosságokat jó eséllyel kitöltötték a többgenerációs családok tagjai vagy a barátok. A tökéletesség hajszolásán túl, Eva Illouz francia–izraeli szociológus A szerelem vége (The End of Love: A Sociology of Negative Relations) című könyvében számos más problémára is ráirányítja a figyelmet. Meglátása szerint már nemcsak a munka területén, de a kapcsolatokban is a rövid távú „projekteket” keresik az emberek. A hatalmas választék miatt folyton ott motoszkál bennünk a gondolat, hogy találhatunk jobbat, szebbet, okosabbat, fiatalabbat is, akkor hát miért kötelezzük el magunkat hosszú évekre? Miért vonódjunk be érzelmileg, ha bármikor továbbállhatunk?
De hol van Rebeka?!
A jó partinak számító Botond szerint a jóképű, könnyen kommunikáló férfiaknak aranybánya az online ismerkedés. „Az első szerelmemmel másfél év után szakítottunk, utána kíváncsiságból néztem fel a Tinderre, hogy vajon mi van ott. Rengeteg kalandom lett. Amikor sokat dolgoztam, és nem tudtam bulizni járni, akkor az egyetlen szabadnapomon is biztosan össze tudtam hozni egy egyéjszakás kalandot – anélkül, hogy bárhová mentem volna.” A 25 éves cégtulajdonos nem csinál titkot abból, hogy egyelőre kizárólag testi kapcsolatot keres, viszont szerinte a legtöbb nő azt sem tudja, miért van fent az oldalon. „Nem tudják, mit vagy kit keresnek, csak reklámozzák magukat.”
A 24 éves Éva online időtöltésként használja a társkeresőket, azt mondja, így könnyebb megtudni, hogy a társaságból melyik fiú keres barátnőt. Ha egy idegen tetszik meg neki, először leellenőrzi őt a közösségi oldalakon, és csak azután ír rá, ha biztosan egyeznek a fotók. Botond rákontrázik, mert szerinte a nők sem mindig úgy néznek ki, mint a profilképükon, a rengeteg haszonlesőről nem is beszélve. „Ha beírom az eredeti szakmámat, özönlenek a lájkok, ha azt mondom, burkoló vagyok, ott a kinézetem se ment meg, egyből elutasítanak. Semmi sem az, aminek látszik.”
Szerző: Szakácsi Eszter Fotó: Getty Images
