Amikor valamivel hat óra után belépek a Hadik bárba, már vagy hatan ülnek az asztalnál, amelyen ott hever az est főszereplője: Johann Hari Elveszett kapcsolatok című könyve. Végül tizenegyen gyűlünk össze a Non-Fiction Book Club meetupon. A rövid bemutatkozó kör után – amely angolul zajlik, mert a magyaron kívül még legalább négy nemzet képviselteti magát az asztal körül – két kisebb csoportban vitatjuk meg a kötet tartalmát, és a mondjuk el a véleményünket. Szóba kerülnek a depresszió okai, lehetséges kezelési módjai, a közösségi hálók negatív és pozitív hatásai, és még számtalan érdekes téma. Az est után azzal a jóleső érzéssel szállok fel a villamosra, hogy számomra ismeretlen emberekkel milyen jót beszélgettem egy számomra fontos témáról – és hogy alig várom a következő alkalmat, amikor David Attenborough új könyvét vesézzük majd ki.
Átülnek a szomszéd asztaltól
A non-fiction könyvklubot Budai Réka szervezi, aki ötéves angliai tartózkodás után költözött haza, és szerette volna itthon is folytatni azokat a dolgokat, amelyek Londonban örömet okoztak neki – így az önkénteskedést és a könyvklubos meetupokat is. „Angliában nagyon elterjedtek a meetupok, szinte minden hobbira talál az ember egy csoportot. Úgy látom, hogy itthon még gyerekcipőben jár az egész, leginkább külföldről hazatért magyarok látogatják az ilyen eseményeket, akiknek hiányzik a nemzetközi környezet, illetve itt tanuló vagy dolgozó külföldiek, digitális nomádok, akik szeretnének ismerkedni, társaságba járni. Mivel itthon kisebb léptékűek a találkozók, könnyebben tud közösséggé formálódni egy csoport, főleg ha vannak visszatérő tagok, mint például nálunk. Én egy éve hoztam létre a könyvklubot: láttam, hogy már létezik pár szépirodalmi szalon, de a non-fiction más terep, ezekhez a témákhoz mindenki tud kapcsolódni személyes sztorikkal, élményekkel. Nekem ez hobbi, nem akarok hatalmas tömegeket megmozgatni. Akik eljönnek, azok általában a világ dolgaira nyitott emberek, tisztelik mások véleményét – nem volt még olyan, hogy valaki tiszteletlenül reagált volna. A találkozókra elég nagy az érdeklődés, többen várólistán is vannak. Olyan is megesett egyszer, amikor egy teraszon gyűltünk össze – épp Észak-Korea volt terítéken egy könyv kapcsán –, hogy egy másik asztalnál ülő srác szeretett volna csatlakozni hozzánk, mert olyan érdekesnek találta a beszélgetésünket.”
Szerző: Balázs Laura Fotó: Getty Images
