Fenntartható jótékonyság: kinek adományozzunk decemberben?

2021. november 23.
Advent környékén még inkább felerősödik bennünk a vágy, hogy segítsünk másokon – hogy adományokkal vagy önkéntes munkával járuljunk hozzá egy jobb világ megteremtéséhez. És ha ez a vágy és a lelkesedésünk egész évben kitartana? Rajtunk ne múljon: információk következnek civil szervezetek önkéntes programjairól, és arról, miképp támogathatjuk őket fenntartható módon.

Utcáról Lakásba! Egyesület

„Valójában mi nem jótékony szervezetként definiáljuk magunkat, hanem olyan egyesületként, amely rendszerszintű változásért küzd a lakhatási válság enyhítése érdekében – kezdi Papadopulosz Dóra kommunikációs munkatárs. – Programunk keretében jelenleg 74 ember lakik nálunk, vannak köztük idősek, rokkantnyugdíjasok és gyerekes családok is. Fennállásunk óta több mint száz önkéntessel dolgoztunk már együtt üresen álló lakások felújításában, sokan közülük rendszeres visszajárók. Volt, aki weboldalszerkesztésben, más adománygyűjtésben segített, és érkezik elég bútorfelajánlás is ahhoz, hogy be tudjuk rendezni a lakásokat. A felújítási akcióink igazi közösségi események, alkalmasak lehetnek akár céges csapatépítésre is. Magánszemélyek úgy is tudnak támogatni bennünket, ha az ismeretségi körükben hírét viszik az egyesületnek, megosztják a kampányainkról szóló híreket, esetleg sport- vagy magánrendezvényeket szerveznek, és felajánlják az ott befolyt összeget.

További infó: utcarollakasba.hu

onkentesseg-karacsony

10 millió Fa Alapítvány

„Az elmúlt két és fél évben több ezer aktív önkéntes segítségével százezernél is több fát sikerült elültetnünk – számol be Hervai Franciska főkoordinátor az eddigi eredményeikről. – Az ország több mint 160 településén vagyunk jelen, helyi önkéntesek szervezik a munkát. Személyesen is tartjuk a kapcsolatot: a helyi csoportok képviselőinek országos találkozókat szervezünk, vannak regionális találkozók, illetve mindkét születésnapunkat egész napos bulival ünnepeltük meg. Az ültetéseink élményszámba menő családi és közösségi események, részt vehet rajtuk a totyogókorú kisgyerektől a nyugdíjasig bárki. Az önkéntes szervezőink nagy része nő, főként családos anyukák, akik aktívan szeretnének tenni a gyerekük jövőéért. Elsősorban ősszel és tavasszal ültetünk, de év közben is szükség van a felajánlásokra, támogatásokra, hiszen a fákat gondozni is kell. A klímaválsággal szembenézni közös érdekünk és feladatunk, így aki nekünk segít, csatlakozik hozzánk, az magán vagy a gyerekein igyekszik segíteni. Sokan eljönnek ültetni, más anyagilag támogat, de honlapfejlesztők, grafikusok, fotósok is találnak nálunk tennivalót. És örülünk a földterület felajánlásoknak is.”

További infó:10milliofa.hu

InDaHouse Hungary Egyesület

„A hét éve alakult egyesületnél már 230 gyereknek segített a több mint ezer önkéntes, akik hétvégenként szegénységben élő, borsodi óvodásnak és iskolásnak tartanak fejlesztő foglalkozásokat – mondja az alapító, Benkő Fruzsina. – A gyerekszegénység negatív hatásait szeretnénk csökkenteni, ezért már kora gyerekkorban elkezdünk velük foglalkozni, és a cél az, hogy 18 éves korukig bent is maradjanak a fejlesztő rendszerben – ehhez adományokra és elkötelezett önkéntesekre van szükség. Igyekszünk aktivizálni a támogatóinkat, tavasszal Társasmaraton napot szervezünk, tavaly már több mint száz csapat nevezett be rá. Sokan karácsonyi vagy szülinapi ajándék helyett a részünkre kérnek adományt – a nagyköveteinknek saját gyűjtőoldala van a weblapunkon. Népszerűek a 21-napos kihívások, amikor a felajánlók kihívást vállalnak egy közösségi oldalon (például minden nap olvasok egy órát, tanítok egy trükköt a kutyámnak), és eközben pénzt gyűjtenek nekünk. Önkénteseink esetében nem elvárás a pedagógus végzettség, de egyéves elköteleződést kérünk, amelyet minden évben megújítunk. A legtöbbjük azt vallja, hogy mivel ő szerencsésebb helyzetbe született, szeretne ebből másoknak visszaadni. A fenntartható adományozás kialakításához fontos, hogy a támogatók rendszeres visszajelzést kapjanak: minden hónapban levelet, illetve alkalmanként videót küldünk nekik, amelyben beszámolunk arról, mi történt az elmúlt időszakban, a hozzájárulásuk milyen változásokat generált.”

További infó: indahousehungary.hu

Szerző: Balázs Laura, Fotó: Getty Images

A cikk folytatását megtalálod a friss Marie Claire-ben!