Lenny Kravitz: „Itt vagyok otthon”

2022. június 18.
Több mint három évtizede ontja magából a slágereket, az idő pedig mintha nem fogna rajta: most is ugyanolyan energikus, mint a kezdetekkor. Ez talán annak is köszönhető, hogy visszatalált ősei szülőföldjére, a Bahamákra, ahol a legjobban érzi magát, és ahonnan a legtöbb ihletet meríti.

Egészen kicsi korától vonzódott a zenéhez: háromévesen már serpenyőkön és fazekakon dobolt, szülei pedig mindvégig bátorították. Tőlük sem volt idegen a rivaldafény, édesanyja Roxie Roker színésznő, apja pedig Sy Kravitz televíziós producer volt. Az ő ízlésük révén sokféle zenei hatás érte; hatott rá az R&B, a dzsessz, a klasszikus zene, az opera, a gospel és a blues is. Kisfiú volt, amikor Los Angelesbe költöztek, akkor – a Led Zeppelin, a The Beatles, a The Rolling Stones, a Pink Floyd, a Kiss és Jimi Hendrix révén – megérintette a korabeli rockzene is. Valódi zenei polihisztorrá képezte magát, dobolni, gitározni, basszusgitározni és zongorázni is megtanult. Rekordot állítva zsinórban négyszer nyerte el a Grammy-díjat 1999 és 2002 között.

2011-ben megkapta a francia állam egyik legmagasabb kulturális elismerését, amikor az Ordre des Arts et des Lettres (Művészeti és Irodalmi Rend) lovagjai közé választották. A zene mellett olykor más művészeti területekre is elkalandozik: érdekli a dizájn, a fotóművészet és a színművészet is. Együttműködött a Leicával, fotóiból kiállítást is rendeztek, saját dizájncége van és több filmben is felbukkant színészként (Zoolander, Szkafander és pillangó, Precious – A boldogság ára, Az éhezők viadala). Élénken érdeklődik a társadalmi ügyek iránt is; zenéjével kampányolt a környezettudatosság mellett, a kanadai Artists Against Racism (Művészek a Rasszizmus Ellen) nonprofit szervezet tagja, vegán étrendet követ, brazíliai és bahamai birtokain zöldségeket, gyümölcsöket termeszt.

1985-ben találkozott első feleségével, Lisa Bonet színésznővel, akitől 1993-ban vált el, lányuk, Zoë Kravitz szintén színésznő (legutóbb a Batmanben láthattuk Macskanőként). Ezután hosszabb-rövidebb kapcsolatai voltak Vanessa Paradis francia színésznővel, Adriana Lima brazil modellel és az Oscar-díjas Nicole Kidmannel. 2017-ben eladta miami házát, helyette vásárolt egy ingatlant Párizsban, egy farmot Brazíliában és egy lakókocsit a Bahamákon – utóbbi anyai ágon ősei szülőföldje. Az ezüstszínű lakókocsit Oprah Winfrey műsorában is bemutatta. „Az életem mindig tele volt kontrasztokkal, vonzanak a különbségek, de végül mindig az egyszerűség győzedelmeskedik.”

lenny-w

Hogy tudd merre tartasz, tudnod kell, honnan jöttél – így szól az Yves Saint Laurent Y parfüm Why Not kampányának mottója. Mit jelent ez számodra?

A kampány üzenete megegyezik azzal, ahogy mindig is éltem az életem, bízva a belső hangomban, amely megmutatja az előre vezető utat. Ez a mottó összhangban van velem. Nagyon fontos, hogy ismerd azokat az embereket és dolgokat, amelyek azzá tesznek, aki vagy; a szeretteid, az emlékek, az érzések, az illatok és a helyek. Legyen kapcsolatod a múltaddal, hogy építhesd a jövődet. Próbáld megérteni saját magad, hogy ihletet adjon a származásod és a valódi természeted, így többet adhatsz a világnak, és azt csinálhatod, amit szeretsz.

Te hogyan kapcsolódsz a gyökereidhez, és ez hogyan segít abban, hogy előre haladj, hogy új dolgokat hozz létre?

A múltammal, az őseimmel való kapcsolat erőt ad és segíti a legbensőbb énem felfedezését is. Ez az energia biztosítja, hogy alkothassak, merész legyek, és űzhessem a szenvedélyem. Ha felismered, ami egyedivé tesz, az sokszínűséget és kreativitást szül.

Az interjú folytatását megtalálod a 15 éves Marie Claire ünnepi számában!

Magyar szöveg: Bacsadi Zsófia