Mentális minimalizmus: rendet rakunk a fejünkben

2022. június 01. |

A mentális minimalizmussal – ennek elérésében segíthet az itt következő összefoglaló – energiát spórolhatunk meg, hogy arra tudjunk koncentrálni, ami tényleg fontos az életünkben. Fókuszáltabbá, hatékonyabbá válhatunk általa, és remélhetőleg elkezdjük a szépet és a jót látni a világban.

Amikor észrevesszük, hogy eluralkodott a káosz az otthonunkban vagy az irodában, rendetlenséget tapasztalunk magunk körül, akkor általában vad takarításba kezdünk. De mit tegyünk, ha arra eszmélünk, hogy a mentális terünk is kész káosz? Hogy gyakorlatilag teleszemeteltük az elménket bárgyú mémekkel, értéktelen sorozatokkal, bulvárhírekkel, amelyek nemigen járulnak hozzá ahhoz, hogy azt mondhassuk: jól vagyunk. Hogyan tehetünk rendet a fejünkben? A minimalista életmódot és a rendrakást népszerűsítő könyvek garmadája segít bennünket abban, miként egyszerűsítsük a ruhatárunkat, miképp szabaduljunk meg a nem használt, felesleges tárgyainktól, de keveset árulnak el arról, hogyan tudunk rendet rakni az elménkben. Valószínűleg nem véletlen: sokkal könnyebbnek tűnik kiszortírozni a gardróbból a megunt darabokat, mint megváltoztatni a médiafogyasztási szokásainkat vagy leselejtezni a káros, nem építő jellegű gondolatainkat, a hiedelmeinket.

mentalis-minimalizmus-mindfulness

Eszképizmus mint életforma

„A fogyasztás meghatározza az életünket, és itt nem csak ételre, italra vagy ruhára gondolok – vág bele Frankó-Csuba Dea mindfulness coach. – Rengeteget jövünk-megyünk, utazunk, halmozzuk az élményeket, habzsoljuk a híreket, a cikkeket, a megosztásokat, a filmeket, a sorozatokat. Az érzékszerveink nagyon sok olyasmit továbbítanak az elménknek, amire nincs szükségünk, és sajnos kevéssé ismerjük az alapos szűrés mikéntjét és eszközeit. Erősek a belső motivációink, amelyek szüntelen fogyasztásra sarkallnak, és ezeket kiirtani komoly munka.

A probléma egyfelől abban az érzésben gyökerezik, hogy nem könnyű saját magunkkal együtt lenni… Hogy ne kelljen egyedül lennünk, igyekszünk magunkat valamivel zsibbasztani – ledarálunk egy újabb sorozatot a Netflixen, görgetjük (akár órákon át is) a hírfolyamot a Facebookon, de megteszünk bármit, csak ne kelljen saját magunk számára kényelmetlen dolgokkal szembenéznünk. Tedd fel magadnak a kérdést: mikor volt utoljára olyan másfél óra, amikor nem csináltál semmit? Amikor – a buddhista nővérem szavaival élve – csak nézted, ahogy nő a fű? Gyerekkoromban számtalanszor feküdtem a fűben a fecskéket vagy a felhőket bámulva. Ma hányszor engedünk meg magunknak ilyesmit? Folyamatos a háttérzaj, megy a tévé, nyomkodjuk a telefont, csak csend ne legyen a fejünkben.”

Megszűrni és lecsökkenteni a zajt

Szerencsére, ha elhatározzuk, tudunk változtatni. A legfontosabb segítségünk az öt érzékszervünk. Az elménk ezeken a kapukon keresztül gyűjt infókat vagy menekül kifelé. A látás és a hallás a két legfontosabb kapcsolódási pontunk a világhoz, általuk ér minket a legtöbb impulzus. A beszéd, a tapintás, a mozgásszerveink pedig a kifelé áramoltatás eszközei: velük kiadunk magunkból valamit. A szaglás szintén lényeges, az illatokon át érzelmek, vágyak, emlékek sora raktározódik el, vagy éppen aktiválódik bennünk.

A kapukon keresztül – mint egy információs szupersztrádán – folyamatos az áramlás. A mentális minimalizmus útján az első lépés, hogy eldöntjük, mit és mennyit fogadunk be a világból az érzékszerveinkkel, illetve mit és mennyit adunk vissza magunkból. Első lépésként kezdjük el megfigyelni és szűrni a szupersztráda forgalmát:

  • Mit látok meg a szememmel? Mire nézek? Mire figyelek és mire nem?
  • Milyen tartalmakat fogyasztok? Egész nap a háborús híreket bújom az interneten, vagy egy felemelő regényt olvasok helyette? Vagy még inkább: hátradőlve a falevelek mozgását követem a szélben?
  • Mit hall(gat)ok meg a fülemmel? A csípős pletykákra figyelek inkább, vagy azt hallom meg erőteljesebben, ha valakinek segítségre van szüksége? Hasznára lehet másoknak mindaz, amit mondok, vagy csak locsogok, érzelmileg ventillálok, hogy oldjam magamban a saját érzéseim keltette feszültséget? Azért beszélek, hogy felspannoljam a másikat? Vagy csak akkor szólalok meg, ha valóban fontos, hasznos a mondanivalóm?

Apró, de következetes lépések

Második lépés. Ha megfigyeltük, hogy milyen minőségekre mozdul, el is kezdhetjük szanálni az elménket. Mivel a szokásaink és a hajlamaink nagyon mélyen gyökereznek, ez hosszú folyamatnak ígérkezik. Kezdetben az a feladat, hogy a negatív impulzusokat pozitívra cseréljük. Ha valakiről negatívan beszél például egy ismerősünk, akkor igyekezzünk érveket felhozni az érintett érdekében. Ha durva műsor megy a tévében, tegyünk be helyette egy kellemes zenét. Pozitívvá válik a hangulatunk és a hétköznapjaink is. Elkezdjük a szépet és a jót látni a világban. Amikor ez már jól megy, akkor kezdhetjük el csökkenteni a pozitív impulzusok mennyiségét. Lehet, hogy már nem kell minden percben ránéznünk a telefonra, elég lesz reggel és este. Lehet, hogy egy idő után teljesen letesszük a digitális eszközöket hétvégére, és csak munkanapokon telefonozunk. A fokozatosság elve azonban fontos: ha hirtelen túl nagy változást követelünk meg magunktól, biztosan kudarc lesz a vége. Érdemes apró, de következetes lépésekben haladni.

Szerző: Balázs Laura Fotó: Getty Images

A cikk folytatását keresd a Marie Claire Mindfulness különszámában!

Szólj hozzá te is!

Még több Magazin