Egy önálló, mindentől független színházi társulást igyekszünk felépíteni Horváth János Antallal, aki dramaturg és rendező. Most lesz az első, illetve tulajdonképpen a második bemutatónk, mert az első az Árvák volt, ami még a Manna Produkció segítségével készült, de most már leváltunk róluk.
Hol játszotok?
A Marczibányi Téri Művelődési Központban próbálunk, ott lesz a bemutató, és főleg ott is fogjuk játszani.
És anyagilag hogy oldjátok meg? Mert általában ezen szoktak elbukni a független próbálkozások.
Telt házzal megy az előadás, már a februári jegyek is elkeltek, pedig ez egy 340 fős színházterem. Szeretnénk tisztességesen megfizetni a színészeket, ami pedig bent marad a kasszában, azt átforgatjuk a következő produkcióba. Próbálunk vidéki előadásokat is leszervezni, egyelőre az egyeztetés miatt inkább kevesebb, mint több sikerrel. De tervben van több nagyobb helyszín is.
Kik szerepelnek benne rajtad kívül?
Lovas Rozi és Molnár Áron az Árvákban. A Becsapódásban pedig, amelyet most próbálunk, Ullmann Mónika, Földes Eszter, Molnár Áron.
Te most le vagy szerződve valahova?
Nem, 2017 óta szabadúszó vagyok.
Akkor jó régóta. Ráadásul volt közben egy Covid-év, az kemény lehetett.
Igen, bár mi nagyon szerencsések voltunk, mert a feleségem pont akkor esett teherbe, két héttel a lezárások után. Úgyhogy mi ezt a járványos időszakot babavárással töltöttük. Akkor én már amúgy is három éve szabadúszó voltam, elég kevés színházi munkám volt. A mi kis falunk forgatása viszont – a járványtól függetlenül, a korábbi terveknek megfelelően – május közepén elindult.
Van egy önálló ested is. Miről szól?
Szily László Kitolás című könyvéből csináltunk egy előadást Apanevelés kezdőknek és haladóknak címmel. Ez egy 75-80 perces stand up-szerű est. Teljesen egyedül csinálom, a szervezést, a jegyárusítást, a szerelést, mindent. Ráadásul nagyon szeretem. A rendezője és társírója Horváth János Antal, és benne vannak a saját sztorijaink is. Ő kétszeres, én meg egyszeres apuka vagyok, volt bőven muníció.
Viszonylag friss apuka vagy, ugye?
Igen, most volt kétéves a kisfiam.
Elég későn lettél szülő.
43 évesen. Az unokákkal nem fogok focizni, az biztos.
De azért gondolom, élvezed. Ez szórakoztató időszak – meg nagyon fárasztó is.
És tele van szeretettel. Különben is, a fárasztó részét a feleségemre hagyom. Nem, dehogy, csak vicceltem. Egyébként nekünk óriási szerencsénk van Vincével, lefekszik este nyolckor, és reggel fél nyolcig alszik.
Nem is erre gondoltam, inkább arra, hogy a kétéves az örökmozgó korszak. Amikor egész nap megy és rohangál, de még nincs benne félelem, szóval ön- és közveszélyes.
Ez így van, ilyenkor minden, ami elérhető távolságban van, az veszni fog. Ez is benne van, sok energiát követel. De ő egy nagyon jó gyerek. Igaz, hogy akaratos, rendkívül érdeklődő, de egyáltalán nem problémás.
Hogy érzed, megváltoztatott téged? A megállapodás, a házasság, a gyerek?
Nehéz ezt objektíven megítélni, de biztosan megváltoztatott. A jövővel például sokkal többet foglalkozom. Stresszelek azon, hogy mi lesz, hogy lesz, hogy a családi biztonságot fent tudom-e tartani. Viszont lett egy új barátom. Lett egy olyan barátság és szerelem az életemben, amire mindig vágytam. Valaki, akit feltétel nélkül szeretek, és aki feltétel nélkül szeret.
Szerző: Márton Eszter, Fotó: Zsólyomi Norbert
A teljes interjút keresd a Marie Claie friss lapszámában!
