Gryllus Dorka és Lengyel Tamás kiáll az autistákért

2021. december 03.
Kettőnk között a különbség szinte észrevehetetlen, igaz? Ám én ezeket a feszültségeket már megtanultam jól kezelni, míg fiatal autista barátom nem! Ő tőlünk remél megértést és elfogadást – mondja Gryllus Dorka és Lengyel Tamás az Autistic Art Alapítvány új, érzékenyítő kisfilmjében.

Az autizmus spektrumállapot a többség számára sokszor megfoghatatlan, nincsenek tipikus külső jegyei, ennél fogva nehezen átadható mibenléte. Nehéz „mire” edukálni a társadalmat, ha nincs egy közös érzelmi élményalap, vagy erős empátiás készség, amellyel odafordulva megérthetem és könnyebben elfogadom a másik ember tőlem akár távol álló reakcióját” – meséli Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője.

autizmus-autistic-art-lengyel-tamas-gryllus-dorka-kisfilm

„Amikor a 235 kreatív csapatával és Hartung Attila rendezővel találkoztunk, éreztük, hogy egy olyan érzékeny egységet alkotunk, ahol végre üzenetté formálódhat ez a közös élményalap. Sok ötletelést követően arra jutottunk, hogy az azonosságokra fogunk koncentrálni, megpróbáljuk még inkább felhívni a figyelmet arra, hogy mindannyian, autistaként és nem autista emberként is ugyanabban a világban élünk, és mindannyian megküzdünk olyan felkavaró, mély emberi érzéseket tartalmazó érzelmekkel, mint a félelem, a harag, a magány, a szerelem vagy az egyedüllét, ám ez autistaként sokszor jóval nehezebb. Mi, akik autizmusban nem vagyunk érintettek, a legtöbb esetben tudjuk, hogyan kezeljük az érzelmek világát, legtöbben tudjuk, hogyan védjük meg magukat, kihez forduljunk, ha elakadásaink vannak, bajba kerültünk, nem múlik rossz érzésünk. Sokszor, autista társaink számára ez egy sokkal összetettebb folyamat, és az sem biztos, hogy létezik problémájukra “gyógymód”. A megoldás a mi kezünkben van azzal az erős szándékkal, hogy elfogadjuk, megértsük és így segítsük őket.”

Hartung Attila rendezésében egy dinamikus, kreatív szemléletmód érkezett meg, vizuálisan is erősítve az üzenetet, amelyet Gryllus Dorka és Lengyel Tamás érzékeny játékukkal közvetítenek. A filmekben rapid módon váltakozó színvilág az éles snittek, a feliratok az arcokon jól érzékeltetik azt a rengeteg impulzust, amit autizmussal élőként olykor rendkívüli kihívás feldolgozni, a társadalom által elfogadott módon, „normálisan” lereagálni.

Olvass tovább!