Izgalmas sétautak Budapesten és környékén

2023. április 15.
Mese- és kardioösvény, futókör, interaktív útvonal. A főváros és környéke 130 tanösvényét mutatja be egy könyv, jelentősen leegyszerűsítve és megkönnyítve a változatos hétvégi kirándulások megtervezését. Szerzője az édesanyját és a lányát is bevitte magával az erdőbe, és minket is oda invitál.

„Sokszor anélkül élünk apróbb és nagyobb természeti csodák tőszomszédságában, hogy egyáltalán tudomásunk lenne róluk” – írja Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE egyetemi docense a Ki a szabadba! című könyv előszavában, és muszáj egyetértenem vele. A főváros és környéke is számtalan, elérhető közelségben lévő természeti kincset rejt. A nemrég megjelent útikalauz szerzője, Hegyes Katalin az elmúlt két évben a Budapesten és környékén található tanösvényeket járta be, a kiadvány ezek közül közli százharmincnak a részletes leírását.

Tanösvények Budapest és környékén

Tanösvények Budapest és környékén

„A könyvet a pandémia gyümölcsének is felfoghatjuk – árulja el Hegyes Katalin. – Édesanyám a hetvenes éveiben jár. Jó egészségi állapotban van, a koronavírus-járvány előtt gyakran jártunk együtt uszodába vagy tornászni, ám a lezárások idején már nem volt módunk erre. Így hát elhatároztuk, hogy minden vasárnap délelőtt elmegyünk kirándulni. Elkezdtem feltérképezni a lehetséges túraútvonalakat, amelyek néhány óra alatt bejárhatók. Azt tapasztaltam, hogy a népszerű oldalak mindig ugyanazokat a helyeket ajánlják, és emiatt ezeken az útvonalakon néha több ember zsúfolódott össze, mint a Széll Kálmán téren. A Normafa közelében lakom, és láttam, hogy az erdőnek is a terhére van ez az embertömeg. Szerettem volna kevésbé ismert és látogatott túraútvonalakat is felfedezni, és végül arra jutottam, hogy a rövid távú, maximum pár kilométeres tanösvények ideálisak egy-egy rövidebb kiruccanásra, és remek kalandot kínálnak a gyerekeseknek is – az interaktív feladatok felérnek egyfajta kincskereséssel. Bíztam benne, hogy az általunk bejárt útvonalak csokorba gyűjtésével hiánypótló könyv születhet. Kedvcsináló, amely felkelti az emberek kíváncsiságát, és arra ösztönzi őket, hogy kimozduljanak, és felfedezzék a környékük izgalmas látnivalóit.”

A Ki a szabadba!, amelyet Katalin a munkája mellett esténként írt és szerkesztett, nagyon felhasználóbarát: megadja a kezdőpont GPS-koordinátáit, a túra nehézségét, hogy bejárható-e babakocsival, kerekesszékkel vagy kerékpárral, illetve feltünteti a tanösvényt ismertető applikációt. A könyvben szereplő QR-kódok leolvasásával elérhetővé válnak a tanösvényhez készült ismertető füzetek és egyéb, az útvonal tematikájához kapcsolódó érdekes írások, tartalmak, filmek vagy dalok.

Tanosveny_borito_print

Hegyes Katalin Ki a szabadba! című könyvének borítója

A könyv a szerző szemléletmódján is alakított, és több változást is elindított az életében. Édesanyja mellett gyakran a lányával indult útnak, aki az ELTE humánökológiai mesterszakán végzett, és aki új, ökológiai megvilágításba helyezett számára jó néhány látnivalót. „Ráébredtem, hogy ezek az ösvények mekkora természeti kincset jelentenek. Aztán a Sváb-hegyen három ismerősömmel megalapítottuk a Hegyvidéki Zöld Kört. A civil kezdeményezés a helyiek környezettudatosságát szeretné előmozdítani: minden hónapban szervezünk programokat, előadásokat, főként fenntarthatósági témákban. Ezenkívül elhatároztam, hogy belevágok a Kéktúra teljesítésébe. Ami pedig anyukámat illeti: idővel egyre nagyobb távolságokat volt képes megtenni, és a végén már 15 kilométert túráztunk kisebb szünetek beiktatásával.”

Ferenc-hegy

Ha gyereksereggel indulnánk útnak a meseösvényen

Melege van, fáradt, éhes, szomjas, nyűgös, és folyamatosan azt kérdezi, hogy mikor érünk oda – kicsikkel útnak indulni az erdőbe nem egyszerű feladat, ám a meseösvények segítenek abban, hogy a kíváncsiságukat felkeltve, játékos, érdekes feladványokat közösen megoldva megszerettessük velük az erdei kiruccanásokat. A 2. kerületben emelkedő Ferenc-hegy a Budai-hegység látványos része. A könnyen megközelíthető meseösvényeken itt két környezettudatos hős, Mimó és Csipek a mesék nyelvén érthetően és élvezetesen mutatja be a gyerekek számára a környék élővilágát és a természet védelmének fontosságát. A parkolóból két csapás is indul: a babakocsival is bejárható, 400 méteres Érzékek ösvénye már a bölcsiseknek és az ovisoknak is élvezhető, hiszen a hallásuk, a látásuk, a tapintásuk által fedezhetik fel a fák, a bokrok, a virágok, a madarak, a rovarok titkait, míg a parkolóból a másik irányba induló út, a Tükörben az élővilág inkább ovis kortól felfelé ajánlott. Érdemes előre felkészülni, kinyomtatni a mesét és a térképet, de ne felejtsük otthon a zsírkrétákat, az üres papírlapokat sem, mert minden állomásnál interaktív játékok és a meséhez kapcsolódó kérdések várják a gyerekeket.

Megközelítés: a 11-es busszal a Móricz Zsigmond Gimnáziumig.

További tippeket találsz a Marie Claire 2023/3-as lapszámában!

#image_title

Szöveg: Balázs Laura Fotó: Getty Images, Gingko Kiadó