Közismert tény: borzasztóan nehéz a traumákat hátrahagyni. Megrázni magunkat, felállni, visszanyerni a hitünket. Különösen igaz ez akkor, ha a bizalmunkat gyerekkorban törték össze. Andi és Zsófi családon belüli erőszak miatt került állami gondozásba. Közös bennük az is, hogy mindketten szexabúzus elől menekültek el. Felnövéstörténetük lényege, hogy – traumáik ellenére – ma már mindketten elégedettek az életükkel.
Fiatal, mosolygós nő száll be mellém a kocsiba az Oktogonnál, együtt indulunk a vidéki gyerekotthonba, ahol felnőtt. Mire az autópályára érünk, sok fontos részlet elhangzik a gyerekkoráról. „Négyéves koromig átlagos családi életünk volt a szüleimmel és a bátyámmal. Nem emlékszem hangos szóra. Aztán apukámnál felfedeztek egy rosszindulatú daganatot, és nem sokkal később eltemettük – meséli, és bár egy veszteségnek nem kell szükségszerűen újabb veszteségekbe torkollnia, az ő élete ezen a ponton szomorú fordulatot vett. – Anyukám sokat dolgozott, mégis elszegényedtünk, neki pedig komoly alkoholproblémái lettek. A tíz évvel idősebb bátyámat is teljesen kibillentette apukám halála, mire felsős lettem, már úgy éreztem, alig ismerem őt.” Andi szerint később a bátyját is hatalmába kerítette az alkohol. „Rendszeres lett otthon a veszekedés, sőt a verekedés is – folytatja. – Közben minden probléma tabunak számított. Visszagondolva ez a némaság volt talán a legmérgezőbb.” Mit tehet ilyen kilátástalan helyzetben egy gyerek, kérdezem, voltak-e például bizalmasai? „Hagyd, mondtam anyunak sokszor, ne provokáld, erre a mondatomra tisztán emlékszem – válaszolja. – Ezt leszámítva délutánonként a barátnőméknél kerestem menedéket.”
Lassan megérkezünk a gyerekotthonba. A kaput már kinyitották, várnak minket. Andi elhallgat, látom az arcán, hogy megrohanják az emlékek. „Szerettem itt lakni – mondja elgondolkodva. – Ki tudja, mi lett volna velem, ha nem kell ideköltöznöm.”
Rémálom és menekülés
Az otthoni veszekedések elől Andi a tanulásba menekült, és bizonyítványa végig kitűnő maradt. Pedig meghatározó emléke, hogy nincs a házukban áram, fűtés, meleg víz, hogy gyakran éhes, és az iskolában gúnyolják a szedett-vedett ruhái miatt. De nem ezek miatt emelte ki őt a családjából a gyámhivatal, hanem annak a bizonyos éjszakának a rémálma miatt. „Soha azelőtt nem közeledett hozzám a bátyám szexuálisan, aznap engem mégis hatalmába kerített egy megmagyarázhatatlan rossz érzés – idézi fel, amikor később folytatjuk a beszélgetést. – Ketten voltunk otthon, este volt, sötét, talán említettem, nem volt pénzünk áramra. Egy simogatással kezdődött, aminek a szokatlanságát azonnal megérzed, kortól függetlenül. Ez után már csak arra emlékszem, hogy mindössze a bugyim van rajtam, a bátyám követ mindenhova, fogdos és arról faggat, csókolóztam-e már valakivel.” Andi, bár még csak tizenegy éves volt, érezte, hogy azt, aminek a rémképe a levegőben lóg, mindenáron el kell kerülnie. „Szerencsére a bátyám időnként elengedett, így volt időm gondolkodni. Mivel ismerős volt a sötétség, pontosan tudtam, mi merre van, hol az ablak, merre kell elfordítani az ablakkilincset.” Andi azon az áprilisi éjszakán pontosan úgy menekült el, ahogy megtervezte. Kiugrott az ablakon, és meg sem állt a barátnő családjának udvaráig. „Órákig dideregtem kint, mezítláb, félmeztelenül. Vártam a reggelt, közben félszemmel a kaput lestem. Amikor kijött a barátnőm, elkezdtem sírni, a nagymamája pedig azonnal hívta a rendőrséget.”
Andit a történtek után átmeneti gondozásba vették, nem is akart hazamenni, állítja határozottan. A tárgyalás után rövid ideig „ultraszigorú légkörben” élt nevelőszülőknél. „Nem sokkal korábban temették el a kisebbik lányukat. Az ő ruháit kellett hordanom, az iskolán kívül sehova nem mehettem, ráadásul a nő folyton a temetőbe hurcolt a lánya sírjához – említ néhány értelmezhetetlen szabályt, de nem ezek voltak a legfájdalmasabb tiltások, hanem az, hogy az anyukáját sem láthatta. – Pedig akkoriban jelentkezett elvonókúrára, bennem pedig felébredt a remény, hogy talán meggyógyul. Titokban el-elszöktem hozzá. Amikor kiderült, a nevelőszüleim közölték, hogy részükről ennyi volt. Utána kerültem ebbe az intézetbe.”
Utórezgések
Az otthonban tapasztalt biztonságnak és a gyám szigorú, de szeretetteli nevelésének köszönhetően Andiban szép lassan gyógyulni kezdtek a sebek. „Rengeteg tragikus sorsot láttam magam körül, rám mégis felszabadítóan hatott, hogy végre bármiről lehetett beszélni. Időnként néhány órára hazamentem anyukámhoz, új barátaim lettek, a napirend is értelmet nyert – sorolja a legfőbb változásokat. – A tanulás már nem kötelességet vagy menekülést jelentett, hanem eszközt, amivel önmagamra találtam.” Andit elsőre felvették a közeli agráregyetemre. Azóta mérnöki diplomát szerzett. Bátyjával, aki jelenleg szexuális bűncselekmény miatt börtönben ül, rég nem tartja a kapcsolatot. A történtek miatt a hozzá hasonló külsejű férfiaktól egyenesen undort érez. „Az életemet mentette meg ez az otthon – összegzi beszélgetésünk végén a múltat. – Tény, hogy sokáig éreztem még az utórezgéseket. Egy ideig például minden korty alkoholnál belém hasított, hogy ugye nem leszek én is függő? A szegénység is mély nyomokat hagyott bennem, a mai napig hajlamos vagyok impulzív vásárlásokra. Kérdés bennem az anyaság is, ezt még az endometriózis is nehezíti.” A dilemmák természetesek, fontosabb az út, amelyet megtett, jegyzem meg. „Szeretem a hivatásom, szabadon élek, jóban vagyok magammal – válaszolja mosolyogva. – Ugyanakkor fontos lenne, hogy a társadalom ne skatulyázza be a hozzám hasonló embereket pusztán a múltjuk miatt. És hogy értsék: minden gyerek megmenthető, ha van valaki, akiben megbízhat, akiben érzi a szeretetet.”
Zsófival a gyermekotthonban találkozunk először. Fegyelmezett fiatal nő benyomását kelti. Eleinte a gyerekotthonról beszélgetünk, majd szép lassan visszamegyünk a múltba. Azokba az évekbe, amelyek miatt idekerült. „Alig négyéves lehettem, amikor anyukám közölte apámmal, hogy apám alkoholproblémái miatt elválik – idézi fel. – Apám a hírre nagyon agresszíven reagált, az események annyira elfajultak, hogy el kellett menekülnünk. Később édesanyámnak új élettársa lett, aki folyamatosan bántalmazott minket a nővéremmel. Előfordult, hogy kukoricán térdepeltetett vagy éppen éjszaka kiállított minket a vendégei kedvéért a zuhogó esőbe.” Zsófi szerint ami ezután következett, azt már nem lehetett elviselni. „Fényesen sütött a nap, engem kiküldtek a ház elé. Miközben kint játszottam, anyám élettársa a házban szexuálisan abuzálta a nővéremet, amit én jóval később tudtam csak meg. Szabina nem bírta volna elviselni, ha nekem is át kell élnem ugyanezt, ezért nem sokkal később fogta magát, elment a gyámhivatalba, és elmondott mindent.” Szabina tizenkettő, Zsófi négyévesen került állami gondozásba. Anyjuk és annak élettársa ellen eljárás indult, évekre börtönbe kerültek.
Szerző: Bakóczy Szilvia
A cikk folytatását elolvashatod a Marie Claire 2023/4-es lapszámában!
