Lételemem az utazás, gyakran érzem úgy, hogy mennem kell. Ázsia nagyon közel áll hozzám, korábban eljutottam már Kambodzsába, Balira és Vietnámba is, és bár egyedül is útnak szoktam indulni, ennek a februári indiai-nepáli buddhista zarándoklatnak tizedmagammal vágtam neki. Besokalltam a mindennapok pörgésétől, csendre, békére, valami merőben másra vágytam. Váratlanul sodorta az utamba az élet ezt a lehetőséget, az utat egy ismerősöm szervezte. Az utolsó pillanatban jelentkeztem.
Az útvonal
India: Delhi – Rewalsar – Kusínagar – Váránaszi – Bodh-Gaja – Rádzsgír – Patna – Siliguri – Dardzsiling – Gangtok – Kalimpong – Kolkata Nepál: Katmandu – Csitván Nemzeti Park – Lumbini
Mi is fontos igazán…
Arról csak kevés fogalmam volt, hogy pontosan mi vár majd rám, de azt mindenesetre tudtam, hogy letérünk a turistáknak kitaposott útvonalakról, hogy több ezer kilométert autózva, buszozva és vonatozva eljussunk a legszentebb helyekre. Már a pakolás nagyon tanulságos volt: mindössze egy hátizsáknyi holmit vihettem magammal, el kellett tudnom dönteni, mi az igazán fontos. Egy hosszú és két rövidnadrág, egy pulóver, egy kabát, egy liter pálinka, több kiló proteinszelet, meg persze a kamerám volt a csomagban, de már az első napokban éreztem, hogy ez is sok, szabadulni akartam a táska terhes tartalmától. A haszontalan dolgokat pár nap alatt elengedtem…
A spiritualitás útján
Korábban nem voltam hívő, a vallásra mindig úgy gondoltam, hogy az olyasvalami, amit az emberre ráerőltetnek. Aztán úgy hét éve elindult az életemben egy folyamat, először a légzésterápiával és a meditációval ismerkedtem meg, majd Balin találkoztam a keleti vallásokkal, ennek hatására leltem rá itthon a buddhizmusra, és kezdtem el komolyabban is foglalkozni ezzel a világnézettel – többek között meditációs táborokba jártam, ahol a világtól elvonulva gyakorolhattam az elcsendesedést. A februári zarándokút tulajdonképpen a megkoronázása volt ennek a találkozásnak, megtapasztalhattam, hogy mit jelent az, amikor egy vallás őszintén és mélyen a mindennapok része. Jó cselekedetekre sarkall, és nem kíván tőled egyebet, mint hogy jó emberként élj.
A megérkezés
Delhibe megérkezni igazi kultúrsokk. Leírhatatlanul más világ fogad: rengeteg ember, gigantikus forgalom, állandó lárma, amelyet többek között a folyamatos duda- és a szirénaszó okoz. Ezt tetézte, hogy két-háromnaponta útra keltünk, hogy felfoghatatlan távolságok árán eljussunk Buddha életének legfontosabb állomásaihoz. Nem tagadom, megállás nélkül úton lenni, a türelmetlenséggel, a lábfájással megküzdeni, táskából élni, kézzel mosni, a többiekhez alkalmazkodni nemcsak mentálisan, hanem fizikálisan is embert próbáló volt, de aztán minden útszakasz végén ott várt bennünket egy újabb csoda. Nem a képeslapra való látványról beszélek, hanem a lélek csodájáról. Szerettem, hogy legtöbbször kolostorokban szálltunk meg, ahol megannyi izgalmas tapasztalás, találkozás fogadott.
Apró jelek
Rengeteg megmagyarázhatatlan dologban is részem volt ezekben a hetekben, olyan élményekben, érzésekben, amelyek szinte biztos, hogy a leghitetlenebb embert is képesek lennének elbizonytalanítani. Már az a nyugalom felfoghatatlan, amely a városokon és a kötelező turistalátványosságokon túl fogad. Teljesen átmos, kitisztít. Megszűnik az idő szorítása, nem nézel többé az órádra, elfeledkezel a mobiltelefonodról.
Az ölembe hullott
Korábban csak abban hittem, amit a két szememmel láttam, ám amikor a többi érzékszervemmel is elkezdtem érezni, felismertem, hogy sokkal többről lehet szó, mint amit eddig tudtam és hittem. Bodh-Gajában, egy nagy arany Buddha-szobor előtt meghajolva egyenesen úgy éreztem, hogy nem akarom többé felemelni a fejemet. A következő csoda akkor történt velem, amikor ellátogattunk ahhoz a fához, ahol kétezer-ötszáz évvel ezelőtt Buddha megvilágosodott. Bár a fikuszt körbekerítették, megérinteni nem lehet, a közelébe le tudtam ülni meditálni. Úgy tartja a mondás, hogy ha leesik róla egy levél, és azt megőrzöd, akkor a következő életedben is visszatérsz majd erre a helyre. Nagyon szerettem volna egy levelet, meg is fogalmaztam ezt magamban, nem sokkal később pedig az ölembe hullott egy. Ez felért egy csodával: levelet szerezni erről a fáról szinte képtelenség, ami lehullik, arra sokan rávetődnek.
Fotó: Gregus Máté
A teljes cikket a friss Marie Claire-ben olvashatod el!
