Az éjszaka közepén Kirsten Dunst kétéves fia, James becsörtetett a színésznő hálószobájába, és az ő ágyában akart aludni. Mint a legtöbb kisgyerekes szülő ilyenkor, Kirsten is megengedte Jamesnek, hogy vele aludjon, mivel férje, Jesse Plemons színész New Yorkban dolgozott éppen. A színésznő szereti ezeket a meghitt pillanatokat, de hamar lett reggel: a színésznőt felébresztette idősödő kutyája, hogy kikéredzkedjen. Ráadásul idősebb fia, az ötéves Ennis is tesz róla, hogy ne unatkozzon: „Három nyalókát eszik egyszerre ezen a képen – mutatja Kirsten a fotót. – És nemrég a Weird Mariót is felfedezte a YouTube-on.”
Kirsten nem akarja megjátszani magát. Egy egyszerű piros pulóver van rajta (ami ráadásul lyukas, erre maga hívta fel a figyelmet), bő szárú, khaki színű Levi’s nadrág csapdossa a bokáját, így pont kilátszik alóla a sima fehér zokni. „Amazonon vásároltam” – mondja a lábát felemelve. A lábbelije egy Dior loafer, amelyet ajándékba kapott. „Nem adok ki pénzt ilyen cipőre” – teszi hozzá. Bevallása szerint tipikus kertvárosi, otthon ülő anyuka. „Inkább szép törölközőket veszek.” Ez meg is történik a luxus lakberendezési boltban, ahol találkozunk. Ám amikor a kétszázhetven dolláros, Marie Antoinette mellszobor alakú gyertyára téved a tekintete, már nem tehetünk úgy, mintha Kirsten Dunst egy menő, de alapvetően átlagos anyuka lenne csupán. A viasz királyné eszünkbe juttatja, aki egykor volt: Sofia Coppola 2006-os történelmi drámájának sztárja. És azt is, aki lett: egy tapasztalt színész, aki olyan filmeket tud felmutatni, amelyekkel sikeresen evezett át a Jumanji gyereksztárjából a Pókember ikonikus csókjelenetén át a művészi Egy makulátlan elme örök ragyogásáig. Ma már a színésznőnek olyan elismert rendezők udvarolnak, mint Jane Campion, akivel aktuális filmjét forgatta: a disztópia thrillerben egy polgárháború hősnőjét alakítja.
Harminc év filmezéssel a háta mögött olyan könnyen veszi a hírnevet, mint ahogy a Dior cipőt viseli az Amazon zoknival. „Imádom” – nevet a Marie Antoinette mellszoborgyertyán, de sokkal jobban érdeklik a földes aromájú füstölők, amelyek segíthetnek elnyomni a kutyapisi szagát. Kirstennek más nehézségekkel is szembe kell néznie: mivel jár megöregedni egy olyan iparágban, amelyet túl jól ismer? A negyvenkét éves színésznő két év után a Marie Claire-nek adott először interjút. Azért, mert „két éve nem dolgoztam”, teszi hozzá, miközben átszeljük az utcát egy kis olasz kávézó felé tartva.
A kutya karmai köztért 2022-ben végre megkapta a régóta megérdemelt Oscar-jelölését. „Szinte csak és kizárólag szomorú anyaszerepeket ajánlottak” – mondja halkabbra fogva, mintha castingrendezők mellett ülne. A westernthrillerben egy farmer (Jesse Plemons, Kirsten Dunst férje – a szerk.) feleségét játssza, aki szétmorzsolódik az anyaságtól. Demoralizáló volt látni neki, ahogy beszűkülnek egy nő lehetőségei; a saját bőrén megtapasztalni Hollywood nemi előítéleteit az öregedéssel kapcsolatban. Duplán ironikus, hogy ezek a szerepek azok, amelyeket a való életben is alakít – kivéve, hogy most a fáradt anya, nem a szomorú –, és hogy egész karrierje során aktívan küzdött a skatulyák ellen. Meglátni egy negyven feletti nő rétegeit és mélységeit nem éppen a hollywoodi filmipar erőssége, ám mindkét tény tagadhatatlan: Kirsten az anyaság sűrűjében jár a fiaival, ugyanakkor Oscar-jelölt, ízig-vérig hollywoodi színésznő, aki még el akar veszni a húsba vágó szerepekben, azokban, amelyek érdemesek rá, hogy eljátssza azokat.
Azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt két évben nem dolgozott, elárulja: „Nagyon nehéz volt nekem, mert szükségem van a munkára, ez táplál. A legkeményebb dolog az anyaságban, hogy saját magam számára nem marad semmim. Ez minden anyának nehéz, nem csak nekem.” Aztán tényként még hozzáteszi, „egyszerűen kevesebb jó szerep van egy annyi idős nőnek, mint én”. Hogy mit tett ez ellen? „Megcsináltam a Polgárháborút.” (Már a mozikban – a szerk.) Ahelyett, hogy elsüllyedt volna a szomorú anyaszerepekben, keményen beleállt a kultrendező és forgatókönyvíró Alex Garland (Ex Machina, Ne engedj el!) provokatív mozijának a készítésébe, amelyet ő csak magasztos akciófilmnek hív. A Polgárháború egy amerikai disztópiában játszódik, amelyet szétszakít a harmadik ciklusát töltő elnök (Nick Offerman). Kirsten egy belevaló fotóriportert alakít, aki folyamatosan kockára teszi az életét, hogy tudósítson a háborús övezetből. „Amikor elolvastam a forgatókönyvet, tudtam, hogy még soha csak hasonlót sem csináltam.” Izgalmas volt az újdonság a színésznő számára, különösen, hogy már régóta nagyra tartotta Alex Garland rendezői munkásságát. „Szeretem, ha valaki feszegeti a határokat.” A rendezőnek Kirsten hosszú karrierje biztosíték volt arra, hogy képes eljátszani egy olyan karaktert, akinek van múltja. „Elsőrangú színész – nyilatkozta róla a Marie Claire-nek küldött e-mailben. – Mélyről építkezik, és kíméletlen a szereppel. Van lelke. A szemében van, a tekintetében, amelynél többet nem is kívánhat egy operatőr.”
Szerző: Michelle Ruiz Fotó: Jonny Marlow Magyar szöveg: Lampért Zsófia
A teljes interjút elolvashatod a Marie Claire 2024/3-as lapszámában!
