Így néz ki a legstílusosabb mobilszauna

2020. március 17.
Szerencsére a szaunázás szépítő-élénkítő erejét bárhová magunkkal vihetjük – ilyen stílusos mobilszaunában pedig csak még nagyobb öröm a tavaszváró méregtelenítés.

A szépségápolással foglalkozó Haeckels márka alkotta meg ezt a viktoriánus stílusú mobilszaunát, ami a brit Margate városának tengerpartján várja a látogatókat. A hagyományos technológiával működő szauna elsősorban azoknak ígér szépítő méregtelenítést, akiknek van kedvük és merszük megmártózni az alig néhány méterre hullámzó hűvös vízben – így élvezhetjük a hideg-meleg terápia áldásos hatásait.

Dom Bridges, a Haeckels alapítója a Dezeennek azt mondta, izlandi útja inspirálta a stílusos szauna kialakítására, majd később tudomást szerzett azokról a hasonló, viktoriánus eszközökről, amikben az emberek forró fürdőket vehettek a hideg időjárásban is. A márka választása azért esett Margate-re, mert ott állítólag komoly hagyománya van a fürdőzésnek, így a Haeckels saját bevallása szerint csupán szerette volna feleleveníteni ezeket a klasszikus egészségtudatos szokásokat.

Dezeen