Mikor a közepesen silány jógatudásomból és az alig derengő balett-emlékeimből kiindulva próbáltam elképzelni, milyen is lehet egy jógabalett óra, bevallom, elég homályos kép alakult ki a fejemben. Aztán elmentem, és rájöttem, hogy a dolog egy kicsit sem hasonlít semmihez, amit korábban elképzeltem.
Nagyon nehéz megfogalmazni, milyen is pontosan a Góbi Rita-féle jógabalett, hiszen tulajdonképpen mindenkinek olyan, amilyenné alakítja. Nincsenek szigorú rúdgyakorlatok, memóriaigényes aszanák vagy nyakatekert tánclépések, csupán laza instrukciók és befelé figyelés. Rita számára a legfontosabb, hogy mindenki próbálja meg felfedezni, megismerni a testét, megszerkeszteni a számára jóleső mozdulatot, míg ő csupán egy irányt mutató „hangként” van jelen a táncteremben. „Nagyon szeretném, ha ez az óra egy organikusan felépülő, improvizációs gyakorlatokból álló foglalkozás lenne, amiben nem engem kell másolni, hanem csupán az irányításom segítségével kell kidolgozni a saját mozdulatokat.” – magyarázza Rita. És bár ez elsőre kicsit ijesztőnek tűnhet a biztos koreográfiájú step-aerobick órákon szocializálódott lelkünknek, hamarabb rá fogunk érezni, mint gondolnánk.
A test szabadsága
Az óra – amit találóbb lenne inkább másfél órás belső utazásnak nevezni – egy fokozatosan felépülő, lassan gyorsuló, majd újra lelassuló mozgássorozat, olyan harmonikus íven, hogy egy idő után szinte transz-szerűvé válik. És most tényleg nem gyanúsan semmitmondó spirituális dobálózásról van szó. A munkahelyről, bevásárlásról vagy csak a szokásos mindennapi lélekvesztő rohanásból beérve egyszer csak leülünk egy körbe, behunyjuk a szemünket, és elkezdünk figyelni a légzésünkre, a testünkre. Így kezdődik minden. Aztán elkezdjük – ahogy Rita nagyon érzékletesen megfogalmazta – felépíteni a testünket. „Azt gondolom, hogy a test felkészítésére, bemelegítésére mindenkinek szüksége van. Nem lehet reggel kipattanni az ágyból és ráugrani a talpakra – az erőszak a testünkkel szemben. Nem véletlenül mondják, hogy milyen jó reggel a nyújtózás, a test átmozgatása. Az én órám olyan, mint egy folyamatos, nagy nyújtózás.” – mondja Rita azzal a buddhai nyugalommal a hangjában, amivel az egész órát megtartotta. És tényleg olyan. Másfél óra alatt belekóstolhatunk a testtudatosságba, abba, milyen csak a kézfejekre, az ujjakra vagy a térdekre koncentrálni, milyen, ha hagyjuk, hogy csak a csípőnk vagy a fejünk vezessen, és hogyan lehet beleengedni a testünket egy minden hátizmot átmozgató ringatásba. Elkezdjük a karokat lassú hullámokban mozgatni, aztán éles, robotszerű csapásokkal szeljük a teret, majd újra lelassulunk a gömbölyű, simogató ívekbe. És hogy hol van ebben a jóga meg a balett? Nehéz lenne egy-egy elemet kiragadni, – bár én felismerni véltem néhány balettos kargyakorlatot és valami napüdvözlésre emlékeztető gyakorlatsort – de mindkét mozgásforma tetten érhető az óra szövetében. A tartás, a légzésre való figyelés, a mozdulatok fluiditása mind a balett és jóga alapjának számító harmonikus mozgást idézik. A bemelegítés utáni irányított gyakorlatok visszahozzák a hagyományos tornaórák biztonságos rendszerét (itt elég odafigyelve, Rita után végezni a gyakorlatokat) aztán pedig a szabad, lazán instruált, improvizatív koreográfia következik. Ha pedig túllendülünk az első görcsön és a kínoskodó toporgáson, nagyon fogjuk élvezni azt is.
Mentális torna
A jógabalett legnehezebb eleme, ugyanakkor legépítőbb tanulsága tehát a szabadon formálható mozgássor megkonstruálása. Saját koreográfia, ha úgy tetszik. Ez persze nem könnyű – megpróbálhatunk úgy mozogni, mint egy balerina, vagy egy kortárstáncos, miközben kínosan ügyelünk rá, hogy amit csinálunk az „jó” legyen. Próbálhatjuk a szemünk sarkából sandítva figyelni, hogyan táncolnak a többiek, akik már jó pár éve Ritához járnak, de mégis jobban járunk, ha lehunyjuk a szemünket, elengedjük a Közép-Európa Táncszínház színpadának ambícióit és egyszerűen azt csináljuk, ami jólesik, miközben megpróbálunk figyelni testünknek minden porcikájára, minden izom húzódására, minden apró lépésre. Kilépünk a mechanikusan végezhető gyakorlatok kényelméből, elővesszük kreativitásunkat és könnyeden, de odafigyelve, tudatosan irányítjuk a testünket, ebben a saját magunk által alkotott, egyedi táncban. Mert így érhetjük el azt a kiszakadást, azt a kellemesen koncentrált belső ürességet, és igazi flow-érzést, amit a mozgás nyújthat. Rita tanítványai szerint ebbe egyébként nagyon hamar bele lehet jönni, és egy idő után az ember sokkal tudatosabban használja majd a testét, a mentális szabadság érzése pedig még a jógabalett órák után is elkíséri majd. Igazi járulékos haszon.
Rejtett erősítés
Persze ez szép meg jó, de az ember többnyire mégis azért szánja rá magát a mozgásra, hogy fittebb és egészségesebb legyen. Bár itt nincsenek izzasztó hasprések vagy két kilós súlyzók, izzadtság és izomláz azért van. A bemelegítés utáni koordinált gyakorlatok között rengeteg szuper erősítő és nyújtó mozgás van, amik elsősorban a jógásoknak lehetnek talán ismerősek. Van kőkemény deszkapóz és vannak hosszú percekig a levegőben tartott, remegő karok. Közben pedig nem csak az izmainkat erősíthetjük, de a nyújtásoknak hála még hajlékonyabbak is lehetünk. De ha végig figyelünk a tartásra, a légzésre, a megfelelő izmok megfeszítésére, akkor még a szabadtánc is simán teljesértékű sporteljesítménynek számíthat. Ahogyan itt sok minden, ez is csak rajtunk múlik.
(Fotók: Piti Marcell)
Góbi Rita következő előadását Sziluett Cinema címmel február 25-én 19 órakor mutatják be a MOM Kulturális Központban. Bővebb információért látogass el a www.gobirita.hu weboldalra.
