“Erősek vagyunk, mint a bivaly” – Bamako Rally női szemmel

2017. december 10. |

"A túra kategóriában egyetlen kihívás van. Két hét alatt eljutni Bamakoig árkon-bokron át. A túra kategória is zord helyeken és úttalan utakon halad a célig (...) A túrában is meg kell birkózni az idővel, korrupt karhatalmi szervekkel, politikai bizonytalansággal, homokviharokkal, hőséggel és még ki tudja mi minden mással" - hangzik Orbán Marianna és Garai Zsófia honlapján a bemutatkozó szöveg a Bamako Rallyról. Mégis mi az, ami miatt két nő úgy dönt, hogy félelmet nem ismerve nekivág a 16 napos, embert próbáló kihívásnak? Interjúnkban erre kerestük a választ.

 

Az élet minden területén jellemez titeket a kalandvágy? 

Mari: Ez így van, Zsófi és én is megjártunk már pár helyet a világban, ahova nem kifejezetten a Karib-tengeri turisták tervezik a jövő évi nyaralásunkat. Nagyon sokáig, 12 évig motoroztam is, amiről az idei balesetem után mondtam le, mert úgy döntöttem, jobb lenne mégis csak élni… Így hát maradnak az autós kalandok, az olyanok, mint a Bamako: 2015-ben már végigcsináltam, embert próbáló feladat.

Mi a legnagyobb kihívás egy ilyen útban? 

Az emberi része a legneccesebb. Amit már megtapasztaltam az előző út során, hogy hárman nem jó elindulni egy kocsival, ott valahogy mindig félő, hogy klikkesedés lesz. Nem tud három ember csapatként működni, ha nincs egy erőskezű kapitány. Ha van, az persze más kérdés, lefektetett szabályokhoz lehet igazodni. Meg persze el lehet dönteni, hogy lepattansz-e a sivatagban, hogy aztán ki tudja hogyan, hazakerülj 6000 kilométerről…

Most, ketten megyünk. Nekem már volt egy hosszú autós utam egy barátnőmmel, nagyon belém ivódott az, hogy ha csak picit is érzem, hogy elég az összezártságból, akkor is fogat összeszorítva hallgatni és alkalmazkodni kell. Itt nincs mese, egymásra vagyunk utalva, és kész. Ez nekem egy nagyon jó kihívás lesz! Szerintem biztos, hogy lesz vita, de én tudom, hogy azt is megoldjuk majd, és a végén együtt hajtunk át a célkapun.

Egyáltalán hogyan lehet felkészülni erre a kihívásra? Fizikálisan és lelkileg is “készítitek magatokat”?

Mindketten elég komoly edzést csinálunk, Zsófi még fut is mellé. Nekem ez sajnos kimarad a motoros balesetem miatt. De erősek vagyunk mint a bivaly! A lelki része, az érdekesebb kérdés. Nekem van erre egy nagyszerű mintám: az edzőtermemben sokat foglalkozunk a másokkal együtt végzett munka előnyeiről, a súrlódások helyes “használatáról” és arról, hogyan tudunk ezekkel akár még fejlődést is elérni. Szeretném ezt a lelki munkát átültetni az utunkba is. Nem utolsósorban rengetegen támogatnak is minket. Persze az autót én vettem meg, és fogom eladni a végén (repülővel jövünk haza), de minden, ami a kempingezéshez kell, a megfelelő ruházattól kezdve a sátorig, és a teljes ellátmányunkat a szponzoraink biztosítják. Sok olyan apró dolog van, amire nem gondol az ember, viszont súlyos ezer úszhatnak el rá.

A blogírás miben segít Nektek? 

A blog emlék lesz, visszaolvashatjuk majd, és már most látom lelki szemeim előtt, hogy sírunk-nevetünk rajta –remélem felváltva. Megírtam én már a 2015-ös utat is, nagyon élénken fel tudom idézni az ott történteket újra, ha beleolvasok. Ahogy ott kint eltűnik tér és idő, az egyszerűen leírhatatlan. Lesz egy kisebb szakasz, ahol se telefonunk, se internetünk nem lesz, és többször is sivatagban fogunk aludni. Alig várom!

Szerintetek nőként miben lehet nehezebb a Bamako Rally, mint férfi társaitoknak? 

Hát én nem akarom ezt elkiabálni, de szerintem könnyebb lesz nőként, mert mindenki nekünk akar majd segíteni, ennyi. 🙂 Lehet, hogy nagy arcom van, de a mezőny egyik legnagyobb előnye, hogy mindenki segít mindenkinek, ez kb. kötelező, senkit nem hagyhatsz ott az út szélén, lehet az is, hogy nekünk kell majd vontatni valakit. Ez előre megmondhatatlan. Elásni a kocsit nem fogjuk, ha meg igen, majd kirángatnak a helyiek valami traktorral, vagy jön az Idomou és kihúz háromszázért.

A férfiak partnerként kezelnek titeket? Kaptatok már ezzel kapcsolatban bármiféle megjegyzést? 

Tudod, az az igazság, hogy nem is akarunk olyan módon partnerek lenni, versenyezni bárkivel. A pasik jobbak a technikai sportokban, a nők a statisztikák szerint biztonságosabban vezetnek. Ennek a háttere szerintem teljesen érthető.

Nem verseny kategóriába neveztünk, csak simán végigtúrázzuk az utat, navigálni meg csak megtanulunk pár nap alatt rendesen. Ha szerelni kell, majd keresünk műhelyt, amiből kint annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni vele. Afrika előnye amúgy a nem túl bonyolult úthálózat, ami egyben a hátránya is lehet, hiszen ha benézünk egy irányt, akkor nagyon sokat kell visszajönni a nap végén.


Mit érez az ember, amikor a 16. napon beérkezik Bamakóba? 

HOL EGY KÁD???!!!

Miért dönt úgy valaki, hogy másodjára is belevág?

Pontosan azért, hogy újraélhessem tiszta fejjel, nem elvesztve az egészet. 3 évvel ezelőtt kicsit mélyebben voltam a kelleténél, de sikerült magam önerőből összelapátolni, ezért úgy hiszem, most valami teljesen újat fog nekem nyújtani a második út.

És végül: Miért pont Rozalinda az autótok neve? 

Nem tudom, erről a Zsófit kérdezd, ő mondta szinte azonnal amikor megvettem a 40 éves dinnyés Mergát.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter