2018. április 23. | László Krisztina

A munkám a szenvedélyem: Dr. Czakler Éva mentőorvos

Rovatunkban minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélye. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz vagy jelenlegi élethelyzetük átalakításához. Ismerkedjetek meg dr. Czakler Éva oxiológus, honvéd- és katasztrófa-szakorvossal.

Budapest utcáin gyakran feltűnik a szirénázó mentőautóban vagy a baleset helyszínén egy határozott külsejű, energikus doktornő. Dr. Czakler Éva amellett, hogy naponta életeket ment, az Országos Mentőszolgálat Markó utcai állomásának vezetőjeként 135 ember munkáját irányítja. Munkájában keményen beleáll a helyzetekbe, karakánul kiáll a döntései mellett, magánemberként viszont humorral kezeli a feszültségeket, és könnyen elérzékenyül, amikor a világ fájdalmas kérdéseiről beszélgetünk.

A mentőkben általában gyakrabban látok férfi munkatársat, mint nőt. Ez csak véletlen, vagy tényleg így van?

A gépkocsivezetők férfiak, de a mentőtisztek és a mentőorvosok között egyre több a nő, és az utóbbi időben az ápolók között is vannak nők. Ez nem egyszerű feladat számukra, hiába van meg a tudásuk, és lelkileg is képesek elvégezni ezt a munkát, fizikailag nehézségekbe ütközhetnek. Képzeld el, milyen kihívás egy 50 kilós nőnek egy 120 kilós férfit lecipelni az emeletről a mentőautóba. A terepen egyre többen vagyunk nők, a vezetőségben nem annyira.

Mióta mentőzöl?

1990-ben végeztem el az orvosi egyetemet, azóta csinálom. De már hatodéves orvostanhallgatóként mentőtiszt voltam, ekkor kezdődött el a szerelem köztem és a mentőzés között.

Már gyerekkorodban is orvos szerettél volna lenni?

Abszolút. Emlékszem, általános iskolás koromban a suliban fogtam a krétát és a körzőmet, azt játszottam, hogy fogorvos vagyok, fogat fúrok. A kréta volt a fog, a körző a fogfúró. Otthon a macimat gyógyítottam és arról álmodoztam, hogy orvos leszek. Anyukám is orvos, pszichiáter, más szakterületen dolgozott, mint én. A középiskola után egyértelmű volt, hogy az orvosi egyetemen tanulok tovább. Abban, hogy pont ezt a szakterületet választottam, apukám halála biztosan befolyásolt. 17 éves voltam, amikor váratlanul Tihanyban összeesett, későn érkezett ki a mentő, már nem tudták megmenteni az életét. Az is igaz, alapállapotban olyan a habitusom, hogy mindig mindenkin segíteni akarok. Néha már túlzásba is viszem a segítséget. Meg vagyok győződve arról, azért születtem erre a földre, hogy segítsem az embereket, hogy gyógyítsak.

Minden orvosnak ezt kellene vallania.

Hidd el, nagyon sokan vagyunk, akik így gondolkodunk. Minden orvos leteszi a hippokratészi esküt, elkötelezi magát amellett, hogy nem árt, csak használ a betegnek, mindig a legjobb tudása szerint cselekszik. De sokszor nincsenek meg a megfelelő feltételek, hogy ezt megvalósíthassa. Nagyon bántó, amikor a laikusok általánosítanak, nem veszik figyelembe azokat a nehéz körülményeket, amelyekben dolgozunk.

Számodra mi az a vonzerő, ami miatt a mentőknél maradtál, és nem kerestél olyan szakterületet, ahol nyugalmasabb körülmények között, nagyobb anyagi megbecsülés mellett szintén gyógyíthatnál?

A váratlan helyzet, hogy soha nem tudod, mi vár rád ott, ahová kihívtak. Kaptál egy esetet, de amikor kiérkezel, rájössz, hogy teljesen más a helyzet, mint amire számítottál. Helyben, csak hárman vagyunk a mentőn, csak magadra számítva kell eldöntened, milyen terápiát alkalmazol, hogyan mented meg a beteg életét. Nincs a háttérben CT, MRI, hasi ultrahang, csak te vagy és a csapatod, akiben nagyon meg kell bíznod. Ez hihetetlen adrenalinfröccsöt jelent.

Vannak olyan esetek, amelyekre ha visszaemlékszel, libabőrös leszel? Amelyeket soha nem fogsz elfelejteni?

Az összes sikeres újraélesztésem ilyen. Pláne, ha utána újra találkoztam a beteggel és láttam, rendben van. Vannak másfajta meghatározó élmények is, olyanok, amelyeknek nem volt sikeres a kimenetele. Ezeket sem tudom elfelejteni. Egyszer volt egy szörnyű baleset, amelynek az áldozata egy terhes kismama volt, a férje éppen vitte be szülni a kórházba, amikor nekik csapódott egy kamion. Nekem kellett a helyszínen az elhunyt kismamát megcsászároznom, hogy megmentsem a baba életét. A műtét sikerült, de sajnos a baba is súlyosan megsérült az ütközésben, ő sem élte túl a balesetet.

Egy ilyen történet után hogyan tudsz visszaülni a mentőautóba és folytatni a munkát? Nyilván a műtőasztalon is előfordul, hogy meghal a beteg, de ott az orvos nincs egyedül. Mellette vannak a kollégái, a kórházi közeg. De a mentő esetében jó esetben csak hárman vagytok a helyszínen, te vagy egyedül orvos.

Amikor a szekundánsok jönnek hozzánk tanulni, nem értik, hogy egy-egy ilyen eset után miért viselkedünk néha másképp, mint az átlagember egy trauma után. Ez a feldolgozás egyik formája. Mi van, amikor egy nap 3-4 olyan szörnyű balesetet, halált látunk, amelyet egy másik ember egész életében talán egyszer sem. Nekünk meg kellett tanulni ezeket az eseteket feldolgozni, és a stresszt is másképp éljük meg. Most még nem tudom elmondani neked, hogy fel tudtam-e dolgozni az ilyen és ehhez hasonló traumákat, lehet, hogy csak a tudatalattimban raktároztam el őket. Lehet, hogy egyszer majd valamilyen betegség formájában előtörnek. Mindenesetre megpróbálom úgy kezelni a halált, mint az élet szerves részét. Persze egy gyerekhalált nehéz elfogadni. Különböző elmetechnikákkal próbálom meg ellensúlyozni a traumát, amelyet bennem okozott.

A segítő szakmában dolgozóknak szükségük van szupervízióra, külső segítségre a fájdalmak feldolgozásában. Nálatok hogy van ez? Nektek kik segítenek?

Van egy krízisvonalunk, amelyet fel lehet hívni, ha valami nagy trauma ér. Például ha egy hozzátartozóhoz vagy egy kollégához kell kimennünk, vagy ha egy gyilkosság helyszínére hívnak ki. Rendelkezésünkre áll pszichológus és pszichiáter is, akivel le tudunk ülni beszélgetni. Csoportterápia vagy más jellegű terápiás foglalkozás nincs. Ha lenne ilyen, nem vagyok benne biztos, hogy a kollégáim igényt tartanának rá. Azt gondolnák, hogy ezeken részt venni a gyengeség jele.

Kemény emberek, akik ebben a szakmában dolgoznak?

Ők magukról mindenképpen azt gondolják, hogy kemények. Olyan traumákat élnek meg, amelyek alapján úgy hiszik, mindent el bírnak viselni. Nem biztos, hogy ez így is van.

Te kemény nőnek tartod magad?

Nagyon kemény tudok lenni, ha a helyzet úgy kívánja. Nekem mindig a beteg az első. Ha a helyszínen rendezkednem kell, mert a sok katasztrófaturista körbevesz, és nem hagy dolgozni, nagyon keményen tudok fellépni. A kollégáim szerint határozott ember vagyok, ezzel én is egyetértek. E nélkül a tulajdonság nélkül nem lehetne mentőzni. Ha otthon összeomlok, azt nem látja senki. Nyilván vannak helyzetek, amelyek engem is megviselnek, nehezen tudom magam túltenni rajtuk.

A mentőszolgálaton belül vezető pozícióban vagy. Hogyan tudod elfogadtatni magad a kollégáiddal?

Az állomáson 135 emberrel dolgozom együtt, főként férfiakkal. Tízen vagyunk csak nők. Olyan vezető vagyok, aki sok mindent megenged nekik azokon a kereteken belül, amelyek a hatáskörömbe tartoznak. Szeretem, ha a napot jó hangulatban töltjük el, felesleges szívatások, bántások nélkül. De ha valamit nem úgy csinálnak meg, hogy az a beteg érdekét szolgálja, oda tudok csapni. Fontos, hogy lojális legyél az emberekhez és a céghez, ahol dolgozol. Szeretned kell, amit csinálsz. A mentőszolgálatnál másfajta vezetői mentalitásra van szükség, mint egy multinacionális nagyvállalatnál. Olyan közegben kell az embereket irányítanod, ahol mindenki segítőként dolgozik, valamiért ugyanazt a hivatást választotta. Az az ember, aki eljön napi 24 órában mások életét menteni, teljesen más típus, mint egy átlagember. Ez a vezetőkre is érvényes. Én nem úgy funkcionálok, mint egy cégvezető, hanem inkább úgy, mint egy problémamegoldó szakember. Ha szükség van rá, segítek megtalálni a jó irányt a megoldáshoz.

Beszéltünk az adrenalinfröccs pozitív erejéről a munkádban. Most arról mesélj, mi az, ami megnehezíti a hétköznapjaidat?

A mentőszolgálat egy férfiak uralta világ, nemcsak a létszámban, de a mentalitásban is. Elég nehéz egy nőnek bármilyen pozícióba kerülni, mert itt még mindig az a közfelfogás: a férfiak gondolkodásmódja jobban passzol ehhez a szakterülethez, mint a nőké. Azt gondolom, egy női vezető más oldalról közelít meg egy problémát, másképp oldja meg. Nem azt állítom, hogy jobban, hanem hogy másképp. Ha megfelelő számban lennének a felsővezetésben a nők, a kétféle gondolkodásmód kiegészíthetné egymást, ez sokat segítene a helyzeten.

A neved összekapcsolódik az Országos Mentőszolgálat alapítványával. Miért fontos számodra ez a tevékenység?

14 éve vagyok az Országos Mentőszolgálat Alapítvány alelnöke. Magyarországon a jótékonykodás még gyerekcipőben jár. Tőlünk nyugatabbra vagy az óceán túlsó partján egy bizonyos szint fölött szinte kötelező jótékonykodni. Itthon nagyon nehéz pénzt összeszedni, legyen szó bármilyen jó ügyről. Éppen ezért nagy örömmel tölt el, hogy az elmúlt 14 év alatt több mint egymilliárd forintot gyűjtöttünk össze a mentőszolgálatnak. Az állam mint fenntartó biztosítja a mentőszolgálat számára, amire szüksége van, de vannak olyan különleges eszközök, amelyeket az adományokból tudunk beszerezni. Cégek és magánszemélyek támogatják az alapítványt, megbíznak bennünk, tudják, hogy a pénzük jó helyre megy. Arra költjük a pénzt, amire ők adják.

Elmesélek egy történetet. Tavaly Németországban voltam egy nemzetközi sürgősségi mentési kiállításon. Az egyik amerikai kiállítónál a látogatók körbeálltak egy profi hordágyat, amelyen egy szimulációs baba feküdt. Mellkaskompressziós gép nyomta a baba mellkasát, és egy nagytudású, drága készülék, egy defibrillátor, amely egyben monitor is, monitorozta a „beteg” életjeleit. Beszélgettünk a kiállítóval és elmondtam: nálunk szinte minden egységen ezek az eszközök megvannak. A férfi szeme elkerekedett és megkérdezte, melyik országból jöttem. Bevallom, büszke voltam!  

A lányod már egyetemista. Amikor kisebb volt, hogyan tudtad összeegyeztetni a munkádat a családdal?

Anyukám elment nyugdíjba, amikor a lányom megszületett. Rengeteget segített nekem, nélküle nem jutottam volna el ide, ahol most tartok. Először csak félállásba mentem vissza dolgozni. A lányom önálló, határozott egyéniség, most külföldön tanul. Nemzetközi jogász lesz.

Hol látod magad 10 év múlva? A mentőzés az egyetlen alternatíva számodra szakmai téren?

Érdekel az alternatív gyógyítás, megcsináltam a kínai orvoslás licencvizsgát is. Szeretnék valami olyan dologgal foglalkozni, amely a keleti és a nyugati orvoslást ötvözi. Meg vagyok győződve arról, hogy a betegségek kialakulásában több ok játszik szerepet. Genetikai, életmódbeli és a lelki okok egyaránt. Az igazi gyógyulást az összes kiváltó ok együttes figyelembevételével és kezelésével lehet elérni.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter