Mindenütt jó, de legjobb itthon

2018. május 12. |

Sokunkban felmerül a gondolat legalább egyszer életünk során, hogy milyen lenne külföldön élni, jobb létkörülményeket megtapasztalni, a filmekben látott gondtalanságot és anyagi jólétet átélni. Cikkünkben olyan emberek szólalnak meg, akik megtapasztalták milyen máshol élni, és most elmondják, hogyan látják Magyarországot a hazatérésük után.

Fotó: Unsplash.com

A szomszéd kertje mindig zöldebb – szól a mondás, és ha erre gondolunk, nem is vesszük észre, mennyi jó terem a miénkben. Amikor elégedetlenek vagyunk vagy nehézségeink vannak, jön a kísértés, hogy itthagyjunk mindent és a távolról csupa széppel kecsegtető dolgok felé induljunk. A valóság azonban sokszor egész más, mint amit egy rövid kirándulás után elképzelünk. Akik a kinti életük után hazatértek Magyarországra, újra felfedezték ennek az országnak a szépségét és az értékeit. Erről mesélnek most nekünk.

Mindenünk van

“Emlékszem az érzésre mikor először tudatosult, hogy én máshol élek. Nem ismertem senkit. Csak egy telefonom volt meg egy lakáskulcsom. Azon gondolkodtam, hogy ha elveszítem a lakáskulcsomat, vagy ha elesek és kórházba kerülök, senkit nem tudok felhívni, hogy segítsen” – emlékszik vissza Muhari Orsolya. A jelenleg oktatás-kutatásszervezőként dolgozó Orsolya másfél éve jött haza Stockholmból, ahol 6 és fél évet töltött. 4 éven keresztül egy új diagnosztikai eljárás kifejlesztésében vett részt ami egyedi, személyreszabott kemoterápiás kezeléseket határozott meg leukémiás betegeknek.  “Az eleje nagyon nehéz volt – meséli Orsolya. Magyarországon voltak a barátaim, a családom, az egész életem. Az egyetemen a kollegáim nagy szeretettel fogadtak, de ők is el voltak foglalva a maguk életével. Nekik ott volt a családjuk. Így hát dolgoztam. Ez az egy dolog volt amivel le tudtam kötni magam.”

“Az utolsó két évben karriert váltottam, érzelmi fejlesztéssel kezdtem el foglalkozni, óvónő lettem egy nemzetközi óvodában. Ahogy kikerültem az egyetem védőburkából, érezhető volt, hogy én egy bevándorló vagyok. Ha szakembernek, vagy takarítónak jelentkezel rendben van, de egy közép- vagy felsővezetői pozíció megpályázásánál hátrány, hogy külföldi vagy.” Azt mondják, akkor értékeljük igazán amink van, amikor már nincs meg. Orsolya számos olyan dolgot kezdett el újraértékelni, amit korábban természetesnek vett.

“Magyarországról hiányzott a pörgés és a napsütés. Azon kívül nálunk sokkal nagyobb a kulturális élet. Nagyon jó minőségű ételeink vannak. Nagyon sok a kirándulási lehetőség. A természeti adottságaink kimagaslóak. Mindenünk van. A svéd lagom szó, azt jelenti pont jó. Ők az életet így élik meg. Korábban örökös elégedetlenség volt bennem. Csak azt láttam, hogy mim nincs meg. Ha másképp használnánk a magyar nyelvet, akkor az teljesen megváltoztatná az emberek mindennapjait. Nálunk úgy kezdődik minden mondat, hogy Az a baj, hogy…. Aztán megtapasztaltam, hogy nem kell sok a boldogsághoz, csak az, hogy meglássam, ami körülöttem van.”

Azok a dolgok is elkezdtek kint hiányozni, amik elől elmenekültem

“Frida Kahlo élete és alkotásai hatására kezdtem el érdeklődni a mexikói kultúra iránt” – meséli Zarándy Ákos zeneszerző, zeneelmélet tanár. Ákos néhány évvel azután, hogy a Zeneakadémián végzett, egy ismerősén keresztül meghívást kapott Mexikóba, hogy fél évig zenéket írjon és tanítson, eközben pedig a mexikói témájú operájához gyűjtött anyagot és inspirációt.

“A mexikói emberek nagyon közvetlenek és segítőkészek, ezen kívül érdeklődőek és sokfélék. A történelmük során átélt elnyomás és nehézségek túléléséhez úgy döntöttek, hogy azért is jól fogják magukat érezni és a jókedvüket nem vehetik el tőlük. Talán ezért nem lehet látni stresszes vagy depressziós embert. Hosszabb távon viszont nagyon nehéz megmaradni, mert védik a saját köreiket. Ezért nagyon nehéz beilleszkedni a társadalmukba. A magyarokban van egy különleges vendégszeretet és kedvesség, amit a külföldiek is látnak. Azt szokták ránk mondani, hogy nagyon jó a humorunk. Van öniróniánk. Azon lepődtem meg legjobban, hogy azok a dolgok is elkezdtek kint hiányozni, amik elől elmenekültem, – mosolyog Ákos – mint a magyar emberek jellegzetes panaszkodó stílusa. ”

Ákos szerint nagyon sokat számít, hogy mikor megy valaki ki. Ő akkor 28 éves volt, és ennyi idő alatt az itthoni baráti és szakmai szálak nagyon erős kötelékké nőttek. “Magyarországról a családom és a barátaim hiányoztak a legjobban. Ha kint maradtam volna, akkor mindent a nulláról kellett volna kezdenem, amellett, hogy az itthoniakat elveszítem. Nagyon hazahúzott a szívem. A töltött káposzta, a kenyér, a pálinka, az emberek, a helyek. A meghívás lejárt, és nem kaptam több lehetőséget. Fél év talán nem tűnik soknak, de már ez is elég volt arra, hogy nagyítóval lássam a hazámat. Utazni továbbra is szeretnék, de nem tudnék máshol élni.”

Itthon újra önmagam vagyok

Moszkva, London és Ghána is volt valamikor az otthona Hufnagel Gabriella kétgyermekes édesanyának, akit a kalandvágy és a tanulás mellett házasság is kötött idegen országhoz. “Az orosz irodalom a szenvedélyem. Legnagyobb örömömre 20 évesen kaptam egy ösztöndíjat a moszkvai Puskin Intézetbe, ahol orosz nyelvészetet-és irodalmat tanultam. Itt ismertem meg a ghánai származású férjemet.”

Moszkva után Gabriella hazajött Magyarországra és csak emailben és telefonon tartotta a kapcsolatot későbbi férjével, akivel a mai napig az orosz a közös nyelvük. Végül egy németországi au-pair munkából összegyűjtött pénzből megvette a repülőjegyet Ghánába, ahol később össze is házasodtak. “Nem tudtam volna ott élni hosszabb távon. Fizikailag és lelkileg is rendkívül megterhelő. Még maláriás is lettem pont az esküvőnk előtt, pedig szedtem egy megelőző gyógyszert.“

Az esküvő után Gabriella és férje egy ideig Magyarországon éltek, ami alatt született is két gyermekük. Végül a férfi Londonban kapott munkát, ezért oda költöztek és ott éltek együtt 5 évig. “A gyermekeink oda jártak óvodába és iskolába, nagyon tetszett az a nyitott szemlélet. Különböző kultúrák megismerésére és egymás elfogadására tanították őket.”

Gabriella Londonban nem tudott beilleszkedni. Nem talált barátokat és sokáig nem tudott dolgozni se, mivel nem volt egész napos óvoda a gyermekeknek. Élete legmagányosabb korszakát élte itt meg. Férje és ő mást szerettek volna, ezért másfél éve hazautazott és külön él férjétől ikerlányaikkal. “Nagyon nehéz volt új életet kezdeni, de Magyarországon szeretek a legjobban élni. Nagyon fontos emberi kapcsolataim vannak itt. Mindenhol volt valami kis bázis, de a barátaim borzasztóan hiányoztak külföldön. A pezsgő budapesti kulturális élet és a magyar nyelv is nagyon hiányzott. Más nyelven nem tudtam soha megmutatni a személyiségemet igazán, még akkor se, ha jól beszéltem az adott nyelvet. Itthon újra önmagam vagyok.”

Szerző: Maróti Emese (gyakornok)

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter