Már inkább a nők fizetnének az első randin

2018. július 08.
A régi udvariassági formulával szembefordulva állítólag már inkább a nők nyúlnak a számláért az első randi után.

A számla rendezése manapság elég kritikus kérdés tud lenni: régen egyértelműen a férfiak „dolga volt”, ma már a feminizmus jegyében a nők is készek állni az első randi költségeit. Utóbbit erősítette meg a Badoo nevű randioldal felmérése is, mely szerint a nők 65 százaléka jobban örül neki, ha ő fizethet az első találka után. A több, mint 2000 18 és 30 év közötti brit nőt kérdező felmérésből az is kiderült, hogy a nők 74 százaléka szívesen kezdeményezi a beszélgetést a randiappban – a szakértők szerint elsősorban azért, mert a nők már sokkal magabiztosabban mozognak a randizás terén.

Szakértők szerint a nők ma már azt is belátják, hogy a randizás nagy anyagi terhet jelenthet a másik embernek, ezért ha megtehetik, szívesen állják ők a számlát. Szintén erős tényező lehet a feminista öntudat és a régi sztereotípiákkal való szándékos szembefordulás is. Persze ha nem tudunk dönteni, még mindig ott van a fele-fele megoldás vagy az érmefeldobás lehetősége is!

Fotó: Unsplash.com