Egy aranyos ölebbel érkezik az interjú színhelyére, akit beszélgetésünk alatt végig kedvesen simogat. A kutya nyugodtan piheg gazdája ölében, látszik rajta, hogy boldog, kiegyensúlyozott állat. Pedig sokat betegeskedik, Panka rendszeresen jár vele az állatorvoshoz, a kutya talán a sok szeretetnek és gondoskodásnak köszönhetően jól tűri a megpróbáltatásokat. Panka azonnal megérzi, ha valami baja van, és azonnal reagál a helyzetre. Ez a fajta érzékenység segíti a lányt abban, hogy könnyen megtalálja a hangot más kutyákkal is és nemcsak sikeresen, de nagy örömmel végezze a munkáját.
Szoktál úgy közlekedni a városban, hogy nincsen nálad kutya?
Nagyon ritkán. Vagy a sajátjaim vannak nálam, vagy vendégkutyák. Ő a sajátom, Lapika, egy pincser keverék, mentett kutya. Két mentett kutyám van, velem élnek a lakásomban.
Alapdilemma a családokban, hogy lehet-e kutyát tartani a lakásban. Sokan azért nem vállalnak kutyát, mert sajnálják, hogy az állat csak akkor tud igazán mozogni, ha elviszik sétálni. Neked mi erről a véleményed?
Lehet kutyát lakásban tartani, csak nem mindegy, hogyan. Például az én kutyáim nem is bírnának kertben élni. Annyira érzékenyek az időjárás változására, vagy fáznának, vagy túl melegük lenne. Ha az állat nincs egész nap bezárva a lakásba, kellően át van mozgatva, jól bírja ezt az életformát. Nyilván vannak olyan fajták, amelyeknél ez nem ajánlott. Ha jól tudom, Svédországban a törvény előírja, hogy csak úgy lehet kutyát tartani, ha maximum 6 órát van bezárva a lakásban. Ők a felelős állattartás terén előrébb járnak, mint mi.
Mindig volt kutyád gyerekkorodban?
A nagyszüleimnek volt kutyája, ő volt az állandó eb a családban. Nekünk csak 2-3 évig volt, de mindig vágytam arra, hogy legyen egy sajátom. Állítólag egyszer megharapott egy, amikor kicsi voltam, de erre nem is emlékszem, nem okozott traumát nekem.
Mikor döntötted el, hogy komolyabban szeretnél kutyákkal foglalkozni?
Miután leérettségiztem, nem akartam rögtön egyetemre menni. Bútoripari technikusnak jelentkeztem, olyan, mint az asztalosság, két évig tanultam. Festett bútorokat szerettem volna készíteni, de hamar kiderült számomra, hogy ez a szakma nem köt le igazán. Úgy döntöttem, mégis megpróbálom az egyetemet, a Szent István Egyetem természetvédelmi mérnök szakára jelentkeztem és felvettek. Ugyanebben az időben beiratkoztam egy habilitációs kutyakiképző képzésre is, és párhuzamosan végeztem a két iskolát. Akkoriban kapunyitási pánikom volt, fogalmam sem volt, hogy mi lesz velem a jövőben. Emlékszem, otthon feküdtem az ágyon, egyedül, csendben, azon gondolkozva, mit csináljak az életemmel, amikor hirtelen rájöttem: egész életemben arra vágytam, hogy kutyákkal foglalkozzam. Előjöttek az emlékek, mikor kicsi voltam és megkérdezték, mi szeretnék lenni, mindig azt válaszoltam: állatorvos. Akkoriban azt gondoltam, az állatorvos egész nap simogatja az állatokat. De aztán ez a lehetőség feledésbe merült.
Miért nem lettél állatorvos?
Az állatorvos nem elsődlegesen az állat viselkedésével, lelkével foglalkozik, hanem az egészségével. Műt, gyógyszert ír fel, teljesen másképp foglalkozik egy állattal. Nyilván egy kutya testi tünetei és a lelke összefüggésben állnak, éppen ezért van állatorvosi asszisztens végzettségem is. Nagyon sok viselkedési probléma esetében először ki kell zárni az egészségügyi okokat. Ha úgy veszem észre, hogy ez a helyzet áll fenn, először elküldöm őket az állatorvoshoz. Például vannak helyzetek amikor, a kutya bepisilését szervi probléma okozza és nem az, hogy ne tudná, vagy nem akarná visszatartani a vizeletét.
Akkor mondhatjuk azt, hogy kutyapszichológus vagy?
Sokan szokták így nevezni a munkámat. A kutyakiképző vagy tréner kifejezés még nincsen annyira lehatárolva. A habilitációs kutyakiképzők a segítő kutyákra szakosodtak. Van egy alapképzés, erre épülnek a speciális képzések, a vakvezető kutyák vagy a mozgássérülteket segítő kutyák kiképzése. Ezeket én nem végeztem el. Úgy gondolom, a normál, hétköznapi életben is annyi probléma lehet egy gazda és a kutya kapcsolatában, hogy ezen a területen is bőven van munkám. Nyilvánvalóan az is fontos, hogy vakvezető vagy mozgássérülteket segítő kutyákat képezzen ki az ember, de én a kutyák felől közelítem meg a munkámat. A kutyáknak szeretnék segíteni a kiszolgáltatott állapotuk miatt.
Mi lett az egyetemmel, befejezted?
Igen, lediplomáztam. Alapvetően érdekelt ez a képzés is. Mindig is fontos volt, hogy a munkámmal jobbá tegyem mások életét, segítsek. Ezért sem maradtam a bútoripari technikus szakmánál, többre vágytam. A természetvédelmi mérnök szak sok szempontból nagyon hasznos volt, kiegészítette a rálátásomat a jelenlegi munkámra. Állategészségügyi szempontból is átfogó képet adott, tágította a látásmódomat.
Amikor a kutyákkal foglalkozol, a gazdájukkal is kapcsolatba kerülsz. Velük mi a helyzet? A kutya viselkedése leképezi a gazda lelkét, problémáit. Őket is kezeled?
Vannak kutyakiképzők, akik a gazda nélkül dolgoznak, elviszik a kutyát és vele foglalkoznak csak. Én nem hiszek ebben a módszerben, mindig a gazdákkal együtt dolgozom, előfordul, hogy az egész család részt vesz a kiképzésen. A kutya velük éli a hétköznapjait, hiába fogad szót nekem, attól a gazdának nem lesz könnyebb. Abban próbálok segíteni, hogy egy olyan rendszer alakuljon ki közöttük, amelyben mind a ketten jól érzik magukat, és tudnak egymással kommunikálni. Sokszor kiderül, hogy a gazdának nem is a kutyával van problémája, hanem mással, a szüleivel, a főnökével, a párkapcsolatával, ami aztán a kutyán csapódik le.
Ilyenkor mit tudsz csinálni? Nem vagy pszichológus.
Ez a legnehezebb a munkámban. Arra tanítom meg a gazdákat, hogyan viszonyuljanak a kutyájukhoz. Abból indulunk ki, hogy a kutya ránk van utalva, kiszolgáltatott állapotban él, következménye van annak, amit teszünk vele és ez a viselkedésében jelentkezik. Megbocsájtónak, elnézőnek és türelmesnek kell lenni az állattal, ami sokszor nehezen megy az embereknek. Fontos, hogy ezt megpróbáljuk átültetni az emberi kapcsolatainkba is. A munkám során rájöttem arra, hogy rengeteg dolgot elvárhatok a másik embertől, de egyáltalán nem biztos, hogy megtörténik majd, sőt ezzel csak saját magamnak okozok nehézséget. Csak a saját viselkedésemen tudok változtatni, a saját hozzáállásomon és a saját dolgaimért vagyok felelős és ezek lehet változást hoznak. A munkám legnehezebb része sokszor az, hogy megtaláljam a megfelelő kommunikációs eszközt a kutyához, ami a gazdájának is megfelelő. Remélem, ha nekem sikerült ezeket az igazságokat a kutyákkal való foglalkozásnak köszönhetően elsajátítani, másoknak is sikerülhet.
Szerinted nem kellene azonnal kutyakiképzőhöz fordulni, ha valaki vállal egy kutyát? Elvégre honnan lehet tudni, hogyan kell egy kutyával helyesen bánni?
Nyilván ez lenne a legideálisabb, talán így nem is kerülne annyi kutya az utcára. Most már szerencsére a menhelyeken van rá mód, hogy egy-két hét próbaidőre vidd el a kutyát. Ha rájössz, hogy nem működik a dolog, nem tudod beleilleszteni az életedbe a kutyát, visszaviheted. Sokan kérdezték, lehet-e iskolában tanulni, amit csinálok. Erre mindig azt válaszolom, hogy szerintem az átlagemberhez képest én sokkal érzékenyebb vagyok a kutyák viselkedésére, gyorsabban reagálok arra, amit egy kutya csinál. Szerintem ez egy adottság. Természetesen fontos, hogy sok mindent megtanultam a képzés során és aztán rengeteget képeztem magam. Tanulni kell és érezni is, és a kettő erősíti egymást.
Kik keresnek meg téged?
Ez nagyon változó. Általában akkor keresnek meg, amikor már nagy a baj és ez nem jó. Amikor szép lassan, apró dolgokon félrecsúszott a kommunikáció az állat és az ember között. Sokszor külső körülmény, egy baleset, egy trauma hatására változik meg a kutya viselkedése, ilyenkor segíteni kell abban, hogy felépüljön, visszanyerje a bizalmát a külvilág felé. Szerencsére van olyan eset is, amikor már a kutya kiválasztásánál kikérik a segítségemet. Egy kutyán már egész kiskorában lehet látni, hogy milyen az idegrendszere, tudok abban is tanácsot adni, hogy milyen gazdához melyik állat passzol jobban.
Minden esetben tudsz segíteni?
Nem. Úgy gondolom, egyetlen segítő szakmában dolgozó ember sem meri kijelenteni magáról, hogy mindenkin tud segíteni. Megteszem, ami tőlem telik, a legjobb tudásom szerint végzem a munkám és nagyon örülök az eddig elért eredményeknek és a sok kutyának, akiknek tudtam segíteni. Van olyan, hogy a gazdával nem jövök ki jól, nem feltétlenül ellenszenv miatt, hanem egyszerűen nem alakul ki közöttünk a kölcsönös együttműködés. De van olyan is, amikor a munka kapcsolatból barátság lesz.
Mennyi ideig tart általában egy kiképzés?
Ez is változó. Mindig adok gyakorló feladatokat és a gazdától függ, mennyire veszi komolyan. Én csak megmutatom a helyes utat, amelyen a gazdi és a kutyája elindulhatnak, az úton tovább ők haladnak. 2-3 hónap az átlag, de függ a problémától, a kutyától és a gazdájától. Heti egyszer vagy kétszer találkozunk, attól függően, kinek mi az igénye, milyen az anyagi helyzete, milyen jellegű a probléma. A heti egy alkalmat érdemes tartani a folyamatosság miatt is. A cél, hogy megoldást találjunk a problémára, de sokszor, ha ez sikerült, a folyamat egy részét nélkülem is végig tudják csinálni.
A mai világban ritkaság, hogy valaki 25 éves korára megtalálja azt a munkát, ami a szenvedélye lesz. Szerencsésnek tartod magad?
Nem volt könnyű eljutni idáig. Rengeteg mindent kipróbáltam, mielőtt rájöttem, mit szeretnék csinálni. A tanulás mellett ingatlanoztam, pultoztam, PR-kommunikációval foglalkoztam és persze kutyát kiképeztem. Kaptam pozitív visszajelzéseket a többi munkám során is, de mindig rájöttem arra, hogy ez nem az én világom. Féltem csak a kutyakiképzést csinálni, nem bíztam magamban. Végül belekényszerített az élet, hogy döntsek. Olyan életszakaszba jutottam, amikor muszáj volt magamért tennem, megtalálni az utamat. Szerintem az ember mélyen legbelül érzi, hogy mit kellene csinálnia, de nincs elég bátorsága elkezdeni, nem hisz eléggé magában. Vagy egyszerűen csak nem kap olyan eszközöket az életben, ami elindítaná az úton. Erős hitre és önbizalomra van szükség, és ez a segítő szakmákra szerintem még inkább igaz. Amikor mások jóléte a te felelősséged, minden nap meg kell magad győzni arról, hogy képes vagy erre, jó az, amit csinálsz.
Az idő múlása, a már megszerzett tapasztalatok sokat segíthetnek az önbizalom erősítésében.
Ez igaz, de ne felejtsük el, hogy a következő kutya és a gazdija teljesen mások lesznek, más problémákkal. Vannak visszatérő esetek, de a felelősségem minden esetben ugyanakkora. Minden új eset előtt izgulok.
A kutyakiképző szakma magányos történet?
Akik kutyaiskolában dolgoznak, egy módszer szerint haladnak, nincsenek egyedül. Én többféle módszert alkalmazok, egyedül dolgozom. Mindig felmérem a helyzetet, és eszerint választok módszert. Azt gondolom, minden kutya-gazda páros más és egyedi, ugyanaz a módszer nem működhet mindenkinél. Ezért sem akartam soha csoportos órákat tartani. Számomra az is fontos, hogy a munkám sokak számára elérhető legyen. A kutyaiskola sokszor sokkal többe kerül.
De azért van, akivel meg tudod beszélni a szakmai kérdéseidet?
Általában emberi kérdések kapcsán vannak kétségeim, amiről a barátaimmal, ismerőseimmel tudok beszélni. Szakmai kérdésekben gyakran használok könyveket vagy az internetet, rengeteg videó kerül ki a netre, amelyekkel persze óvatosan kell bánni. Óva intenék mindenkit attól, aki nem ért a kutyakiképzéshez, hogy az internetről szerezze be az információit. Nagyon rossz vége lehet. Mindent meg lehet találni és annak az ellenkezőjét is.
El tudod képzelni, hogy az életed végéig kutyákkal foglalkozz?
Igen. Az egyetemi diplomámat nem hiszem, hogy valaha használni fogom.
Mi a legfontosabb üzeneted a kutyatartóknak?
A kutya és gazda közötti problémák nem fognak maguktól megoldódni. Amikor elmennek egy kutyakiképzőhöz, fel kell, hogy készüljenek arra, hogy a gazdiknak is kell magukon dolgozni. Együtt oldják meg a problémájukat.
Infó: https://www.facebook.com/ocztospankakutyakikepzo/, www.dogventure.hu
Fotó: Bodnár Zsófia
