Ilyen lesz majd az Alfák világa

2018. szeptember 15.
Az Alfák még nagyon fiatalok így egyelőre csak keveset tudunk róluk, de szakértők már most valószínűsítik, hogy életüket teljesen a technológia határozza majd meg.
Fotó: Unsplash.com

A Z után véget ér az abc, egyértelműen új korszak kezdődik. A 2010 után született gyerekek az Alfa generáció tagjai, a millennialok gyerekei, akik még nagyon fiatalok ugyan, de szüleik már most aggodalommal és félelemmel vegyesen figyelik őket.

Az Alfák a technológia gyermekei, „digitális benszülöttek”, akik magától értetődően használják az okoseszközöket. Mark McCrindle jövőkutató szerint az elképesztő információáramlásnak köszönhetően az Alfák nagy hatással lesznek majd világunkra – talán minden korábbi generációnál nagyobb hatással. „Régebben az egyénnek nem igazán volt hatalma. Most kontrollálni tudja az életét, képes befolyásolni a világot. A technológia bizonyos értelemben átalakította az interakcióinkról való elvárásainkat” – magyarázza a szakértő a Business Insidernek adott interjújában. McCrindle szerint az Alfa generáció számára az okos kütyük nemcsupán eszközök, hanem életük integráns részei.

Egyes jóslatok szerint a most még csak legfeljebb nyolcéves gyerekek elképesztően korán, akár kamaszkorukban egyéni vállalkozásokba kezdhetnek, persze épp emiatt félő az is, hogy túl korán tapasztalják meg az ezzel járó stresszt, kudarcokat vagy kiégést.

Joe Nellis gazdasági kutató ugyanakkor azt jósolja, az Alfák sok szempontból „későn érő típusok” lehetnek, azaz később alapítanak családot és a munkahely helyett tovább maradnak inkább az iskolapadban. Kérdés persze, mennyit vesznek át Y szüleiktől, de ha csak ebből indulunk ki, valószínűleg ők maguk is kései gyerekek. Az Alfák ugyanakkor – hála a technológiai tudásuknak – magabiztosabbak és önállóbbak lehetnek, mint szüleik, bár individualista szemléletmódjukat valószínűleg tőlük örökölték. Persze ezek egyelőre még mind csak találgatások, csak az évek tudják majd biztosan megmondani, mi lesz az Alfa generáció sorsa.

Ha még többet szeretnél tudni a generációkról, olvasd el Nagy Generáció ABC című cikkünket a Marie Claire aktuális számában!