Szálloda helyett barlangban a Kanári-szigeteken

2018. október 21. |
Central Médiacsoport Zrt.

Tenerife magyar hippikolóniájáról mesélünk a Marie Claire novemberi számában. A rendhagyó közösség tagjai szívesen elmondják, hogyan válhatunk mi is szabad emberré.

Bár cikkünkben hippiknek is nevezzük a magyar barlanglakó közösség tagjait, a tenerifei fiatalok szerint hippik csak a hetvenes években voltak, ők szabad emberekként szeretnek magukról beszélni. A cikk főszereplője Pali és Kriszi, de a történetekben és a képeken feltűnik Laci és Irina, a francia Marcel vagy a német Mely is, és megszólal természetesen a közösség, Bergennygócia egyik alapítója, Pálmester is.

Közös bennük, hogy mindannyian tisztes polgári foglalkozást hagytak hátra vagy szüneteltetnek időről időre azért, hogy végleg vagy legalább néhány hónapig ebben a különös közösségben élhessenek, ahol barlangban alszanak, az óceánban tisztálkodnak és innen-onnan összegyűjtött ételekből készítik a vacsorájukat. Mindennapjaikról és gondolataikról a cikkben mesélnek hosszabban. Ha megtetszett az életformájuk, Kriszi és Pali jótanácsokkal is szolgál nekünk, hogyan léphetünk a szabad emberek világába vezető útra, hogyan szervezhetünk közösséget saját környezetünkben.

Kriszi és Pali tanácsai

  • Ha nem akarunk egyből szabad emberré válni, de kóstolgatnánk, milyen érzés így élni, vegyük ki teljes éves szabadságunkat egyben, és menjünk el minden évben legalább három, de inkább négy hétre valahova, ahol nem szállodában lakunk.
  • Ha tehetjük, keressünk fel, nézzünk meg egy ilyen közösséget.
  • Ha pedig társasházban élünk, hozzunk létre a háznak egy Facebook-csoportot, például ilyen témákban: „Maradt egy kis fölös rakott krumplim, kéri valaki?” vagy „Kölcsön tudna valaki adni egy palacsintasütőt egy órára?”. Esetleg: „Van egy zsák M-es ruhám, lehet jönni próbálni” vagy „Grillezés ma este a kertben?” Kopogjunk be a szomszédokhoz, vigyünk egy szelet sütit és meséljünk, kérdezzünk.
  • Kezdjünk el beszélgetni a környezetünkben élőkkel. Hirdessünk apró programokat az utcánkban, például közös szemétszedés a játszótéren vagy faültetés. Bármit, ami segít, hogy az emberek, szomszédok, lépcsőházak és településrészek ismét tudjanak egymásról. Keressünk támogató társakat, akikkel rendszeresen, minden megtett lépés előtt és után végigbeszélhetők az elvárások, a tapasztalatok. A közösséghez nem kell kivonulnunk sehová, vonódjunk be, szervezzük meg mi magunk. Lassan megy, de hosszabb távon hatalmas a hozadéka.

A fotókat Seregély Eszter készítette.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Örökölt sorsok – továbbírt történetek híres szülők

Örökölt sorsok – továbbírt történetek