Huszonkilenc éves, de már tíz év munkatapasztalatot tudhat a háta mögött. Egyetemi évei kezdete óta a szakmában dolgozik, öt éve alapította saját vállalkozását, a Socially nevet viselő reklámügynökséget. Munkatársaival az egyre erősödő magyar gasztropiac legjobbjainak nyújt marketing- és kommunikációs szolgáltatásokat. Varga Sára az ambiciózus, kreatív magyar fiatalok példaképe lehet, hihetetlen energiával és megszállottsággal építi kis birodalmát, miközben a munkával töltött nap minden percét élvezi. A vele folytatott beszélgetés számomra felért egy izgalmas üzleti tréninggel, amelyen sokat tanultam a modern márkaépítésről, a közösségi média tudatos használatáról és a fiatal munkatársak motiválásáról.
Gasztronómiáról hitelesen mesélni csak az tud, aki szeret enni. Az ételek, a főzés iránti különleges érdeklődés már gyerekkorodban is megvolt? Vagy véletlenül sodródtál erre a területre?
Abszolút megvolt. Amikor gyerekkoromban a szüleim először megkérdezték tőlem, hogy mi leszek, ha nagy leszek, azt válaszoltam: cukrász. A nagymamám rengeteget sütött és főzött, sokszor segítettem neki. Amikor 13-14 éves lettem, már magamtól is elég sokat főztem otthon. Gyakran előfordult, hogy suli után hazamentem és az első dolgom az volt, hogy kinéztem egy süteményreceptet és meg is sütöttem. Akkor indult Stahl Judit főzőműsora a tévében, képes voltam hajnalig fennmaradni, hogy megnézzem.
A szüleid, gondolom, örömmel ették a süteményeidet. Örültek volna annak, ha komolyan gondolod és tényleg a cukrászmesterséget választod a közgazdaságtan helyett?
Ők az egyetem felé nyomtak. Orvosi, mérnöki vagy jogi pályára szántak. A családunkban eddig nem volt senki közgazdász, a szüleim mindketten pedagógusok. Édesanyám testnevelő tanár, apukám építész és a Műszaki Egyetemen docens, de mellette van egy saját vállalkozása is. Iskoláskoromban élsportoló voltam, rengeteget edzettem. Nem nagyon volt időm más hobbival foglalkozni.
Mit sportoltál?
Ritmikus sportgimnasztikáztam, aztán pedig kosárlabdáztam. Versenyszerűen sportoltam és mind a két sportágban korosztályos válogatott voltam. Amióta abbahagytam, nem igazán találom a nekem való sportot. A futkorászás nem motivál, bár tudom, hogy egészséges, de nem elég, hiányzik belőle a cél.
Érzed a hatását a versenysportoló múltadnak abban, hogy ilyen kitartó, szorgalmas személyiség vált belőled?
A célorientáltság és a csapatszellem mindenképpen a versenysportból jön. Többször észrevettem az életutam során, hogy ha nincs konkrét célom, nem tudok előrehaladni. Éppen ezért fejben mindig kitűzök egy célt, és azt követem. Hajt az is, hogy feszegessem a határaimat, mindig új területeken próbáljam ki magam. Ez is abszolút a sportból jött. Azt gondolom, azért is kezdtem el dolgozni rögtön a gimi után, mert akkor hagytam abba a kosárlabdát, és szükségem volt új kihívásra. Soha nem voltam otthonülő típus.
A középiskola után egyből jött a Közgáz?
A gimnáziumban az orvosira készültem, de az utolsó félévben elmentem egy nyílt napra az egyetemen, és rá kellett ébrednem, hogy ez nem az én pályám.. Apa ekkor azt javasolta, hogy válasszam az építész kart. Elkezdtem rajzolni, elég jól ment, de az utolsó pillanatban módosítottam a jelentkezésem, mert rájöttem, hogy az építészet sem én vagyok. Bár nem tudtam konkrétan, hogy a marketing mit takar, úgy gondoltam, ez áll hozzám a legközelebb. Végül a Budapesti Gazdasági Egyetemre vettek fel angol nyelvű kereskedelem-marketing szakra.
Hogyan került vissza a gasztronómia az életedbe?
Az egyetem után pár évig reklámügynökségeknél dolgoztam, ahol elképesztően sokat tanultam, de nem láttam a jövőmet ebben a rendszerben. Olyannyira nem, hogy úgy döntöttem teljesen új alapokra szeretném helyezni az életem és külföldre költöztem, egyenesen San Sebastianba. Abban az időszakban volt a legnagyobb a fiatalok között a munkanélküliség Spanyolországban, nem beszéltem spanyolul, de ez egyáltalán nem tartott vissza. Elküldtem az önéletrajzomat a Sebastian Food nevű gasztro-turizmussal foglalkozó cégnek, amire először elutasító választ kaptam, de nem hagytam magam: meggyőztem őket, hogy szükségük van rám, és onnantól én feleltem az online kommunikációjukért. Ez nagy áttörést jelentett az életemben, ettől kezdve hiszem el, hogy ha valamit nagyon szeretnék, képes vagyok elérni.
Mit tanultál tőlük?
A gasztronómia alapjairól mindent. San Sebastiant a gasztronómia fővárosaként is szokták emlegetni, itt van a legtöbb egy négyzetkilométerre eső Michelin-csillag. A vendéglátás az itt élő emberek vérében van, teljesen máshogy állnak hozzá az étkezésekhez, a kultúrájuk része. Az alapanyagok minősége és gazdagsága sajnos még mindig messze van az itthonitól, elképesztő a hús-, a hal- és a zöldségfelhozatal. A Sebastian Foood gasztro túrákat, főzőtanfolyamokat szervezett, ezeknek a kommunikációját kellett felépítenem a közösségi médiában. Ott tanultam meg, mi az igazi nagybetűs vendéglátás.
Végül miért jöttél haza?
Mindenhol jó, de legjobb otthon. Honvágyam is volt és azt láttam, hogy itthon kezd kinyílni a világ. Az ügynökségi munka mellett szabadúszóként Lakatos Márk online felületét is én kezdtem el felépíteni elég nagy sikerrel. Ez 2010 környékén volt, két évvel a Facebook magyarországi indulása után, amikor a social média még gyerekcipőben járt. Az évek során egyre több hasonló megkeresés érkezett hozzám, és úgy éreztem, itthon nagy lehetőségek várnak. Egyébként miután hazaköltöztünk, nagyon sokszor visszamentünk még San Sebastianba, annyira hiányoztak a kinti ízek. Nem sokkal a hazaérkezésünk után kapcsolatba kerültem a Padthai wokbar étteremlánc egyik tulajdonosával, és azonnal megtaláltuk a közös hangot, majd megbíztak a vállalkozás kommunikációjával. Sokan felfigyeltek a munkámra, és elkezdtek ajánlani másoknak is. Organikusan nőtte ki magát a Socially, rengeteg alvállalkozó már szinte csak a mi munkáinkból él, napi szinten, szorosan heten dolgoznak velem.
Nagyon gyorsan és fiatalon alapítottál vállalkozást. Gondolom nem az egyetemen tanultad, hogyan kell egy kis céget vezetni.
Nem, ezt az élet hozta. De a reklámügynökségnél eltöltött idő és a külföldi tapasztalat által nagyon sok mindent megtanultam. Pont a válság kirobbanása után kezdtem el dolgozni, és mivel szeretem a kihívásokat és terhelhető vagyok, a koromhoz képest elég nagy felelősségű projekteket kaptam. A social média, amire mi specializálódtunk kezdetben, teljesen új területnek számított, a Márkkal való együttműködés pedig bizonyította, hogy jó érzékem van az online felületen történő tudatos márkaépítéshez. A cégépítés nehéz feladat, a mai napig a legnagyobb kihívást jelenti a számomra. Ügyvéd, könyvelő, adminisztráció és a felmerülő mindennapi problémák…. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek nehéz pillanatok, mert vannak, de mindenből lehet tanulni.
Nem jelent problémát, hogy a megbízóitok között konkurens éttermek is vannak?
Közvetlen versenytársaknak nem dolgozzunk, az természetesen nem működne. Alapvetően a célközönségünk körében teljesen átalakultak az étkezési szokások. Lehet, hogy valaki pénteken elmegy a Padthai wokbarba, de szombaton már a Vapianót választja, hétfőn a Zing Burgert, kedden pedig a Woltról rendel. Nagyon tudatosan figyelünk arra, hogy szétválasszuk a márkákat, hogy mindegyiknek meglegyen az esszenciája, amire felépítjük a brandet és az az életérzés, amiért adott éttermet választja.
Miből áll egy napod?
Nagyon változó, és ezt is nagyon szeretem benne. Már csak az ügyfélkörből adódóan is. A munkánk jelentős részét a nagyobb ügyfelek projektjei teszik ki. Elképesztően izgalmas része lenni egy márka fejlődésének és követni, ahogy 1 üzletből 7 egység lesz. Az utóbbi időben azonban egyre több olyan projektünk van, ahol már a nulladik pontnál megkeresnek minket, bíznak bennünk, hogy hozzásegítjük őket a vállalkozásuk sikeréhez. Sok étterem esetében előfordult, hogy rengeteget költöttek dizájnra, arculatra, konyhára, aztán amikor minden kész, kinyitják az ajtót, és nem jön be senki sem. Akkor derül ki, hogy a koncepcióban nem stimmelt valami. Vannak napok, amikor sok időt töltök a az irodában, máskor egész nap rohangálok, tárgyalok vagy fotózásokon stylingolok.
A sok feladatod közül melyik áll a legközelebb a szívedhez?
Mindegyik részét imádom, de leginkább egy márka esszenciáját meghatározni, a személyiségét kialakítani az online térben, közösséget építeni és egy-egy kampány során több ezer embert megmozdítani. A foodstyling a “hobbim” a munkán belül. Ott még inkább ki tudom élni a kreativitásom. Ami a legnagyobb boldogságot jelenti, az az, amikor bemegyek az irodába és meglátom a csapatom. Annyira hálás vagyok, hogy ilyen szuper emberekkel dolgozhatok nap mint nap.
A mai világban, amikor mindenki arról panaszkodik, hogy milyen nehéz jó munkaerőt találni, szerencsés helyzetben vagy. Mi a titkod, hogy sikerült ilyen jó embereket összeszedned?
Sok hasznos dolgot tanultam a reklámügynökségnél eltöltött évek alatt, de volt olyan tapasztalat is, amit tudtam, hogy soha nem szeretnék követni. Egyik ilyen a márkák futószalagon történő kezelése, másik a túlórák és a gyomorgörcs. Egyetlen célkitűzésem ezzel kapcsolatban az volt, hogy legalább ők is annyira szeressék amivel nap, mint nap foglalkoznak mint én. Sokan a csapatból dolgoztak más reklámügynökségnél, és nagyra értékelik az általam kialakított víziót a márkaépítésről. Ezzel könnyen tudnak azonosulni, nem pusztán egy csavarnak érzik magukat a gépezetben, mint ahogy ezt egy multicégnél érezték. Sok a sikerélmény is és természetesen imádják a gasztronómiát. Szerencsénk van a partnereinkkel is egytől egyig. Páldául a Padthai wokbar, a Zing, Divino is szerelemprojektnek indult, és sikeres vállalkozássá nőtte ki magát. A tulajdonosi hozzáállás teljesen más, mint egy korábban megtapasztalt multi esetében. A szívük, lelkük mellett társul hozzá egy-egy küldetéstudat is. A Padthai wokbarnak az, hogy gyors és egészséges ételt kínáljon kompromisszumok nélkül, a Zingnek az, hogy legyen jó minőségű hamburger itthon, ami finom és gyorsan elkészül, a DiVinonal pedig, hogy fiatal borászoknak nyújtson lehetőséget a piacra lépésre. De mindegyik ügyfelünkkel elképesztő inspiráló együtt dolgozni. Meg vagyok győződve arról, hogy az ételen keresztül szebbé és boldogabbá tudjuk tenni az emberek napját.
29 évesen hogyan tudod elfogadtatni magad főnökként?
Nem tartom magam igazán főnöknek. Minden csapatba kell egy vezető, így az utat én határozom meg, de mivel közös a cél és tiszta a feladat, így nem kell sokszor ezt érvényesítenem. Nagyon baráti a viszonyunk, nem élnek vissza vele, mert egy csapat vagyunk, egy hajóban evezünk. Sok helyzetben adok szabad kezet és teret, pont azért, hogy ugyanannyira magukénak tudjanak érezni egy-egy projektet, mint én.
Meddig lehet ezt csinálni?
Addig csinálom, amíg ugyanolyan lendülettel viszem a vállalkozásomat, mint ahogy most teszem. Ha ez fél év múlva elmúlik, elmúlik. Ha tíz évig kitart, akkor tíz évig csinálom. Remélem, nem fog oda fordulni a világ, hogy kompromisszumokat kelljen hoznom a fennmaradás érdekében.
Folyamatosan dolgozol. Jut időd a magánéletedre?
Tavaly, a negyedik év után eldöntöttem, hogy elkezdek picit tudatosabban is erre fókuszálni. Addig csak a munka tette ki a mindennapjaim legnagyobb részét. Ez a veszélye a saját vállalkozásnak: annyira szereted, imádod, nem tudod abbahagyni. Az élsportoló múltam itt is visszaköszön, már akkor sem tudtam kikapcsolódni, mert időpocsékolásnak éreztem. Továbbra is az utazás jelenti a legnagyobb feltöltődést, de emellett a szakmai kíváncsiság és az inspirációgyűjtés is vezérel. Mennem kell, néznem kell, ennem kell.
Ha nem gasztronómia és kommunikáció, akkor mi? Van B-terved?
Azt azért el kell mondanom, hogy van egy ügyfelünk, aki nem a gasztronómia világából jött. Ők egy startup cég, a belvárosi parkolást igyekszenek éppen megoldani. Nagyon szeretnék még tanítani. A Design terminálnak voltam mentora, sokszor hívnak vissza a Corvinusra meg a BGE-re előadást tartani. Élvezem, ha megoszthatom a személyes tapasztalataimat a fiatalokkal.
Fotó: Bodnár Zsófia
