2019. január 21. | László Krisztina

A munkám a szenvedélyem: De Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat egyik vezetője

Minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélyük. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz, vagy jelenlegi élethelyzetük értékeléséhez, átalakításához. Ismerkedjetek meg De Coll Ágnessel, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni küzdelem programjának vezetőjével.

Lehetett volna hegedűművész, de ő az élet kevésbé napos oldalát választotta. De Coll Ágnes tíz éve segít az emberkereskedelem áldozatainak a talpra állásban, miközben kollégáival azon dolgozik, hogy a modern kori rabszolgaság elleni küzdelem még hatékonyabb legyen. Nap mint nap fájdalmas történetekkel szembesül, amelyek megviselik ugyan, a sajnálat helyett azonban a segítés vágya motiválja. Az egykori áldozatok bármikor felhívhatják telefonon, mindig válaszol a hívásokra. A Belügyminisztérium, a rendőrség, az ügyészség képviselői partnerként tárgyalnak vele, ügyesen lobbizik, meggyőzően érvel a jó ügyért.

Emberkereskedelem-szakértő. Elég félelmetesnek tűnő foglalkozás. Mit szólnak az emberek, amikor megemlíted, hogy mivel foglalkozol?

Érdekes a reakciójuk. Sokan összekeverik az emberkereskedelmet az embercsempészettel. Némi összefüggés van a kettő között, hiszen akiket csempésznek, igen gyakran kerülnek kizsákmányolók kezei közé, könnyen emberkereskedelem áldozatává válhatnak. A harmadik világ országaiból elindult menekülteket, amikor egy táborban állomásoznak, az emberkereskedők gyakran elcsalják és munkára vagy prostitúcióra kényszerítik. Nem mindenki számára tiszta, hogy mit takar pontosan az emberkereskedelem kifejezés.

Bevallom őszintén, nekem is csak halvány elképzelésem van arról, hogy a mai világban milyen formában és hogyan jelenik meg az emberkereskedelem.

Az emberkereskedelem, bár a nevéből azt halljuk, hogy emberek eladják és megveszik az embertársaikat, nem csak erről van szó. Az emberkereskedelem egy folyamat, amely során az egyik ember a másikat kizsákmányolja. Ez a modern kori rabszolgatartás. Prostitúcióra kényszerítés, ház körüli rabszolgatartás, bérkoldultatás, hogy a legdurvábbakat említsem.

Hogyan válik valaki ennek a területnek a szakértőjévé?

Tíz évvel ezelőtt kezdtem ezzel a témával foglalkozni. Akkor kerültem a Baptista Szeretetszolgálathoz, és belecsöppentem egy európai uniós kutatásba, amelynek ez volt a témája. 27 ország vett részt benne, és átfogó képet kaptunk arról, hogy mi az emberkereskedelem, kik az áldozatok, milyen hiányosságok vannak az ellene való küzdelemben. Ekkor szembesültem azzal, hogy milyen hihetetlen tömegeket érint ez Magyarországon, elsősorban a mélyszegénységben élőket. Olyan embereket, akik kiszolgáltatottak és könnyen áldozatává válhatnak a kizsákmányolásnak.

Nagy különbségek vannak abban, hogy mi számít emberkereskedelemnek a különböző országokban és az adott ország törvénykezése hogyan viszonyul hozzá?

A Baptista Szeretetszolgálat mint civil szervezet számos pályázatban vesz részt, ahol partnerként más országok is jelen vannak. Így képet kaphatunk arról, hogy más országok hogyan küzdenek az emberkereskedelem ellen, milyenek a törvénykezések. Vannak különbségek. Hogy csak egy példát említsek: egy osztrák szervezettel végeztünk egy kutatást, ami kifejezetten a munkacélú kizsákmányolásra vonatkozott. Ausztriában élő magyarokat vizsgáltunk, akiket kizsákmányoltak. Ott az már munkacélú kizsákmányolásnak számít, ha valakit négy-hat órában minimálbéren alkalmaznak, közben pedig nyolc órában dolgoztatnak. Nincs benne sem bántalmazás, sem kényszerítés, mégis ugyanolyan bűncselekménynek számít, mint például a bérkoldultatás.

Menjünk egy kicsit vissza a múltba. A gyerekkorodban voltak arra utaló jelek, hogy egyszer elesettekkel, áldozatokkal foglalkozol majd?

Érdekes családból származom. Apu elvégezte a jogi egyetemet, de nem lett belőle jogász. A bölcsészetet választotta: a szépirodalom érdekelte, és elvégezte a filozófia-esztétika szakot is. Anyu szintén jogászként végzett, de ő megmaradt a pályán, és emberjogi területen dolgozott. Én mind a két oldalról merítettem, egyszer az egyik, másszor a másik szülőm felé csapongtam. Volt egy hosszú idő, amikor hegedültem és zenei pályára akartam menni. Amikor eljött a pályaválasztás ideje, a Zeneakadémiára és szociológia szakra is jelentkeztem. Végül a bölcsészkaron kötöttem ki, de zenészként is folytattam a tanulmányaimat, aminek köszönhetően voltam kint Amerikában is. Aztán elkezdtem komolyabban érdeklődni az iránt, amit anyutól láttam. Ő a Mit üzen a rádió? című műsorban dolgozott a Magyar Rádióban, jogi eseteket dolgozott fel, szorult helyzetben lévő embereknek segített, és a gyermekvédelemmel is szoros volt a kapcsolata. A különböző esetek ugyanúgy felzaklatták őt lelkileg, mint ahogy engem is.

A zene még mindig jelen van az életedben?

Igen, nagyon jó kikapcsolódás. Egy kis sziget, ahová mindig visszatérhetek. Most a gyerekemet tanítom zenélni. Fontosnak tartom, hogy megismerje a hangszereket, a zenei irányzatokat. Úgy tűnik, nagyon fogékony rá.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Baptista Szeretetszolgálattal?

Önkéntesnek jelentkeztem egy nyári programra. Ukrajnában, Munkácson egy szegregátumban élő cigány településen dolgoztunk, gyerekekkel. A szeretetszolgálat elnöke ezután rögtön állást ajánlott nekem.

Valamit tudhattál, ha ilyen gyorsan felfedeztek maguknak. Szerinted mivel tűntél ki a többiek közül?

Nem tudom. Valahogy kézben tartottam az eseményeket, uraltam a káoszt. Talán ez tetszhetett meg nekik.

Ezek szerint olyan személyiség vagy, aki képes uralni a terepet, nem veszíti el a fejét vészhelyzetben sem?

Ez általában úgy szokott történni, hogy ha látom, hogy egy helyzetben nincsenek kézben tartva a dolgok, elkezdem én csinálni, és abból idővel koordinálás lesz. A többi jön magától.

Miből áll a munkád?

Sok mindennel foglalkozom. A munkámnak van egy elméleti és egy gyakorlati része. Az elméleti rész, hogy folyamatosan fejlesztem a tudásomat, tréningekre járok, kutatásokban veszek részt. Én magam is tartok tréningeket szakmabelieknek vagy olyan embereknek, akik kapcsolatba kerülhetnek az emberkereskedelem áldozataival: hajléktalanszállón, átmeneti otthonokban, gyermekotthonokban dolgozó szociális munkásoknak, rendőröknek, munkaügyi felügyelőknek, ügyvédeknek, bíróknak. De szervezünk workshopokat gyermekotthonokban gyerekeknek is, a drámajáték eszközeivel hívjuk fel a figyelmüket az emberkereskedelem veszélyére. A munkám gyakorlati része a terepmunka: amikor hozzánk kerül egy áldozat vagy elindulunk érte. Az ő elhelyezésének, kimozdításának a megszervezése, a hazai és külföldi rendőrségekkel, a Nemzetközi Migrációs Szervezettel, konzulátusokkal történő együttműködés.

A Baptista Szeretetszolgálat gondolom nem egyedül küzd az emberkereskedelem ellen.

Magyarországon a Belügyminisztérium koordinálja az emberkereskedelem elleni küzdelmet, ennek a feje a mindenkori Európa uniós és nemzetközi helyettes államtitkár. A Baptista Szeretetszolgálat képviseletében mi is a koordinációs mechanizmus részei vagyunk, a rendőrséggel, az ügyészséggel és rengeteg más szereplővel együtt. Ez a plénum nagyon jó arra, hogy megerősödjenek köztünk a kapcsolatok, áramoljanak az információk. Lobbizásra is van lehetőség, lehet javaslatokat is tenni, szakmai konzultációt folytatni.

Kerültél már veszélyes helyzetbe, amikor kimentettetek egy áldozatot a kizsákmányolói rabságából?

Amikor elmegyünk valakiért, közterületen vesszük fel őt. Mi nem megyünk oda, ahol őt fogva tartják, ez a rendőrség dolga. Az viszont gyakran előfordul, hogy ha a rendőrség rajtaütésre megy, elhívnak minket is. Így azonnal át tudjuk venni az áldozatot, akit kiemelnek a fogságból. De ilyenkor megvan a megfelelő védelem. Volt már részem autós üldözéses jelenetben is. Valakivel iratokat mentünk pótolni és kiszúrták őt. Annyian keresték, annyian ismerték az országban, hogy nem tudtuk olyan helyre vinni, ahol ne lett volna veszélyben.

Mi az, amit megtanultál az elmúlt tíz évben a munkád során?

Nagyon nehéz volt, de meg kellett tanulnom, hogy nem tudok mindenkin segíteni. Van, amit el kell engedni. Ez a legnehezebb része a munkámnak. Az áldozatok között sokan vannak drogfüggők, akik azzá váltak, mert miközben prostitúcióra kényszerítették őket, drogokat is adtak nekik. A szervezetük ráállt a stimuláló szerekre, és mielőtt bekerülnek az általunk fenntartott védett házba, szakemberek segítenek nekik a leszokásban. Figyelemmel kísérjük őket, de nem tudunk a nap minden órájában mellettük lenni. Főleg a fiatalok esetében nehéz ez, ők annyira tartoznának valakihez. Gyakran ez a vesztük, mert könnyen elcsábíthatók.

De azért ugye vannak sikertörténeteitek is?

Persze. Ha valaki egyszer bekerül hozzánk a védett házba, és ott egy hónapnál több időt eltölt, már nem akar kiszállni. A testi és lelki felépülést szolgáló rehabilitációs folyamat legalább hat hónap, de azután is foglalkozni kell velük. Nagyon fontos az áldozatoknak a megtartó közeg, hogy érezzék, tartoznak valahova. Ők olyanok, mint egy szalmaszál, ami erre is és arra is hajlik, nincs, ami megtartsa.

Ti meg tudjátok annyira erősíteni őket, hogy nem kerülnek vissza ugyanabba a kiszolgáltatott helyzetbe?

Igen. Mi mellettük vagyunk addig, amíg szükségük van ránk. Amikor elhagyják a védett házat, továbbra is figyelemmel kísérjük őket, és bármikor segítséget kérhetnek tőlünk.

Főleg nőkről van szó, vagy akadnak köztük férfiak is?

A védett házainkban csak nők vannak. Férfi áldozatokat nem tudunk védett házban elhelyezni, mert nincsenek erre speciálisan kialakított házak. Próbáltuk, de úgy tűnt, hogy nem erre van szükség. Gyakran kis létszámú hajléktalan szállókon helyezzük el őket, egy-két fős szobákban. Ők ott ugyanúgy megkapják azt a gondoskodást és az egyéni cselekvési tervet, mint a védett házak lakói. A férfiak szívesebben mennek olyan intézményi rendszerbe, amit ismernek.

Ők nincsenek kitéve a veszélynek, hogy felismerik őket és ebből bajuk származik?

Minden esetben elvégzünk egy kockázatfelmérést, és eszerint helyezzük el őket. Sokszor előfordul, hogy valakit külföldön zsákmányolnak ki, és a bűnelkövetők kint maradnak. Ezek az áldozatok nincsenek veszélyben. A striciknél problematikus a helyzet, mögöttük kiterjedt hálózatok vannak, amikhez rokonok, barátok is tartoznak külföldön és belföldön egyaránt.

Nem fordul elő, hogy néhány év rehabilitáció után a védett ház lakója visszatér a hétköznapi életbe és újra megtalálják őt egykori kizsákmányolói?

Ők nem igazán mennek vissza a régi környezetükbe. A kizsákmányolók valamilyen településhez kötődnek, az áldozatok pedig oda nem térnek vissza. Ha valakinek a családja is benne van a kizsákmányolásban, mondjuk a családtagjai közül került ki a fogvatartó vagy a strici, akkor szakítani kell a családdal. Ez nagyon nehéz történet. Gyökértelenné válnak, még inkább szükségük van az általunk biztosított megtartó közegre.

A magánéletedet és a munkádat mennyire tudod szétválasztani, ha bármikor felhívhatnak téged az egykori áldozatok?

Amíg nem volt családom, minden pillatanban felkaptam a telefont. Most ezt nem tudom megtenni. Az élet hozza úgy, hogy legyenek kereteim. Lehet lavírozni vele, hol kevesebbet, hol többet engedek be a magánéletembe a munkámból.

Sok szörnyű történettel találkozol nap, mint nap. Érzelmileg hogy lehet ezt bírni?

Az az igazság, hogy ezek a történetek mindig megviselnek. De az ember egy idő után megtanulja mechanikusan, technikailag kezelni a helyzeteket. A sajnálat nem segít, inkább azon pörgök, hogy mit kell tennem azért, hogy az áldozatnak később sokkal jobb legyen.

Szerinted meddig lehet ezt a munkát csinálni?

Örökké. Szeretném még jó sokáig is csinálni. Mindig van benne valami új, mindig lehet még jobban csinálni.

Hol szeretnéd látni magad tíz év múlva?

Egy jól felépített emberkereskedelem-ellenes programban szeretnék dolgozni, ahol megvalósulnak azok a tervek, amelyek még most csak a fejemben vannak meg. Például szeretnék létrehozni egy utógondozó jellegű helyet gyerekek számára, ahová a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülve, 18 évesen azok a fiatalok kerülhetnek, akik emberkereskedelem áldozataivá válhatnak. Jó lenne egy komoly önkéntes-hálózat kialakítása csupa elhivatott emberrel, akik szívesen mentorálnak egy-egy gyereket, fiatalt. Rengetegen vannak, bennük van remény, érdemes őket felkarolni.

Mi kell ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?

Sok munka, szponzorok és elkötelezett, lelkes emberek. Mert ezt csak így lehet csinálni.

Fotó: Gergely Dorka, Köles Mihály

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter