Hogyan kaphatja vissza egy súlyosan beteg gyerek a gyerekkorát?

2019. május 25.
Az első barátság, ami egy életre szól, a kedvenc játékunk, ami hivatássá válik, egy döntés, ami megváltoztat. Számtalan boldog pillanat és szerencsés véletlen határozza meg, hogy kik leszünk és milyen fordulatokat vesz az utunk. Vannak gyerekek, akiknek az életében egy új játszótárs vagy hobbi helyett egy megrázó orvosi lelet lesz sorsfordító. Matekdolgozat helyett kezelések, állatkerti kirándulás helyett kórházi falak: hogyan kaphatják vissza mégis saját gyerekkorukat?

„Életem összes boldog pillanata egy hétbe sűrítve. Az egyetlen hely, ahol mindenki feltétel nélkül szeret. Egy szeretetburok, ahol vigyáznak rád. Ahol új barátokra találsz. Ahol olyan emlékeket gyűjtesz, amikre még 80 évesen is emlékszel. Ahol megtanultam, hogy bármilyen betegségem is van, nincs lehetetlen” – állítják kis táborozók a súlyosan beteg gyerekek és családjuk számára különleges élményeket nyújtó Bátor Táborról.

Egy súlyos betegség diagnózisa egy csapásra felborítja a család életét. Schumicky Júlia, a Bátor Tábor Alapítvány tanácsadó szakpszichológusa szerint a családnak mint rendszernek ilyenkor új célja lesz: életben kell tartania a beteg gyermeket, minél inkább meg kell óvnia a betegség súlyosbodásától vagy a visszaeséstől. „Ez az új cél felülír minden korábbi elképzelést a családi életről és az eltervezett jövőről. Addig ismeretlen kihívásokat állít a családtagok elé, akik újfajta szerepeket, felelősségeket és határokat tapasztalnak meg. A korábban súlyosnak ítélt problémák átértékelődnek és más dolgok válnak fontossá.”

A Bátor Tábor szakemberei és önkéntesei 18 éve dolgoznak azon, hogy a daganatos és krónikusan beteg gyerekeket visszavezessék a gondtalan gyerekkorba, sorsfordító élményeket, erőt adjanak nekik a gyógyuláshoz és az újrakezdéshez. A SeriousFun Children’s Network táborszövetséghez tartozó táborok hatásait – köztük a Bátor Táborét – a Yale Egyetem is vizsgálta: 2014-es felmérésük alapján a táborok élményterápiájában résztvevők közel 80%-ának nőtt az önbizalma és az ellenálló képessége, a pszichológiai és szociális segítségnek köszönhetően pedig sokkal elszántabban és sikeresebben vették fel a küzdelmet a betegségükkel.

A krónikus betegségén felülkerekedő Eszter két táborból két színes karkötőt hozott magával, amiket a mai napig a csuklóján visel. „Már sokan megkérdezték, hogy tulajdonképpen miért hordom ezt a sárga és lila karkötőt, amit a táborok végén kaptam emlékül? Ha egy dolgot kellene kiemelnem, akkor az az a gondolat lenne, hogy „igen, én is értékes vagyok”.