Az autizmus karperec képes előre jelezni a kitöréseket

2019. augusztus 31.
Amerikai kutatók olyan karperecet alkottak meg autizmussal élők számára, mely nyolcvannégy százalékos pontossággal képes előre jelezni az agresszív kitöréseket.

A tudósok olyan csuklón viselhető eszközt alkottak, amely képes előre jelezni az agresszív kitöréseket az autizmussal élő gyerekeknél. A karperec a stressz jeleit figyeli és méri. A pulzusszám, a bőr hőmérséklete, az izzadás és a kar mozgásai jelzik a kitörés érkezését. “Az eszköz nyolcvannégy százalékos pontossággal, az agresszív kitörés előtt hatvan másodperccel képes megjósolni azt” – mondta Dr. Matthew Goodwin, az eszköz feltalálója, a Northeastern Egyetem Viselkedéskutató Laboratóriumának vezetője. 

Fizikai tünetek jelzik a rohamot
Az eszköz kifejlesztéséhez az egyetem kutatói húsz autista gyermek agresszív epizódjainak körülményeit tanulmányozták nyolcvanhét órán keresztül. A gyermekek az életjeleiket mérő szenzorokat viseltek, és feljegyezték a viselkedésükben és pszichológiai állapotukban megjelenő összes változást, majd összevetették a szenzorok által mért adatokat azokkal a testi változásokkal, melyek az agresszív kitörések előtt láthatók voltak.


Véget vet a bizonytalanságnak
“Az autizmussal élő gyermekeknél gyakori agresszív kitörések előtt már érzékelhető, hogy egy bizonyos határon mozognak, és csupán egyetlen apró szikrára van szükség, hogy kitörjenek. Ha a gondviselőiknek egy olyan eszközt adhatunk, amellyel időben észlelhetik a kitörés érkezését, talán még sikerülhet megnyugtatniuk a gondjaikra bízott személyt, de arról is meggyőződhetnek, hogy biztonságos a környezet és nem éri felügyelet nélkül őket a roham” – magyarázta a karperec kifejlesztője.
A családok, akik autizmussal élő gyermeket nevelnek, nem feltétlenül tudják előre, mi váltja ki az agresszív kitörést a gyermeküknél, így félnek, hogy az bármikor bekövetkezhet. “Tulajdonképpen saját magukat ítélik házi őrizetre. Nem mennek moziba. Nem mennek vásárolni a gyerekeikkel. Nem mennek a parkba” – mondta Dr. Goodwin. “Néhány szülő úgy nyilatkozott, hogy ha csak hatvan százalékos valószínűséggel jelzi is a karperec a rohamot, már az is sokkal több, mint amennyi most van. Felbecsülhetetlen értékű számukra egy ilyen eszköz” – tette hozzá a kutató.

Tovább fejleszthető a hatékonyság
Az autizmus karperec pontossága nyolcvannégy százalék, mivel még nem áll rendelkezésre nagyszámú adat. A következő teszteket már 240 olyan autizmussal élő emberrel végzik, akiknél gyakoriak az agresszív kitörések. A kutatók reményei szerint ez tovább növeli majd az eszköz pontosságát. “Ahogy az adatbázisunk növekszik, úgy lesz az eszközünk egyre pontosabb, mivel tanulásra képes mesterséges intelligencia a motorja, ráadásul úgy látjuk, hogy hatvan másodpercnél hamarabb is képes lesz jelezni a kitörések közeledtét” – mondta a kutató.

Forrás: Newsweek
Fotó: Unsplash