Nem mindennapi dolog, hogy egy magyar modell bekerülhet a Vogue Italiába. Hogyan jött ez a felkérés?
Sanghajban modellkedtem három hónapig, és ott adódott ez a lehetőség. Az ügynököm felhívott, hogy lenne egy fotózás, ahol egy kígyóval kellene pózolni. Először rögtön nemet mondtam, ugyanis félek a kígyóktól. Aztán amikor elgondolkoztam rajta, rájöttem, hogy ez egy olyan dolog, amivel igenis szembe kell néznem. Úgyhogy végül belementem. A képek pedig olyan jól sikerültek, hogy a Vogue–nak is megtetszettek, és több mint hármat kiválasztottak közülük.
A fotózás hogyan zajlott?
A fotós felvette velem a kapcsolatot, elmondta a koncepciót, és megkérdezte, hogy benne lennék-e, hogy kevesebb ruha legyen rajtam. Ez egy másik olyan helyzet, ami szintén nem feltétlenül túl komfortos számomra, mivel én a divatvilágban inkább a divatot szeretem képviselni. Úgyhogy először erre is nemet mondtam… Végül azonban belementem, és annyira jó csapat meg légkör vett körül, hogy szerintem a képek is ezért lettek ennyire jók. De igazából úgy érzem, hogy nekem ez az egész fotózás valójában egy személyes kihívás volt, magamnak kellett bebizonyítanom, hogy ebben is tudok teljesíteni, és igenis tudom a maximumot hozni.
Korábban is voltak már hasonló volumenű munkáid?
Tulajdonképpen ez volt az első komolyabb utazásom, három hónapot voltam kint, és ott kezdtem el komolyabban is venni a modellkedést mint karriert. Egyet ígértem meg magamnak: valamit kint le szeretnék lenni az asztalra. Egy Vogue megjelenés egy modellnek hatalmas dolog. Egy ilyen lehetőség kinyitja a kapukat. De ezen kívül is elég sok mindent tudtam még a kínai piacon csinálni. Az egyik leghíresebb szépségmagazinjuknak négyszer is voltam a címlapján, csináltam különféle show-kat, katalógusokat, voltam kifutón. Végre valóban komolyan vettem a modellkedést, ennek pedig meg is lett az eredménye.
Mióta vagy a szakmában?
Néhány éve már a Lake Models ügynökséggel dolgozom együtt. Nagyon ambiciózus és támogató csapat. Először inkább csak kisebb hazai munkákat csináltam, voltak különböző fotózásaim és megjelenéseim, de igazából egyik sem kifejezetten említésre méltó. Bár a hazai pályán olyan hatalmas lehetőségek nincsenek is.
Mennyivel volt másabb Kínában dolgozni, mint itthon?
Az én karakterem alapvetően androgün. A hétköznapokban nőként élek, de amikor modellkedésről van szó, akkor androgün vonalat képviselek, ami pedig tulajdonképpen egy arany középút a két nem között. Kínában teljesen más a nyelv, a kultúra, nekik eleve a külföldiek is csodaszámba mennek. Odajönnek, rád mosolyognak, fotózkodni akarnak. Az én karakterem pedig még különlegesebb volt nekik. Fantasztikus munkáim voltak, csak aztán jött a koronavírus… Ez pedig a további lehetőségeimre is hatással volt.
Ezt olvastad már?
Érezhetően rányomta a vírus a bélyegét a munkádra?
A vírus nagyjából a kínai újév környékén jelent meg. Az újév miatt eleve elcsendesedik az ország, ezt pedig még fokozta ez a dráma is, így fokozatosan vették el a munkáinkat. Egy idő után már az utcára sem lehetett kimenni. Kína után mentem volna más országba is, mert jöttek újabb lehetőségek, de a félelem miatt mindent elvágtak. Az utolsó időszakokban szó szerint nem hagyhattuk el a lakást.
Transzmodellként idehaza mennyire egyszerű érvényesülni?
Az én esetemben teljesen egyszerű. Próbálok mindig pozitívan állni az emberekhez, és ezt is kapom vissza. Semminemű atrocitás vagy hátráltatás nem szokott érni, és a munkámban is megtalálnak azok az emberek, akik tudják, hogyan kell bánni a karakteremmel. Semmivel sem nehezebb vagy könnyebb itthon, mint máshol.
Mit jelent számodra a divat?
A divat az önkifejezésem egy módja. Én magam is nagyon összetett vagyok, és sok mindenről másként gondolkodom, mint általában az emberek. Ebből kifolyólag a stílusom is olyan, amit sokan nem értenek. A stílusom a személyiségemet tükrözi, tehát mindenképpen egy önkifejezés. Úgy gondolom, hogy sokat elárul egy emberről a megjelenése.
Van olyan ember a divatvilágban, akire felnézel? Akire példaképként tekintesz?
Őszinte leszek, nincs. A divatvilágon belül nem is vagyok annyira tájékozott, nem ismerem feltétlenül a nagy neveket. Mindig magamból indulok ki, és saját magam legjobb verziója, saját magam példaképe akarok lenni.
Van olyan munka, amit el szeretnél érni, amire vágysz a szakmában?
Egy Versace? (Nevet.) Szeretem a nagy dizájnereket, tehát az mindenképpen büszkeség lenne, ha olyan márkának dolgozhatnék, amelyeknek neve van, és amit az emberek ismernek. Azon belül, hogy kifutó vagy fotózás, igazából nem is számít. Ha a nevemet mint modell be tudnám írni a köztudatba, arra már büszke lennék. Viszont azt is tudni kell, hogy én mindig is énekesnő szerettem volna lenni, már vagy ötéves korom óta. Az énekeskarrier inkább a fő irány, a modellkedésből pedig olyan egzisztenciát szeretnék megteremteni, amiből aztán építkezhetem tovább, és mehetek a zeneipar felé.
Akkor a modellkedés inkább csak egy tudatosan megtervezett állomás az életedben?
Igen, mindképpen egy állomás, és szerintem nagyon fontosak az ilyen lépcsők az életünkben. Szeretnék minden állomást olyanná tenni, hogy amennyire csak lehet, az engem emberileg, érzelmileg és persze anyagilag is gazdagítson. Aztán úgyis érzi az ember, hogy mikor jöhet a következő lépés. Ebből a stádiumból majd egy közvetlen átalakulást fogok vinni a zenébe.
Olvass tovább!
Felkavaró beszélgetés egy gyönyörű, hajléktalan modellel
A szabadságról, a menekültlétről, a bürokráciáról és az otthontalanság érzéséről is mesélt gy megtört, de büszke iráni manöken Valkovics Tünde újságírónak Párizsban. Negzzia sorsa azonban váratlanul, talán nem függetlenül az épp zajló divathéttől, jó irányba fordulhat.Fotó: Ganna Gong
