Magyar nők segítenek a kongói asszonyoknak

2020. március 20. |

Egy kilencfős női különítmény indult útjára nemrég Magyarországról Kongó felé, hogy egy reménytelen helyzetbe került afrikai asszonynak segítsen. Felemelő élményekben és mélypontokban is volt része az önkénteseknek, akikkel arról is beszélgettük, hogy miért pont Afrikába mentek segíteni.

Humanitárus túrára mindenki más indíttatásból utazik, de az biztos, hogy kell hozzá vagányság, magabiztosság és kiforrott elhatározás. „Kétélű fegyver, ha kilenc nő együtt dolgozik: vagy szétrobbannak, vagy kidöntik a Földet a tengelyéből. Szerintem nálunk az utóbbi történt” – mondja Gazsi Nóra állatorvos, aki egyike volt annak a kilenc magyar nőnek, akik januárban egy 19 napos kongói utazás során gyökeresen megváltoztatták egy szerencsétlen sorsú afrikai nő életét.

A kis csapat az Afrikáért Alapítvány vezetőjével és egy másik férfi kísérővel utazott a fővárosba, Kinshasába, hogy egy tavasszal elkezdett építkezést befejezzenek: magyar adományokból építettek házat egy olyan özvegynek, akit férje halála után kilakoltattak. A nő egy 15 négyzetméteres lyukban élt két lányával és hat unokájával, a család a földön aludt, és a folyó volt a fürdőszobájuk.

Hőség, földút és gyereksereg

Az önkéntesek a város egyik legnagyobb szegénynegyedében¸ Kinkoléban szálltak meg, itt lakik az özvegy is, akit mindenki csak Mama Alphonsine-nak hív. Aszfaltozott utak nincsenek, mindenki földúton jár. A külföldieket egy négy-öt méter magas betonfallal és szögesdróttal körülvett épületben szállásolják el, hogy védve legyenek. Bár folyóvíz és folyamatos áramellátás a szállodában sem volt, de akadt enni- és innivaló, ami ott luxusnak számít. Az első reggelen innen indultak meglátogatni Mama Alphonsine-t a magyar önkéntesek.

Ahogy kiléptek a szállásról, azonnal körülvették őket a helyiek, a gyerekek folyamatosan szaladgáltak körülöttük, kedvenc játékaikat, az autógumikat pörgetve. A 35 fokos hőségben az afrikai asszonyok az út szélén főzték az ebédet: gyúrták a fufut, őrölték a maniókát. A magyar csapat legalább negyven percet sétált a trópusi éghajlaton megszokott, mindennapos esőzések áztatta, hatalmas kátyúkkal tarkított agyagos-saras földúton, mire elérte az asszony házát. Ahogy egyre beljebb haladtak a szegénynegyedben, egyre szűkebbek lettek az utak, amelyeket bádogból, agyagból, műanyagból eszkábált építmények szegélyeztek. Hatalmas gyereksereg kíséretében érkeztek meg Mama Alphonsine házához, amit az óriási belvíz miatt alig lehetett megközelíteni.

A nő, akit megtört az élet

Mama Alphonsine – bár még csak a negyvenes évei elején jár – már bőven nagymama, és mivel Kongóban 40-45 év az átlagéletkor, idősnek számít. Magas, büszke, egyenes hátú, erős asszony, aki sokat nevet, és nagyon örült a magyar nőknek. De furcsa módon a róla készült képek egyikén se mosolyog. „A képeken, amiket készítettem róla, mindig azt a nagyon mély fájdalmat látom, amit én is hazahoztam belőle… pedig amikor ott láttam, mindig mosolygott” – emlékszik vissza az özvegyre Nóra. Az élet megviseli az ottani nőket: tizenévesen már férjük van, sok gyereket szülnek, és mivel egészségügyi ellátás nincs, megtanulnak együtt élni a betegségekkel.

Az afrikai asszony életében óriási dolog, hogy kilenc fehér nő dolgozott azért, hogy ő és a családja jobb körülmények között élhessenek. A 19 nap alatt betonoztak, festettek szobákat, ablakokat, ajtókat, kiépítették az áramellátás lehetőségét, ereszcsatornát, emésztőgödröt alakítottak ki, és bútorok is kerültek a lakásba.

A teljes cikket az áprilisi Marie Claire-ben találod!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter