13. nap: Annyi időt töltöttem a kutyák között, hogy lassan már megtanultam kutyanyelven
Sziasztok! Jó reggelt Szicíliából!
Először is szeretném megköszönni a számtalan kedves olvasói levelet. Nagyon jólesik, különösen ebben a helyzetben, amikor egyre több olyan felhang szerepel a közösségi médiában, hogy felesleges pozitív életszemléletet közvetíteni. Nem szeretném hosszasan lereagálni. El kell fogadni, hogy vannak, akik szeretik a bomlasztó dolgokat. Szerencsére úgy látom, hogy az ilyen gondolkodású emberek ideje lassan leáldozik. A cikkeim szívből születnek, és nekem ez van a lelkemben. Szeretet. Vállalom.
Szente Veres Adrienn és családja hét éve él már Szicíliában, a férjével, Gáborral mindketten a turizmusban dolgoznak, kisfiúk Benedek pedig már kint kezdte az iskolát. Az olaszországi koronavírus-járvány Adriennék életét is fenekestül felforgatta, a családnak házi karanténba kellett vonulnia, és be kell tartania a rájuk rótt szigorú szabályokat. Karanténnaplóját elsősorban saját maga szórakoztatására kezdte el Facebookon írni, pozitív hozzáállása és humoros bejegyzései azonban hamar felkeltették az emberek figyelmét.
Bizonyára sokan ismerjük Risitast, akinek a sikerének kulcsa az utánozhatatlan nevetése. Számtalan humoros álfelirattal vált világhírűvé Az eredeti szövegben munkahelyi kalandjairól mesél, de nem is ez a lényeg. Az első riport után annyi meghívást kapott, hogy nevetésével bejárta a fél világot. Előtte szinte alig volt lehetősége utazni. Talán mindegy is, hogy mit mondott. Nem akart közvetíteni, csak adni valamit, amit úgy hívnak, hogy boldogság. Valójában mindannyian ezt keressük. Én se szeretnék semmit közvetíteni. Az egész naplóötlet terápiás jelleggel indult. Annyian érdeklődtetek a hogylétünk felől, hogy egyszerűbb volt összefoglalni és megírni. Az, hogy ennyien szeretitek, külön öröm a számomra.
Nem tudom, hogy kire, hogyan hat a bezártság, de én annyi időt töltöttem a kutyák között, hogy lassan már megtanultam kutyanyelven is beszélni. Azt hiszem, a Rigó utcában ezt a nyelvet még nem vették fel a listára. Szerintem azért elég érdekes tételeket lehetne kidolgozni: „Elmondaná, hogy mit keres egy fej nélküli sirály a kertben?” „A szárítóról, hogy került a törölköző a balkonládába?” „A szomszéd macskája mit keres az RSU feliratú kukában?”
Olvasd el a karanténnapló korábbi bejegyzését is!
A hallás utáni szövegértés részen pedig a következő kihívás elé állítanám a kutyákat: „Próbáljon meg öt percig csöndben maradni, miközben egy idegen kerékpáros halad el Ön mellett.” Ez már a középfok. Az alapfok ennél egyszerűbb lenne: „Kérem, ne tépje le az idegen kerékpárost a bicikliről!”
Végül pedig a fordítási feladatkörnél a következő cikket kellene kutyanyelvről embernyelvre fordítani: „Hogyan éljek békében a kukásautóval?” „Hogyan ássuk el a lerágott csirkelábat, hogy ne kapjon szívinfarktust a postás?”
A másik dolog, amit szerintem a bezártság következménye nálam, az egyre szürreálisabb álmaim. Tegnap éjszaka rosszat álmodtam. Felültem az ágyamban, és félálomban azt kérdeztem a férjemtől: „Te mit keresel itt?” Lakonikus nyugalommal annyit válaszolt? „Én itt lakom!” Mire én félálomban: „Az jó, mert azt hittem egy egér!” Erre ő: „Nyugodj meg! Nincsenek száz kilós egerek! Aludj tovább!”
Legyen szép napotok! Ölelés. Adri
