Majdnem a nők éve lett a mozikban – aztán jött a koronavírus

2020. május 02.
Egészen a koronavírus-járvány világméretűvé válásáig a nők uralták 2020-ban Hollywoodot és a mozik jegypénztárait. Bár a friss filmeket előbb-utóbb bemutatják ugyan, ám ezzel megint a nők húzzák majd a rövidebbet.

A négy legnagyobb bevételt termelő 2019-ban bemutatott film remek évet vetített előre a női filmkészítők számára 2020-ra. A Bosszúállók: Végjáték, az Oroszlánkirály, a Jégvarázs 2. és a Pókember: Idegenben uralta a kasszákat ugyanis, idén pedig a Margot Robbie főszereplésével készült Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása), valamint A láthatatlan ember Elizabeth Moss főszereplésével azt jelezte, hogy az idei végre a nők éve lehet a kamera mindkét oldalán.


Női szuperhősök hada érkezett volna

Soha nem fordult még elő ugyanis, hogy a nézők több olyan szuperhősfilm közül is választhatnak egyszerre, amelynek nő a főszereplője. Ráadásul nő is rendezte őket. Idén pedig számíthattunk (volna) a Wonder Woman folytatására Gal Gadot-val a főszerepben, Maisie Williamsszel az egyik főszerepben a sokáig halogatott Új Mutánsok bemutatására, valamint a Fekete Özvegy saját filmjére Scarlett Johanssonnal. Nem is beszélve az Örökkévalók ősszel esedékes bemutatójára Angelina Jolie-val és Salma Hayekkel. És ezek csak a szuperhősfilmek.

Olvastad már?

Március elején mutatták volna be a Niki Caro rendezte Disney-remake-et, a Mulant, illetve Emily Blunt két új filmjét, a Hang nélkül 2-t és a Dzsungeltúrát. Összesen körülbelül húsz film érkezett volna a mozikba, amelyekben nő a főszereplő, női rendezője volt, esetleg mindkettő. Ám beütött a koronavírus-járvány, a filmek nagy részének bemutatóját pedig 2021-re halasztották.

Miért fájó a halasztás?

Évekbe telt, mire sikerült kiharcolni, hogy ennyi filmben lehessen női főszereplő, teret kapjanak a női forgatókönyvírók és rendezők. 2019-ben a száz legnagyobb bevételt hozó film 12 százalékát rendezte nő. Ez nyolc százalékkal több, mint 2017-ben. A forgatókönyvírókat nézve még nagyobb a változás: a 2017-es tíz százalék után 2019-ben a legnagyobb bevételt termelő mozifilmek 20 százalékának forgatókönyvét jegyezte nő. A főszereplők között pedig a filmek közel felének volt (100-ból 43) nő a központi karaktere. Ezt a tendenciát törte most derékba a világjárvány.


Egymással kell versenyezniük

Azok a filmeknek, amelyeket most elhalasztottak, ám bemutatóik normális viszonyok között az év egészére szépen eloszlottak volna, egymással kell versenyezniük a mozipénztáraknál. Ez tulajdonképpen a szakértők szerint el is veszi annak esélyét, hogy bármelyik filmből kasszasiker legyen. Eddig 21 film premierjét jelentették be az év utolsó két hónapjára, köztük olyan nagy produkciókat is, mint a West Side Story, a Dűne, a Godzilla vs. Kong vagy éppen a Top Gun és az Amerikába jöttem folytatása. A rengeteg új film egy időben történő megjelenése azonban csupán egy dolog. A mozik újranyitása is rengeteg kérdést vet fel.

Mennyien mennek moziba?

Amikor a mozik újra kinyithatnak, rengeteg olyan tényező felmerül majd, ami egy film sikerét befolyásolhatja. Beülnek egyáltalán az emberek a nézőtérre, idegenek mellé? Mennyi ember mehet be egyszerre egy terembe? Korlátozzák a nézők maximális számát, vagy lehet teltház?


Kínában már óvatosan megnyitottak a mozik, majd március végén ismét be is zártak. Amerikában nagyon elszántak a filmszínházak vezetői, ám komoly fejtörést okoz számukra, hogyan győzhetnék meg az embereket arról, hogy beüljenek olyan zárt termekbe, ahol idegenek is vannak rajtuk kívül. Még ilyen körülmények között is ragaszkodnak a forgalmazók, hogy a Mulant, a Fekete Özvegyet, a Hang nélkül 2-t és a Wonder Woman: 1984-et még idén bemutassák. Valószínűleg a legnagyobb bevételt hozó filmek között lesz mindegyik női szuperhős, ám ez teljesen mást jelent majd, mint egy évvel ezelőtt.

Olvass tovább!

Forrás: Insider
Fotó: Unsplash, Getty Images