Ő áll Budapest legmenőbb éttermeinek Pinterestre illő dizájnja mögött, kilenc éve vezeti a Studio Arkitekter belsőépítészeti és tervezőirodát, amely számos rangos díjat zsebelt már be. Csap Viktor mégsem tartja magát sztárépítésznek, a kreatív csapat erejében hisz, és abban, hogy bármilyen teret stílusossá lehet varázsolni.
A Zrínyi utcai Big Fish étteremben vagyunk, miért pont ezt a helyszínt választottad?
Nemrég még Traktor néven futott itt egy étterem, azt is mi terveztük, és most mi fogjuk az új igények szerint átalakítást is végezni. Szeretem a mostani dizájnt is, sok az izgalmas felület.
Csak vendéglátóhelyek, üzletek és irodák tervezésével, kivitelezésével foglalkozik a Studio Arkitekter?
Ez az, amiről beszélünk, de egyébként nagyon sok lakást és házat is csinálunk, csak a privát ügyfelek nem feltétlenül szeretik, ha mutogatjuk az otthonukat. Egy étteremnél az a fontos, hogy milyen vendégkört céloz meg a hely, hogy milyen ételek szerepelnek az étlapon, milyen hangulatot szeretne közvetíteni – ezekhez állítjuk be a dizájnt. Hasonlóan néz ki a tervezés egy otthonnál is, csak sokkal személyre szabottabb megoldásokat tudunk kínálni.
Viszont egy étteremmel vagy szállodával nagyobbat lehet villantani, nem? Gondolok itt például arra a 170 négyzetméteres lakásra, amit minihotellé varázsoltatok, és elnyerte a Gastro & Hotel Design Award Az év alternatív szálláshelye elismerését.
Izgalmas projekt volt, tavaly év végén adtuk át, és év elején nyertük vele a díjat.
Ez az, amire a legbüszkébb vagy most?
Mindig az aktuális projekt a kedvenc, illetve mindegyik munkának van egy élménygörbéje. Amikor nekikezdek, rettentő lelkes vagyok, és nagy elánnal vetem bele magam a tervezésbe, aztán amikor mondjuk a költségek lefaragása miatt újra és újra kell alakítani a tervet, majd a kivitelezés során az idővel is harcot kell vívni, kezd elfogyni a jókedvem. De ahogy közeledünk a vége felé, és megvan a végeredmény, újra beleszeretek, ez a szerelem pedig tart egészen addig, amíg neki nem állok a következő munkának.
Mi van akkor, ha a megrendelő kivitelezhetetlen ötlettel áll elő?
A legelső munkám egy panellakás átalakítása volt. Ott úgy keresett meg az ügyfél, hogy hallotta, most diplomáztam és nagyon lelkes vagyok, neki meg van egy panellakása, amibe olyan konyhát szeretne, mint amilyen a Győzike show-ban Győzike konyhája. Bevallom, nem ilyen megbízásokról álmodoztam az egyetemen, de örültem a lehetőségnek, így éltem vele. Ám még mielőtt nekiálltam volna a tűzpiros és zebramintás konyhának, elkezdtem kérdezgetni az ügyfelet. Meg akartam érteni, miért vágyik ilyen konyhára, ha amúgy nem rajongója Győzikének, és állatbarátként kifejezetten rossz érzéssel tölti el, ha állatminta borít valamit. A végén kiderült, hogy neki a fényes bútorok tetszenek, így elég volt magasfényű felületekkel operálni a helyiségben.
Szóval egy építésznek pszichológusnak is kell lennie?
Főleg annak, csak ezt nem tanítják sehol. Dániában diplomáztam, de előtte a Műegyetemre (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – a szerk.) és az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karára is jártam, ám sehol nem mondták el azt, hogy a tervezés a munkánknak csak a harminc százalékát teszi ki. Van benne harminc százalék projektmenedzsment, negyven százaléka pedig pszichológia és kommunikáció.
Ügyfélfüggő az, hogy mennyire kapsz szabad kezet?
Pont amiatt, hogy a munkafolyamat elején megismerem az ügyfelet, meg tudom fejteni azt, hogy mi tetszik neki és mi nem, így el tudom nyerni a bizalmát. Sokszor kapok szabad kezet, például ennél az étteremnél se készültek látványtervek.
Ez gyakran megesik?
Csak a megbízások felére csinálunk látványterveket. Sokszor olyan gyorsan kell kitalálni és kivitelezni egy munkát, hogy nincs idő ilyesmire. Persze ez nagy felelősség is, hiszen az, hogy egy étterem jól néz ki, az ízlés kérdése, de a sikeres működés az, ami megmondja igazán, hogy egy dizájn jó vagy sem.
Ennyire fontos a gyorsaság?
Egy étteremnek általában tíz napja, maximum két hete van arra, hogy megtörténjen egy felújítás vagy átalakítás.
Mennyire más tempó ez, mint egy családi ház vagy lakás felújítása, ami évekig szokott tartani…
Az általában azért húzódik el, mert a tulaj kihagyja a tervezést. Úgy gondolja, hogy olcsóbb és gyorsabb, ha átugorja ezt a fázist, a végén viszont sokkal több ideje és pénze rámegy az egészre, mert nincs tervcsomag.
Melyik a nagyobb kihívás: nulláról felépíteni valamit, vagy átalakítani egy már meglévő helyet?
Az átalakítás mindig nagyobb falat. Főleg azért, mert nem tudom, mi van a fal mögött, a padló alatt… Rengeteg meglepetés érhet, sorra esnek a ki a csontvázak a szekrényből. Egy felújításnál emiatt sok a rögtönzés.
Ehhez viszont az kell, hogy te is rugalmasan kezeld a dolgokat, és ne ragaszkodj görcsösen az eredeti tervedhez.
A koncepciónak kell erősnek lenni, a részleteket lehet módosítani.
A karantén időszaka azért kényelmesebb tempóban telt?
Az építőipar nem pihent azokban a hónapokban sem, amikor az ország bezárkózott. Mi a karantén alatt is teljes gőzzel dolgoztunk, betartva az előírt szabályokat.
Ha nem találjátok meg az ideális kanapét vagy lámpát a forgalmazó cégek kínálatában, azt legyártjátok?
Gyakran előfordult az, hogy gyorsabb volt megtervezni és legyártatni egy kanapét, mint megkeresni egy olyat, ami körülbelül jó lesz. Vagy a másik verzió, hogy ami jó lett volna, az meg olyan drága volt, hogy nem fért bele a költségvetésbe, ezért döntöttünk a saját gyártás mellett. Persze sosem másoltunk, mindig valami sokkal egyedibbet találtunk ki. Az évek alatt ez bevált gyakorlattá vált, a bútorokon túl burkolatokat, lámpákat is tervezünk, amelyeket aztán az ország legjobb szakemberei pikk-pakk megvalósítanak nekünk.
A fenntarthatóság mennyire szempont a tervezésnél?
Egyre több szemét termelődik, mert egyre gyorsabban cserélődnek a dizájnok. Ebben a mi felelősségünk az, hogy olyan dizájnt álmodjunk meg, ami időtálló, nem avul el egy-két év alatt. Ehhez pedig az kell, hogy az adott otthonnak, irodának vagy üzlethelyiségnek identitást adjunk, azaz ne kövessük vakon az évszakonként változó lakberendezési trendeket. Tök jó lenne, ha lennének itthon is olyan second hand lakberendezési üzletek, mint amilyenekkel Dániában mindenütt lehet találkozni – amikor ott tanultam, ezekből a boltokból rendeztem be én is az albérletemet. Fenntarthatósági törekvésünk még az újrahasznosítás, például a székeket is, amiken most ülünk, ahelyett, hogykidobtuk volna, inkább átkárpitoztuk, átszivacsoztuk és átfestettük a lábukat. Ezekkel lehet és kell is játszani.
A márványos kollégánknál szeretek a leselejtezett darabok között kutakodni, és szinte mindig olyan kincsekre bukkanok, amelyeket szerintem vétek kidobni. A leeső márványdarabok számára hulladékok, nekem viszont a minap beindították a fantáziámat: mi lenne, ha ezeket összezúznánk, és összekevernénk az egyik kedvenc anyagommal, a betonnal. A terazzo most úgy is nagyon megy. Csinálhatnánk belőle asztalt, padlót, és máris újrahasznosítottunk.
Megfigyeltem, hogy a munkákról mindig többes számban beszélsz. Inkább vagy csapatjátékos, mint magányos farkas?
Választhattam volna azt az utat, hogy reflektorfénybe állok, és úgy brandingelem magam mint Csap Viktor, a sztárépítész. Számomra azonban nagyon fontos, hogy jó csapat vegyen körül. Annyira, hogy egy új csapattag kiválasztásánál nem is csak a szakmai tapasztala érdekel, hanem hogy emberileg milyen, mert ahogy azt már korábban is említettem, a szakképzettség csak a munkánk harminc százalékát teszi ki, arra meg meg tudom tanítani.
Hányan dolgoztok a stúdióban?
Most nyolcan vagyunk.
Éttermeket, üzleteket tervezni baromira kreatív dolog, cégvezetőként azonban egy csomó cseppet sem kreatív feladatod is van.
Minden szakmának megvan az utálatos része. Én például a kótázást (méretezés – a szerk.) utáltam mindig is, és az, hogy a Studio Arkitekternek mindig olyan szépek és érthetőek a dokumentációi, az nem az én érdemem, hanem Szegedi Eszter kolléganőmé. De van olyan kolléganőm, Lantos Imola és kollégám, Somogyi Ádám, aki meg a projektmenedzsmentben olyan katonás, amilyen én sosem leszek – én a dizájnban vagyok szigorú.
Honnan szoktál ihletet meríteni a tervezéshez?
A divatból rengeteget inspirálódom, figyelem, hogy a különböző színek, minták és textúrák hogyan hatnak egymásra, mert ezeket a belsőépítészetben is kamatoztathatom. Kedvencem a francia Jacquemus, zseniális az egész divatház a ruháktól a kampányfotókon át a brandingig, de a Byredo parfümmárkát is csodálattal követem.
És mi az, ami feltölt?
A két gyerekemmel és a feleségemmel töltött idő. A sport, főleg a kickbox. Varró Zoltánnal való nagy és mélyen szántó szakmai és baráti beszélgetések, valamint Bori Károly barátom nagy életigazságit hallgatom egy-egy finom gin&tonic mellett.
Apropó gyerekek, úgy képzelem, gyerekkorodban a kedvenc játékod a Lego és a fa építőkockák lehettek…
Legózni tényleg szerettem, mindig Transformers autókat csináltam, az építészet ekkor még egyáltalán nem vonzott. Közgazdasági középiskolába jártam, ahonnan a Külkerre felvételiztem. Fel is vettek, de már nem iratkoztam be, mert akkor találtam ki, hogy építész leszek.
Dániában szereztél építészdiplomát. Sosem gondolkodtál abban, hogy ott nyiss irodát?
Nem, egyből hazajöttem. Dániában egy magyar építész lennék, itthon pedig egy Dániában végzett építész vagyok. Ráadásul a dánok elég zárkózottak és nagyon nacionalisták, a dán cégeknél a dánok élveznek előnyt a külföldiekkel szemben, rettentő nehéz ott karriert csinálni.
Ha bármit tervezhetnél bármilyen stílusban, mi lenne az?
Sok ilyen álmom van. Van például házterv a fejemben, de libanoni, olasz és japán étteremötlet is. Illetve egy ötcsillagos kempinget, azaz glampinget is szívesen csinálnék.
Hogy látod a Studio Akitekter jövőjét?
Komplexebb, erősebb és nagyobb céget vizionálok, amely a jövőben is lépést tart a nemzetközi mezőnnyel, és továbbra is képes betartani a tűpontos határidőket.
Fotó: Czvitkovits Judit
