„Nem fogjuk feladni” – Interjú László Pannával az egyetemfoglalásról

2020. október 23. |

Több mint ötven napja tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem blokádja. Az egyetem polgárai olyan kitartással és kreativitással küzdenek iskolájuk autonómiájáért, amelyet már nagyon régen látott az ország és a világ. A diákok a kialakult helyzet ellenére is tanulnak, mellette pedig szünet nélkül dolgoznak céljaikért az intézmény falai között. László Panna, az SZFE elsőéves televíziós műsorkészítő szakos hallgatója mondta el nekünk, hogy mi tartja a lelket az egyetem polgáraiban, hogyan működik az általuk kialakított demokratikus rend, és mit jelent most számukra október 23-a, ami most különösen szimbolikus.

Példátlan a kitartásotok. Mi tartja bennetek a lelket?

A cél és a csapatszellem eléggé motiváló, és mindenki érzi, hogy egyre többen támogatnak minket. Egymásban tartjuk a lelket, külön-külön az osztályokban is beszélgetünk erről az egészről. Kialakult sok minifórum osztályokon belül, de van egy nagyobb is, az összegyetemi, ahol mindent megtárgyalunk bázisdemokratikus módszerekkel. Amikor a Vas utcában, a Szentkirályi utcában vagy a Rákóczi úton őrségben vagyunk, és odajönnek hozzánk az emberek, akkor úgy érezzük, hogy ez az ő ügyük is. Ez baromi nagy felelősség, és eléggé igénybe veszi a lelkünket. Az elején nem gondoltuk volna, hogy ez ilyen nagy dolog lesz, és ennyire felébreszti az emberekben a reményt. Nekem van egy olyan sejtésem, hogy az egész még csak 23-án fog kicsúcsosodni.

Az biztos, hogy nem fogjuk feladni addig, ameddig a követeléseink nem teljesülnek, mert nyilván ezért kezdtük el.

Az a legnehezebb, hogy nincs olyan, hogy egy órára kikapcsolhatnám az internetet. Indító rajtban kell állnunk, mert bármikor történhet valami. Ez fárasztó, pedig én nem is vagyok annyira aktív. Nem vagyok benne a fórumelőkészítő munkacsoportban, a moderátor munkacsoportban, a sajtó munkacsoportban vagy az akció munkacsoportban, akik tényleg a legtöbbet dolgoznak. A bizonytalanság nehéz, de amikor belegondolunk abba, hogy miért csináljuk ezt az egészet, új erőre kapunk.

Milyen hangulat uralkodik bent, az egyetem falai között?

Amikor nincsen riadó, akkor nagyon jó. Az egész osztálykirándulás-jellegű. Random emberek ülnek az egyetem különböző pontjain laptoppal, és beszélgetünk vagy eszegetünk. Én gólya vagyok, de azt hallottam, hogy a filmes és a színházi képzés mindig nagyon távol állt egymástól. Két külön épületben tanulunk, fizikailag is el vagyunk választva. Ez most összehozta az egész egyetemet, nincs klikkesedés. Előfordult, hogy felmentünk a Vas utcai büfébe, és még viccelődtek is rajta, hogy filmesek vannak bent. Ez már egyáltalán nem poén, mert mindenki együtt van, és lényegtelen, hogy ki milyen szakra jár. Ez csak akkor fontos, ha különböző kreatív, performatív megmozdulásokat tervezünk, hiszen olyankor jó, ha mindenki a saját szakterületén belül tud alkotni. A színészek például performanszot csinálnak, a zenés színészek kórusműveket, mi, tévések pedig készítettünk egy másfél órás streamadást az októberi fáklyás futásról. A sajtó munkacsoportban van forgatókönyvíró és gyártásvezető is. Mindenki élesben próbálhatja ki azt, amit tanul. Erre lehet, hogy egyébként csak később lett volna lehetőségünk. Nagyon sok kreatív energiát mozgósítunk. Ez nagyon erős közösségi élmény. Lehet, hogy pátoszosan hangzik, de ilyen szempontból nagyon jó.

Az új vezetőség korlátozta az internet-hozzáférést az egyetem falain belül, és előfordult az is, hogy kizártak titeket a tanteremből. Hogyan tudjátok kivitelezni a tanulást, az oktatást ebben a helyzetben?

Kreatívan. Nekünk az összes óránk meg van tartva Zoomon vagy élőben. Nagyon sok felajánlást kaptunk. Hoztak be wifi routert, és gyűjtöttek nekünk pénzt, hogy tudjunk mobilinternetet venni, ezeket pedig szétszórtuk az egyetem különböző pontjain. Ha valakinek online órája van, akkor beül a büfébe vagy valamelyik terembe, hogy el legyenek foglalva a helyiségek. Előfordul, hogy tizennégy ember tizennégy teremre vigyáz így az órák alatt. Elég abszurd, hogy internetet kell vadásznunk, és gyakorlatilag küzdenünk kell azért, hogy tanulni tudjunk. Az illegitim módon kinevezett kuratórium által kinevezett kancellárnak eddig három intézkedést sikerült hoznia: a wifi lekapcsolását, a tantermekből való kizárást és a rendkívüli őszi szünetet. Gyakorlatilag mind a három arra irányult, hogy ellehetetlenítse az oktatást. Mi tényleg csak tanulni szeretnénk. Hétfőn effektíve az egész osztálynak be kellett szöknie az iskolába azért, hogy meg legyenek tartva az óráink. Ez nevetséges. Egy csomó teremnek nem adják ki a kulcsait, így nem tudunk bemenni az oktatás helyszíneire. A látványtervező osztályt sem engedték be a termükbe, pedig órájuk lett volna. Annyira abszurd ez a szituáció, de azt érzem, hogy minden támadástól vagy fenyegető e-mailtől csak erősebbek leszünk. Mindig van egy utolsó kreatív energia, amit be tudunk dobni, ami fellendíti az egészet.

Milyen támogatást kaptok a civilek részéről, és mi az, amire még szükségetek lenne?

Van egy naponta frissülő Google-dokumentum az SZFE HÖK oldalán, ahova az adományokkal foglalkozó munkacsoport mindig beírja, hogy mire van szükségünk. Minden adománynak örülünk, mert nincs olyan dolog, amire ne lenne szükségünk. Amikor nagyon sok ételadományt kaptunk, akkor továbbadjuk olyan szervezeteknek, akik rászorulókat segítenek. Így is támogathatjuk egymást. Van olyan étterem, ahonnan naponta küldenek nekünk ebédet, például egy vegán helyről is – én vegán vagyok, úgyhogy ennek nagyon örülök. Tegnap magyar népmeséket tartalmazó mesekönyvet kaptunk, de volt olyan, hogy hálózsákot vagy powerbankot hoztak. Én azt érzem, hogy azok a magánemberek, akik odajönnek adományozni, hálásak, hogy adhatnak valamit, és így ők is a részesei lehetnek ennek az egésznek. Ez egy szép összefogás, szerintem aggódnak is értünk. Azt látom, hogy a hatvan feletti korosztály képviselőiből nagyon sokan vesznek részt a tüntetéseken. Generációkutatási szempontból nagyon érdekes lehet, hogy miért pont ez a korosztály érzi úgy, hogy itt van a helyük. A nagymamám sírva szokott felhívni háromnaponta, hogy mi lesz velünk. Mindig elmondom neki, hogy semmi, mert ügyesek vagyunk, és megcsináljuk. Nagyon fontos, hogy összefogjunk. Az október 23-i megmozduláson csatlakozott hozzánk a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Magyar Szakszervezeti Szövetség, illetve nagyon sok egyetem alulról szerveződő polgársága is. Nagyon nagy dolog lenne, ha rengeteg egyetemista össze tudna gyűlni a felsőoktatás szabadságáért.

Nekem sok hitem van a holnapi megmozdulásban. Már csak azért is, mert ez az október 23-a szimbolikus.

Mi a menete a demonstrációnak?

Négykor lesz a gyülekező a Műegyetem Rakparton. Fél hatkor fáklyát gyújtunk a Március 15. téren, és hat órakor az Uránia előtt az SZFE-s hallgatók által szervezett megemlékezés várja a menetet, ahol fellépnek a zeneakadémisták, a 100 színésznő kórusa, Horváth Aladár és a FreeRoma Group – ami egy 65 tagú cigányzenekar, és szerintem baromi jó lesz –, és több felszólalónk is lesz. Ez igen erős szolidaritásnak tűnik.

Mi a legfontosabb üzenet, amit közvetíteni akartok az országnak és a világnak?

Ha egy szóban kéne megfogalmazni, az a szabadság és a szabadsághoz való jog lenne. Szerintem még nagyon fontos a szolidaritás is, mert példátlan, ami most történik. Ilyen erős összetartás szerintem nagyon régen volt Magyarországon. Az ’56-os eseményekről is meg fogunk emlékezni. Ez a holnapi nemcsak az SZFE ügye, hanem az összes egyetem autonómiájáért történik. Most az orvosok is elég rossz helyzetben vannak, a pedagógusokról nem is beszélve. Merjünk kiállni egymásért és egymás szabadságáért. Ne csak akkor mozduljunk meg, ha a mi házunk ég, hanem akkor is, ha a szomszédé. A Facebookon majdnem tizenhatezren igazoltak vissza. Remélem, hogy többen leszünk, de azért nem merek még ilyen számításokat végezni.

Nehéz nem párhuzamot vonni ’56 és a jelenleg zajló események között. Bennetek milyen gondolatok merültek fel ezzel kapcsolatban?

Bennem személy szerint az merült fel – és ezt egyébként igazolták is azok az események, amik az elmúlt hetekben történtek velük –, hogy valószínűleg a hatalom is érzi, hogy október 23-a egy nagyon szimbolikus dolog. Le akarták verni a forradalmunkat október 23-ig, mert szerintem félnek attól, hogy valami nagy dolog fog történni. Nem sikerült nekik.

Élőlánc a Parlamentig, fáklyás futás, performanszok – a lehető legkreatívabb formáit választjátok a tiltakozásnak. Tudatosan dolgoztok azon, hogy a megmozdulásaitok ne egyszerű tüntetések legyenek?

Igen, nekünk az elejétől kezdve nagyon fontos, hogy ne csak odamenjünk, és elmondjuk, hogy mi a problémánk, hanem a saját művészetünket és kreativitásunkat felhasználva fejezzük ki magunkat. Így sokkal szemléletesebb az, amit el szeretnénk érni. Ez az eszközünk: kreatívak vagyunk és performatív megmozdulásokat találunk ki. Mindig van új ötletünk. Egyre többféle művészeti ágat tudunk bemutatni, mert egyre többen csatlakoznak hozzánk. Illetve mindig szem előtt tartjuk, hogy a megmozdulásaink amellett, hogy kreatívak, békések is legyenek. Nekünk nem asztaluk az erőszak, nem így szeretnénk elérni a céljainkat, hanem párbeszéddel.

Hogyan áll össze és hogyan működik a tanköztársaság?

Az órák mellett fórumok is vannak, ahol bázisdemokratikusan működünk. Ez annyit tesz, hogy mindenkit meghallgatunk, mindenről szavazunk, esetenként győzködjük egymást, de a legfontosabb, hogy mindenki mindig szóhoz jusson. Ez egy lassú és idegtépő folyamat néha, de ez a legigazságosabb ebben a helyzetben, mert pont annyian vagyunk, hogy tudjuk működtetni. Ez azt jelenti, hogy az alapvető egyetemi elfoglaltságaink mellett még ezzel az üggyel is foglalkozunk. Körülbelül hetvennyolc munkacsoport van, nagyjából még a kokárda készítésnek is külön alapítottunk egyet, de azt hiszem, a tetőpont a munkacsoport munkacsoport volt, ami nagy erőkkel próbálta átlátni, ki-mit csinál. Ilyenkor mindenki összeül, és elvégzi a feladatát, aztán a fórumon megbeszéljük, hogy minden rendben van-e. Én három program szervezésében veszek részt, amiből az egyik az október 23-i megmozdulás. A tanáraink sokkal megengedőbbek, ha azt mondjuk, hogy tíz percet késünk az óráról, mert őrségben állunk vagy riadó van. Egyébként is olyan feladatokat kapunk, ami kapcsolódik ehhez az egész szituációhoz. Az egyik féléves feladatunk egy Köztársaság című dokumentumfilm elkészítése, amit tizennégyen tizennégyféleképpen forgatunk, illetve volt egy másik munka is, aminek az volt a címe, hogy A mi egyetemünk. A tanáraink ösztönöznek minket arra, hogy foglalkozzunk a közélettel, és tájékozódjunk, emellett pedig nagyon együttéreznek velünk. Százszázalékban mellettünk állnak, és sokkal megengedőbbek. Ez ritka egy egyetemfoglalásnál.

Tudjátok, hogy mik azok a következmények, amivel az új vezetőség fenyeget titeket arra az esetre, ha folytatódik a fennálló helyzet?

Amikor új e-mail kapunk, akkor az első reakciónk egy őszinte ijedtség, de ha átolvassuk még egyszer, akkor rájövünk, hogy ezek üres fenyegetések, és eddig minden minket igazol. Dr. Szarka Gábor azt mondta, hogy nem fogja kifizetni a dolgozókat, mégis megtette. Bebizonyította, hogy ezek tényleg csak üres szavak. Nagyjából tizenkét órával tudunk előre tervezni, és lehet, hogy ezzel nagyon sokat mondtam. Nem tudom, hogy meddig fog tartani ez az állapot, és hogy mik lehetnek a következmények. Fogalmam sincs arról, hogy elérhetjük-e a céljainkat, de nyilvánvalóan nagyon bízom benne. A mi üzenetünk az elejétől kezdve nagyon tiszta. Csak az egyetemünk autonómiájáért küzdünk, és azért, hogy visszaállítsák az SZMSZ-t és a szenátus jogkörét. Ezt főleg Palkovics Lászlónak címezzük, hiszen ő tudja ezt megcsinálni. Ő viszont nemrég kijelentette, hogy ez a mi ügyünk, és majd a művészek elintézik egymás között. Kialakult egy hidegháborús helyzet, és nem tudom, hogyan lehetne előrelépni. Ez eléggé megterhelő, de mi tartjuk magunkat, és nem fogjuk feladni. Ezt most itt borítékolhatom.

Fotó: Független Szabad Egyetem

Olvass tovább! 

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter