Egy napsütötte, kora őszi délutánon várok rá a Katona József Színház kantinjában. Normális időkben ilyenkor sokan betérnek ide az utcáról egy kávéra, vonzó a színházi környezet, a lehetőség, hogy a próbák után ismerős színészekbe botolhat az ember. Ma csak én ülök egyedül az egyik asztalnál, várakozás közben a tekintetem végigsiklik a falakon lógó fotókon, amelyek ikonikus darabok feledhetetlen jeleneteit ábrázolják. Végignézem az itt szereplő színészek portréit, és akarva-akaratlanul feltör belőlem a vágy: milyen jó is lenne újra beülni egy előadásra. Ekkor érkezik meg Vivien. Farmerben, tornacipőben és smink nélkül pont olyan, mint egy jókedvű diáklány. Ha elsőre nem veszik fel a Színművészeti Egyetemre, 27 évesen még most is oda járhatna, és talán akkor ő is aktív részese lenne a jelenleg ott zajló eseményeknek. Vivien azonban három éve végzett, azóta színészként szinte minden lehetséges platformon kipróbálta magát. Esténként a Katonában játszik, és nemrégiben fejezett be egy magyar filmet, amelynek a főszerepét bízták rá. Az ismertséget a tévésorozatok hozták meg számára, több heti és napi sorozatban feltűnt már kisebb-nagyobb szerepekben, sőt még egy külföldi produkcióban is kipróbálhatta magát Dakota Fanning oldalán.
A Katona József Színház bejáratánál is megtalálható a piros-fehér szalaginstalláció, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraival, diákjaival való szolidaritás jelképe. Nem volt olyan régen, amikor még te is oda jártál. Milyen érzés látni az egyetemistákat, akik a végsőkig kiállnak a céljukért?
Büszke vagyok rájuk. Ha most járnék oda, én is ott lennék közöttük. Ez az egész megmozdulás az autonómia jogszerűtlen elvétele miatt történik, és nem a modellváltás ellenzéséről szól, ezt fontos kiemelni. Mindenhol van mit javítani az oktatásban, de most 155 év hagyományait akarják kidobni a kukába. Az egyetem fél éve hiába próbál választ kapni a kérdéseikre, érdemi, sőt szakmai válasz a jövőt illetően nem érkezett. A hallgatók besokalltak, és most ők vannak elől, a frontvonalban.
Milyen emlékeket őrzöl az egyetemi éveidről?
Kicsit úgy érzem, mintha még mindig ott lennék. Csodálatos öt év volt, minden szomorúságával és szépségével együtt. Pokoli, de egyben csodálatos folyamat volt a színésszé válás, önmagunk megismerése, a szakmai alapok beszippantása. Ez idő alatt megtanultuk, hogyan működünk mint színészek, megkaptuk az alappilléreket, ezeket soha nem felejtjük, felejthetjük el.
Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, már kislányként is színésznői karrierről álmodtál?
Táncos szerettem volna lenni. Tízéves koromban a családommal lakóhelyet váltottunk, Mosonmagyaróvárra költöztünk, ahol egy alapfokú művészetoktatási iskolába írattak be a szüleim. Itt lehetett táncot is tanulni. Mivel három évvel le voltam maradva a többiektől, rögtön modern tánccal kezdtem. Kimaradtak nálam a klasszikus alapok. Hatodik után a Győri Balett szakközépiskolájába felvételiztem, sajnos nem vettek fel. Ezt egy kicsit megsirattam, majd elkezdtem egy amatőr színjátszó csoportba járni Mosonmagyaróváron, egy-két darabban szerepeltem is. A nagynéném unszolására jelentkeztem a Színművészetire, az esélytelenek nyugalmával mentem el az első rostára. Azt sem tudtam, hova kerültem, nem ismertem a tanárokat, akik velem szemben ültek. Végül elsőre felvettek.
Máté Gábor volt az osztályfőnököd, az egyetem alatt ő hívott gyakorlatra a Katonába, majd a diplomaosztás után ő szerződtetett ide. Mennyi időbe telt, amíg megszoktad, hogy azok a színészek, akikért egyetemista korodban távolról rajongtál, most a kollégáid? Nehéz volt beilleszkedni a társulatba?
Szerencsés alkat vagyok, könnyen barátkozom, gyorsan be tudok illeszkedni bárhová. Ami a szakmai dolgokat illeti, nagyon sokáig meg voltam szeppenve, nem mertem úgy próbálni, mint az egyetemen. Amikor egy színpadra kerültem a nagynevű színészekkel, folyton azon aggódtam, hogy nekem is valami hasonlót kell produkálnom, mint nekik. Körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy levakarjam magamról a félénk nyuszi szerepét. Szerencsére mindenki nagyon segítőkész volt velem, maximálisan támogattak, visszatekintve teljesen felesleges volt a kezdeti félénkségem.
Az interjú folytatását a Maire Claire novemberi számában olvashatod el!
fotó: Ajkai Dávid
styling: Molnárt Anikó
smink: Belovai Nóra
stylist asszisztens: Oláh Alexandra
haj: Hevesi Krisztián@have
ruha: H&M Conscious Exclusive, COS, CCC, Áeron
