Október 15-én, nyilvános posztban osztotta meg kisbabája elvesztésének történetét Hegyi Enikő Anna. Hosszú várakozás után idén szeptemberben tudta meg, hogy babát vár, azonban szeptember 23-án görcsökkel, hidegrázással és lázzal ébredt. Ahogy írja, ekkor kezdődött a rémálom.
„Borzasztóan aggódtam, hogy milyen hatással lehet a babára, ha talán covidos vagyok. Még aznap felhívtam a nőgyógyászom és a háziorvosom asszisztensét. Elmondtam, hogy várandós vagyok, belázasodtam, görcsöl a vádlim, gyenge vagyok, és borzalmas a közérzetem” – írja a posztban. Néhány nappal később valamivel javult az állapota, így a háziorvos nem akart tesztet kérni, Enikő mégis kiharcolta – október elején már biztosan tudta, hogy koronavírusos, a teszt pozitív lett.
Olvastad már?
Enikő ekkor megpróbálta kideríteni, milyen hatással lehet a magzatra a vírus, de senki nem tudott segíteni neki, sőt megvizsgálni sem voltak hajlandóak. „Borzasztóan aggódtam, az állapotom folyamatosan ingázott. Bár lázam már nem volt, még mindig borzalmasan voltam. Közben elment a szaglásom, és az ízeket sem éreztem. Ekkor már éreztem, hogy baj lesz.” A karantén alatt Enikőnek fokozatosan javult az állapota, így tíz nap karantén és 3 további tünetmentes nap után megkapta a szabaduló határozatot. Újabb tesztet nem kértek neki, azt tehát nem tudhatta, hogy biztosan negatív-e.
Október közepén magán nőgyógyászhoz szeretett volna menni, de az orvos nem volt hajlandó megvizsgálni őt a koronavírus-fertőzésre hivatkozva. Végül sürgősségi osztályra ment, ahol közel másfél óra várakozás után szólították.
„Elmondtam, hogy várandós vagyok, volt egy pozitív Covid-tesztem, de a karantén alól hivatalosan szabadultam, és tüneteim sincsenek már. Teljesen felháborodtak, hogy mit keresek én ott, az orvos negatív Covid-teszt hianyában nem akart ellátni! Közöltem, hogy addig nem megyek el, míg meg nem vizsgál, mert rohadtul aggódom, alhasi fájdalmam volt, éreztem, hogy baj van. Nagy nehezen rábólintott a vizsgálatra. Végre elkezdte a hüvelyi UH-t, és 5 rohadt hosszú perc után közölte, hogy nincs szívverés, és elég durva hüvelygyulladásom van. Totális megsemmisülés.”
Enikőt ekkor hazaküldték azzal, hogy hétfőn menjen vissza műtétre – ha a hétvégén nem vetél el spontán módon. A születésnapján indult a műtétre, a kórházban azonban közölte vele az orvos, hogy addig nem nyúl hozzá, amíg nincs negatív koronavírus-tesztje, és még a vizsgálathoz is engedélyt kell kérnie az osztályvezetőtől. Végül engedélyt kapott, de Enikőnek még többet kellett várnia, ugyanis az osztályon nem volt megfelelő koronavírus elleni védőruházat.
„A vizsgálat sajnos megerősítette, hogy nincs szívhang. De ahelyett, hogy felvettek volna az osztályra, és előjegyeztek volna műtétre, ahogy megbeszéltük, hazaküldtek, mert nem voltak berendezkedve egy covidos kismama érkezésére.”
A műtét szintén megalázó körülmények között zajlott le: továbbra sem akarták megműteni negatív Covid-teszt nélkül, és Enikő hiába ment el új tesztet csináltatni, annak még nem jött meg az eredénye. Amikor felvették az osztályra, beszámolója szerint végig úgy kezelték, mint egy leprást, pedig akkor már erősen vérzett és görcsölt. Egy elkülönített szobában kapott egy gyűrött műanyag zubbonyt, „mondván, elfogyott a kismama-hálóing, de azért az utánam érkező anyukának jutott”. Megkérték, hogy ne hagyja el a szobát, ami Enikő állítása szerint koszos volt, és nem volt megfelelően felszerelve, ráadásul az egészségügyi személyzet sem foglalkozott vele. Végül csak hosszas telefonálgatás, kapcsolatok bevetése után került sor a műtétre – Enikő azt mondja, az ismerős orvos szerint az osztályon arra vártak, hogy inkább spontán elvetéljen.
Enikőnek még most sem sikerült feldolgoznia a traumatikus élményt. Kérdésünkre elmondta, hogy azt ugyan nem lehet tudni, hogy az időben megkapott ellátással megmenthető lett volna a babája, de a szövettani eredmény alapján az is elképzelhető, hogy a lázas állapot és a fertőzés okozta a vetélést – amelyet egyedül, otthon, karanténban kellett átvészelnie.
„Meglehetősen nehéz volt feldolgoznom azt, hogy a vírus miatt »különcként« kezelnek, és más, utánam érkező kismamát is hamarabb hívnak be, mint engem. Ezáltal úgy éreztem, hogy az én problémám nem olyan fontos és sürgető számukra, és habár egy halott magzattal, de én is ugyanolyan kismama voltam, mint bármelyik anyuka, mégsem úgy kezeltek – mondja most, néhány héttel az események után. – A későbbi osztályra helyezés során sem történt tájékoztatás, nem tudtam, mikor mi fog velem történni, ki fog műteni, és a kórházat is úgy hagytam el, hogy nem kaptam szakorvosi tájékoztatást a műtét menetéről és az állapotomat illetően. A »hiányos kommunikáció«, a beteg tájékoztatásának hiánya, a fejetlenség, amit tapasztaltam, mind fokozták bennem azt az érzést, hogy nem megfelelő kórházi ellátásban részesülök.”
Enikő egyértelműen azt látta, hogy a kórházakban semmilyen protokoll nincs az egyéb egészségügyi problémákkal érkező koronavírus-fertőzöttek ellátására. Szerinte hatalmas káosz van a koronavírus-helyzet kezelése körül, folyamatosan változik a protokoll, amit így szinte lehetetlen követni. „Tudomáson szerint a kórház tavasszal közel 70 millió Ft értékben kapott koronavírust tesztelő gépeket, hogy a hasonló sürgős helyzetben lévő betegeket körülbelül 3 óra alatt letesztelhessék a megfelelő, azonnali ellátás érdekében. Esetemben mégsem használták…”
Eredetileg egyébként nem volt célja ekkora nyilvánosságot megszólítani, csak a könnyebb feldolgozás miatt szerette volna megosztani történetét. És persze azért is, hogy segítséget nyújthasson azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek. Ahogyan Enikő is megjegyzi, Magyarországon még mindig tabu a vetélés – ha egy ilyen, egyébként is többnyire traumatikus életesemény az egészségügy teljes felkészületlenségével és az államilag irányított protokollok nem megfelelő működésével és átláthatatlanságával párosul, az valóban recept a tragédiára.
Fotó: Getty Images
